Európában reneszánszát éli a vasút: a régi vonalakat felújítják, és újak is épülnek szép számmal. A vonatok pedig egyre inkább úgy néznek ki, mint valamiféle futurisztikus repülőgépek. Nem véletlenül: bizonyos távolság alatt jobban megéri vonatra szállni, mint repülni. A repülőtérre kijutás, a becsekkolás, a biztonsági vizsgálat időpazarló és idegtépő. Ehelyett kényelmesen felszállni a város központjában egy vonatra, és elindulás után bámulni a tájat, vagy a büfékocsiban lazulni: a szórakoztató utazás netovábbja.
New York, New York
A New York-i Grand Central vasútállomáson annyiszor jártam már, ahányszor csak megfordultam a városban. Egyszerűen lehetetlen kihagyni, annyira szép és hatalmas. A központi csarnoka szinte az égig ér – a plafonja a csillagos eget mintázza –, a hatalmas ablakokon meg nappal és este is özönlik befelé a világ közepének összes fénye. A környéke is csodálatos: a központi, 42. utca forgataga, a bejáratnál a zöld vashíd, ami alatt ott a parányi Pershing tér, egy kis hot dogossal… Nem messze pedig mintha a Batman-filmek art deco díszleteként magasodna a szoborszerű felhőkarcoló, a cikornyás-vízköpős Chrysler Building. A pályaudvar tizenkilenc hektáros, és negyvennégy peronja van – ezzel pedig a legnagyobb pályaudvar a világon. Hatalmas méretek, pazar arányok: nem véletlen, hogy az első tíz turistalátványosság között található az egész földön: 2018-ban például több mint huszonegymillióan tekintették meg – és ebbe még nem is számolták bele a napi százhuszonötezer utast, akik „csak” használják az állomást. Az épületben könyvtár és teniszpálya is található. Az állomás mai formájában 1913 óta létezik, és a popkultúrán is nyomot hagyott: az Armageddon című filmben elpusztítja egy meteorit, de szerepelt a Legenda vagyokban vagy a Madagaszkárban is.
Az üvegkocka varázsa
Berlinben a Reichstag épülete körül futurisztikus, megnyerő, nagyon „németes” kormányzati negyed jött létre az újraegyesülés óta. Nyugodtan folydogál közötte a sötét színű Spree folyó, nem messze pedig hatalmas, toronyépületekkel szegélyezett üvegkocka csillog: ez a főpályaudvar. A Berlin Hauptbahnhof jóval Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesülése után készült el: a régi-új főváros 2006 óta élvezheti. Berlin körvasútjának, az S-Bahnnak megvan a maga hangulata, és ez a hangulat tükröződik az épület belsejében. Ami természetesen hipermodern, és meghökkentő mélységekkel rendelkezik. Ha a felső szintekről alátekintünk, egymást keresztezik a vágányok a levegőben. A vonatok több szinten futnak be és haladnak tovább: nagyon izgalmas figyelni az állandó jövés-menést. Naponta ezeregyszáz szerelvény fut be, amely háromszázezer utast hoz és visz. Az épület hétszázmillió euróba (kétszáznyolcvanmilliárd forintba) került. Ötvennégy mozgólépcső van benne, negyvenhárom lift és tizenötezer négyzetméternyi bevásárlóterület.
Ady hazaindul
A párizsi pályaudvarok szinte mindegyike bekerülhetne ebbe a cikkbe: az európai vasút hőskorában emelték őket, de mind elég modern és tágas ahhoz, hogy a mai napig – modernizálva persze – ki tudja szolgálni az utazóközönséget. „Párizs Keletije”, azaz a Gare de l’Est azért izgalmasabb nekünk, magyaroknak, mert Ady Endre is megénekelte egy versében. A költő innen indult haza, és mint azt általános iskola hetedik óta tudjuk, nem nagyon örült ennek a ténynek. A Gare de l’Est – mint a fejpályaudvarok többsége – egészen mélyen található Párizs belvárosában. Könnyen elérhető innen a Le Marais negyed, de a bohém Montmartre sincs olyan messze. A pályaudvar közelében húzódik a Szent Márton-csatorna, amelybe a főhős dobálta a kavicsokat az Amélie csodálatos élete című filmben. A pályaudvart 1849-ben III. Napóleon elnök (I. Napóleon császár unokaöccse) adta át. 1914-ben innen indultak a német frontra a francia katonák – ezt egy hatalmas freskó örökíti meg az állomáson. Manapság pedig innen száguldanak északra és keletre a TGV-k, amelyek 300 kilométer/óra feletti sebességükkel szinte összenyomják a francia főváros és az északnémet városok közötti távolságot.
