A 17. században nem volt szokás, hogy egy nő házon kívül dolgozzon, az meg végképp nem, hogy ő legyen a család fő kenyérkeresője. Amikor húszévnyi boldog házasság és két gyermek születése után a férj, Charles Beale elveszítette a munkáját, a feleség már elismert portréfestő volt, olyannyira, hogy az egész családnak megélhetést és elfoglaltságot biztosított. Férje tárgyalt a megrendelőkkel, intézte a festékek, vásznak beszerzését, fiai pedig segédként dolgoztak a műhelyben. De megfordultak a házukban tanítványok is, akik próbálták ellesni a művészi festés fortélyait.
Szerelmi házasságban
A képeket látva egyértelmű, hogy Mary Beale tehetséges festő volt – ami azért is nagy meglepetés, mert soha nem részesült hivatalos művészeti oktatásban. Igaz, lelkész édesapja alapítója volt egy festőket tömörítő társaságnak, és hobbiból maga is festett. Tőle jöhetett az inspiráció, és valószínűleg ő tanítgatta lányát a festészet alapjaira. Később, Londonban élve, Beale-nek abban a kiváltságban volt része, hogy II. Károly udvari festője, Sir Peter Lely munkáját tanulmányozhatta, és a híres mester megengedte neki, hogy másolatokat készítsen egy-egy alkotásáról.
Mary Beale Barrow-ban született, Londontól száz-egynéhány kilométerre, középosztálybeli családba, amely szoros kereskedelmi kapcsolatokat ápolt a fővárossal.
A fiatal lány tizennyolc évesen ismerkedett meg Charles Beale amatőr festővel, akivel később szerelmi házasságot kötöttek. A férj tehetős apja révén Londonban, egy Covent Garden-i ingatlanban kezdték meg közös életüket. A környéken sok hivatásos festő dolgozott, és kiválóan alkalmas volt arra, hogy Mary a szenvedélyének hódoljon, pedig ez akkoriban szokatlan volt egy nőtől. Férjével különleges szövetség volt az övék, támogatták egymást lelkileg, szakmai és üzleti téren – ezt korabeli feljegyzések tanúsítják. Charles Beale fiatalon komoly megbízást kapott az udvari és kormányzati kinevezésekért felelős királyi hivataltól, magas fizetéssel. Hamarosan a hivatal közelébe költöztek, kereskedők, ügyvédek és a városi értelmiség köreibe kerültek; ők lettek később Mary portréinak alanyai. Sokan keresték barátságukat, házukban gyakran tartottak vendégséget, élénk társasági életet éltek.
Polgárok a képeken
A ház egyik szobájában rendezték be Mary műtermét, az asszonynak nem kellett lemondania lánykori szenvedélyéről annak ellenére sem, hogy hamarosan két fiúgyermekük született. 1664-ben a férj munkája váratlanul megszűnt a királyi hivatalnál, kitört a pestisjárvány, és a család vidékre menekült. A Hampshire megyei Allbrookban vettek egy házat (a vidéki ház ma is áll – a szerk.), Mary írni kezdett, egy haladó szellemiségű értekezése a férfi és nő közötti barátságról szól, hangsúlyozva férj és feleség egyenlőségét – ezzel korát megelőzve beszélt a házasságról. Visszatérésükkor Londonba ő lett a családfenntartó. Eleinte saját családja állt neki modellt, sokszor festette le növekvő gyermekeiket, Bartholomew-t és Charlest, férje feljegyzései szerint ebben az időszakban sokat tanult és fejlődött művészetében. A kritikusok úgy ítélik meg, hogy portréi a legizgalmasabb, legegyedibb művek közé tartoznak az angol festészet ezen korszakában.
Férje az utolsó harminc évben részletes beszámolót vezetett felesége munkájáról, így Mary Beale az egyik legjobban dokumentált festője lett korának. Szerencsére a feljegyzésekből több is fennmaradt, ezek tanúskodnak a köztük lévő vonzalomról, szerelemről. „A legdrágább szívem éppen most fejezi be nagyra becsült barátunk, dr. Tillotson arcképét” – írja a férj.
A megrendelők elégedettek voltak, Beale ajánlás útján egyre több és több munkát kapott, egy korabeli írásban jegyzett festőként emlegetik. 1670-ben London központjába költöztek, ott zajlottak a város legfontosabb eseményei. Szemben laktak a Szent Jakab-palotával, a király rezidenciájával, a környék tele volt luxustermékeket árusító új üzletekkel, és a gyarmatokról származó pörkölt kávé illata lengte be az utcákat. Mary Beale a munkáival olyan hírnevet szerzett, hogy egyre többen fordultak hozzá, hogy fesse meg arcképüket. Nem csupán az arisztokráciát, de a polgári középosztályt, a különböző szakmák képviselőit is megörökítette. Egyházi személyek is szerepeltek alkotásain, lelkészek és püspökök portréit is csodálhatja az utókor.
