Nagyon régen voltunk all inclusive nyaraláson, ezért most úgy döntöttünk, megérdemeljük, befizetjük magunkat, szerencsére last minute-ben, ami okot adott egy kis pluszörömre, hogy mégsem megy rá ingünk-gatyánk, marad még pár gombunk költőpénznek.

A tenger–medence–étterem szentháromságban gondolkodtunk, és nagyon jól teljesítettünk három napig. Szigorú időbeosztással persze, úgy szoktuk meg a hétköznapokban, itt is megvolt az ideje, mikor reggelizünk, kávézunk, sétálunk, napozunk… Hiába, nehezen engedi el magát az ember!

Három nap után azonban valami hiányozni kezdett. Kis tanakodás után rájöttünk, hogy maga az élet. Én majdnem előkaptam a laptopomat, hogy dolgozzak, de a férjem azt javasolta, tegyünk egy nagyobb sétát, immár a rezervátumon kívül (így hívja a resortot, na), hogy találkozzunk vele. Mármint az Élettel. A helyiekével. Ha minden jól megy, magukkal a helyiekkel is. Akár beszélgethetnénk is velük. Hogy tudjuk, milyen ez az ország. 

Természetesen kocsmába mentünk. És milyen jól tettük. Hiszen ott tulajdonképpen kicsit könnyítve-gyorsítva vetkőzi le az ember a formalitásokat.

Két órán belül mély barátságot kötöttünk két törzslakossal, Brünhildével és Hansszal (nem, nem Németországban nyaraltunk), és mindent megtudtunk a szigetről. Ki miből él, mennyi az átlagkereset, milyen az egészségügy, a közoktatás, hol a legszebb a strand, legjobb a kecskepörkölt, és melyik piacra érdemes menni padrón paprikáért. Mindent tudtunk, amit érdemes! Azt is, hogy Brüni hányadik férjétől válik épp.

E héten a nyaralásra fókuszálunk.

Szerzőnk, Fehérváry-Ménes Anna rendhagyó úti ajánlójában azt foglalta össze, milyen fogadtatásra számíthatunk a helyiek részéről a legnépszerűbb utazási célpontokon, illetve hogy melyik nemzettől milyen szokást érdemes ellesni, hogy jobban érezzük magunkat náluk, és aztán otthon, a kicsit szürkébb hétköznapokon.

És ha már kocsmai kvaterkázás idegenben, Bus István kollégánk az itthon egyre inkább eltűnő presszó műfaj két képviselőjébe látogatott el, és megfigyelte, hogy a közös meccsnézések, vagy akár csak üldögélések során szerencsére a lényeg megmaradt, akárcsak A mi kis falunkban, és az nem feltétlenül az ital, hanem az igazi emberekkel folytatott valódi és őszinte beszélgetés.