1.A szüleim

Amikor 1992-ben végtaghiánnyal jöttem a világra, az orvosok azt javasolták a szüleimnek, hogy ne vigyenek haza a kórházból, meg se nézzenek, adjanak örökbe. Olyan súlyos dolgokat mondtak, hogy nem fogom megérni a tizedik születésnapomat, szervi rendellenességeim vannak, sorolhatnám. Az én szüleim azonban nem hallgattak rájuk, hazavittek, felneveltek, szerettek – és egy pillanatra sem éreztették velem, hogy mekkora hősök. 

2. Az úszás

Amikor Pásztory Dóri 2004-ben Athénban paralimpiát nyert, édesapámban felmerült az ötlet, hogy én is úszhatnék. A sors úgy hozta, hogy az orvos akkoriban ugyanezt javasolta a gerincferdülésem miatt. A szüleim beírattak Hévízen a tanfolyamra, én pedig három hét alatt három úszásnemben is megtanultam úszni. Bár épek között voltam, végül én lettem közöttük a legügyesebb. Akkor még nem tudtam, hogy egyszer majd mindent ennek a sportnak köszönhetek. 

3. A legjobb barát

A találkozásom a férjemmel alapjaiban írta át az életemet. Álmos előbb az edzőm volt, majd barátok lettünk, idővel aztán azon kaptuk magunkat, hogy valami megváltozott, átalakult közöttünk. Hamar kiderült, nem csak a munkában működünk nagyon jól, de az élet valamennyi területén: sok bennünk a közös, hasonlóan gondolkodunk. Mindkettőnknek nagyon fontos a kommunikáció, az, hogy mindent megbeszéljünk. Nálunk az nem fordulhat elő, hogy úgy alszunk el, hogy haragszunk a másikra. Szeretjük egymást, szeretünk a nap huszonnégy órájában együtt lenni. Hiszem, minden jó szerelmi kapcsolat és házasság alapja az, ha a társad a legjobb barátod is. 

4. A dobogó tetején

Egy lyukast garast nem adtam volna érte, hogy az én indulásommal egyszer majd ekkora sikerek várnak rám: egy kis faluból származom, ahol uszoda sem volt, kezdetben pedig az apukám edzett, aki egyáltalán nem értett hozzá. Mégis kitartottam, rengeteget dolgoztam, küzdöttem. Soha nem felejtem el, amikor először szólalt meg tiszteletemre a magyar himnusz; csak arra tudtam gondolni, hogy mennyi mindent el kellett tűrnöm pusztán azért, mert végtaghiánnyal születtem. Amikor világra jöttem, az orvosok azt mondták, értelmi sérült vagyok, ülni sem leszek képes. Amikor suliba mentem, azt kaptam, hogy ne járjak épek közé, mert nem fogom bírni. Amikor jogosítványt akartam, azt mondták, hogy képtelen leszek rá. Amikor megtanultam úszni, azt tanácsolták, hogy ne álmodjak túl nagyot. Amikor a párkapcsolat került szóba, megkaptam, hogy ki akarna velem lenni. Egyébként, amikor terhes lettem, lebeszéltek, mondván, úgyis fogyatékos lesz a gyermekem. Ha hallgattam volna ezekre a hangokra, ha hagyom magam elbizonytalanítani, ma nem itt tartanék. Jó dolog megküzdeni a félelmeinkkel, és saját magunkban, az ösztöneinkben bízni. 

5. Pillanat

Az anyaság mindent átírt bennem. Sokkal türelmesebb lettem, és képes vagyok a jelenben lenni. A sport miatt eddig is tudtam, hogy semmi jó nem származik abból, ha a múlton vagy a jövőn emésztem magam, de a kisfiam hatására még inkább meg tudom élni a pillanatokat. Fontos tanítás ez nekem, Mór megmutatta, hogy minden egyes kis csoda mellett meg kell állni, és alaposan szemügyre venni.

Fotók forrása: Illés Fanni