Fábián Melindának az elmúlt kilenc évben egyetlen cél lebegett a szeme előtt: hogy világbajnok legyen. Bármit bevállalt érte. Néhány hónapig például a főedzője, Peszlen Ferenc mellett egy kőkemény mesterrel, Gulyás Zsolttal is gyakorolt.
‒ Zsolti rendesen meggyötört, olyan volt, mint egy beavatás ‒ meséli Melinda, amikor meglátogatjuk az edzőteremben.
Az elszántság végül meghozta a gyümölcsét: a több ezer kíméletlen edzés és a számtalan buktató után Fábián Melinda tavaly decemberben a Karate Combat nevű profi szervezetnél – ahol kis kesztyűben, tiszta erőből csattannak a pofonok – világbajnoki meccset vívhatott a venezuelai Omaira Molinával. Jó formában, felszabadultan, magabiztosan érkezett Las Vegasba. Aztán a küzdelem előtti bemelegítésnél a rúgása az edzőtársa könyökén landolt. Azonnal bedagadt a lába. A zenés bevonuláshoz a magyar néptáncos mozdulatokat még mosolyogva adta elő. Ám amikor a második menetben újra találat érte a bokáját, már nem tudta tovább leplezni a fájdalmát.
‒ Simán benne volt, hogy az egészet egy lábon tolom végig. Egy pillanatra sem rendültem meg abban, hogy nyerek, de nem tudtam, mit csinálok rosszul. És akkor a szünetben Feri azt mondta, higgyem el, hogy a lány nem törhetetlen. Átkattant bennem valami.
Amikor a kempó nevű harcművészetben megszerezte a fekete övet, a vizsgán egymás után ötven emberrel küzdött. Az utolsó tíz ellenfele olyan mesterekből állt, akik könyörtelenül feszegették Melinda határait. A világbajnoki döntőn ez az emlék villant be neki.
‒ Rájöttem, hogy ha nincs lábmunkám, azt kell tennem, amit a vizsgabunyón: felhúzom a két kemény öklömet, és megyek előre.
A folyamatos ütéseivel kíméletlenül bedarálta a venezuelai lányt, aki a harmadik menet végére már a dobásokkal, gáncsokkal szemben is tehetetlennek bizonyult. A szünetben leállította a mérkőzést az orvos, mert az ellenfél a monoklijától már képtelen volt kinyitni a bal szemét. Fábián Melinda lett a Karate Combat első harmatsúlyú női világbajnoka. A meccs utáni beszédében három pontban foglalta össze a titkát: „A lehetőségeidnek csak a képzeleted szab határt. Mindig higgy magadban, mert ha te nem hiszel, más sem fog. És ha azt akarod, hogy az álmaid valóra váljanak, vedd magad körbe olyanokkal, akik hisznek benned.”

Némasági fogadalom

Melinda egy tatabányai panelben nőtt fel. Izgága gyerekként a kosárlabdától az úszásig ötféle sportot űzött, de tizenkét évesen választania kellett, és ő a sótókan karatéra szavazott. Két év múlva éppen akkor költöztek Svédországba, amikor jöttek a komolyabb sikerei. Melinda ezt annyira a szívére vette, hogy az első évben némasági fogadalmat tett, és alig szólt az édesanyjához. Az iskolaszünetek között a fali tábláján folyamatosan számolta vissza a napokat a hazalátogatásokig. De a karatét Stockholmban is folytatta, és megismerkedett a thai boxszal is. Több terem megnézése után végül egy arab közösség klubjánál kötött ki ‒ egyedüli lányként.
‒ Három edző volt, a két iraki mester megjárta a háborút, szóval elég durva palik voltak. És nem kivételeztek velem ‒ idézi fel. A gimnáziumban ‒ ahová mindenféle nemzet diákjai jártak ‒ rengeteget tanult a világ sokszínűségéről és az elfogadásról. Ahogy leérettségizett, hazaköltözött. Egy évvel később már szociológiát tanult Budapesten, és egy közös edzőtábor után a karatét a kempóra, a kurayfat stílusra váltotta. Bár szívesen versenyzett volna, egy idő után elfogytak, visszaléptek az ellenfelei. Ezért inkább az oktatásra koncentrált: saját klubot alapított, ott négy évig tartott edzést. Aztán huszonhét évesen látott egy kevert harcművészeti gálát az interneten, ahol a női meccs­ színvonalát rettentő gyengének érezte.
‒ Néztem, és fogtam a fejemet, hogy én ezt sokkal jobban csinálnám ‒ emlékszik vissza.

Műszempilla nem való ide

A kevert harcművészet ‒ az angol rövidítése után MMA-nak (mixed martial arts) is hívják ‒ olyan izgalmas szabályrendszer, amely a versenyszerű küzdősportok közül talán a legközelebb áll a szabad verekedéshez: a résztvevők üthetnek, rúghatnak, könyökölhetnek, térdelhetnek, dobhatnak, és a küzdelmet a földön is folytathatják. Hazánkban a műfaj egyik ikonikus edzője Peszlen Ferenc, Melinda őt kereste meg. „Tipegj le a játszós ruhádban, és majd meglátjuk, mi lesz belőle” ‒ mondta a telefonban az edző. És elindultak együtt a női MMA birodalmában, amelyről akkor még egyiküknek sem volt komoly tapasztalata. De azt például gyorsan megtanulták, hogy ha valaki műszempillával vág az edzésekbe, megsérülhet a szaruhártyája.
Peszlen Ferenc főedzőként kiváló stábot épített Melinda köré. Következtek az MMA-mérkőzések és ketrecharcgálák, előbb itthon, majd külföldön, bunyózott például Finnországban, Németországban, Szlovákiában. Hogy kellő rutint szerezzenek, még az sem zavarta őket, hogy amikor a mérkőzés pontozással dől el, akkor a bírók keze általában a hazai versenyző felé hajlik. Egy cseh lány például az utolsó menetben már szó szerint futva menekült Melinda elől, a bíró mégis az ő karját emelte a magasba.
Bár a ketrecharc durvának, erőszakosnak tűnhet, Melinda szerint a leggyakoribb kockázat az, hogy a sportoló rosszul melegít be, és ezért meghúzódik vagy megsérül valamije. Számára ez a sport nem az agresszióról szól, inkább a kiteljesedést, a szakmai kihívások legmagasabb szintjét jelenti.

Túl a csúcson

A ketrecharc legismertebb szervezete az UFC, vagyis az Ultimate Fighting Championship, az ottani bajnoki cím az MMA-s pályafutás csúcsának tekinthető. Indítottak egy valóságshow-t is, ahol a résztvevők összecsapnak egymással, és a műsor győztesével az UFC szerződést köt. 2017-ben Melinda – egyedüli magyarként – bejutott a show-ba, méghozzá abba az évadba, amelynek a nyertese automatikusan megkapta az újonnan bevezetett női légsúly bajnoki címét. Ahhoz, hogy kirepülhessen a meghallgatásra Las Vegasba, eladta az autóját. Az utazás előtti héten meglátogatták Kassai Lajost, a lovasíjászt, hogy – mint minden mérkőzése előtt – érje egy erős érzelmi inger Melindát, ami még jobban izzítja benne a lángot.