Televíziós közvetítést azért érdemes nézni, mert értő szakkommentátorok látnak el bennünket pluszinformációval az adott sportággal kapcsolatban. Ráadásul a tévében minden apró nüanszot közelről láthatunk, a lényeget pedig lassítva, több szögből is megismétlik: így azok is értik a pályán történteket, akik nem annyira beavatottak. A helyszínen azonban egészen varázslatos a játékok atmoszférája.

Győzelmi hangulat

E sorok szerzője a 2004-es athéni olimpiára látogatott el. A görög főváros talán még soha nem pezsgett annyira, mint abban a két hétben. Elözönlötték a szurkolók, a hangulat pedig igencsak barátságosra sikeredett. A tavernák és a kocsmák tele voltak a világ összes nemzeti színébe öltözött emberekkel, a helyszínen pedig tovább fokozódott az őrület. A legemlékezetesebb mérkőzés a vízilabdadöntő volt: a magyar és a szerb csapat összecsapása. Teljesen véletlenül, az utcán sikerült rá jegyet szereznünk – ráadásul valami csoda folytán egészen alacsony áron. Sajnos az csak a helyszínen derült ki, hogy éppenséggel a szerb szektorba szól a belépő: mi voltunk az a két ember, akik, amikor a szerbek gólt lőttek, ülve maradtak, amikor pedig gólt kaptak, felugrottak. Szerencsére a szomszéd ország szurkolói megértők voltak velünk. Még akkor is, amikor a hullámvasútszerű, dermesztően izgalmas meccs végén a magyar csapat hódította el az olimpiai bajnoki címet. Pedig az első negyedben három-nullára húzott el a szerb válogatott, de a Kiss Gergely – Kásás Tamás – Benedek Tibor – Varga Tamás góllövő négyes a végig nyitott mérkőzést szerencsésen megfordította. Ezen meccs után hangzott el Hajdú B. István szakkomentátor legendás aranyköpése: „Sosem hittem volna, hogy tizenhárom fürdőgatyás férfitól még elsírom magam…” Nos, mi sem hittük. Az aréna magyar közönsége felválta sírt, nevetett és ölelgette egymást, még jóval a mérkőzés lefújása után is.

Az ember, aki mindig ott van

Akad olyan szurkoló is, aki szenvedélyesen látogatja az olimpiákat. Burján János matematikus-mérnök, informatikai fejlesztésekkel foglalkozik – és fanatikus olimpialátogató. Az 1992-es barcelonai játékokon járt először, azóta pedig nem múlt el úgy világverseny, hogy ne lett volna ott négyévente.
– Barcelonába kimondottan Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás miatt mentünk ki. Sajnos az utazási iroda elrontotta a jegyvásárlást, de végül úgy alakult, hogy mindkét barátommal együtt megnézhettük a döntőket. Elképesztő volt a hangulat, főleg amikor Egérke majdnem félmedencényit vert rá a teljes mezőnyre. És láttuk Farkas Péter aranyat érő birkózását is. De nemcsak a győzelemtől hág tetőfokára a hangulat, hanem már attól is, hogy az a sok ember ott hömpölyög és szurkol. Ráadásul én még olimpiai jelvényeket is gyűjtök, és tudok csereberélni a versenyeken. Egyébként Atlantában is jó volt ott lenni: oda nem sok honfitársunk utazott ki, és ha kevesen is, de képviselhettük a hazánkat. A párizsi játékok viszont szerintem minden szempontból nagyszerű lesz. Kicsit az athénit idézi majd, mert a francia főváros közel van hozzánk, és várhatóan sok magyar fog a helyszínen szurkolni. Ott leszek a vízilabda- és a kézilabdameccseken. Biztos, hogy megnézem az öttusázókat, az úszást, a vívást és a kajak-kenut. A legdrágább olimpiánk egyébként eddig a pekingi volt: nagyon sokba kerültek a repülőjegyek. Londonba és Athénba viszont lakóbusszal mentünk – de már az sem olyan olcsó manapság. Az olimpiák idején mindig magasabbak az árak: Párizsban is nagy szerencse kell, hogy ne fizessünk horribilis összeget a szállásért. Van, ahová már megvettük a belépőt, a döntőkről viszont nem tudunk semmit előre, így még nem szereztük be a jegyeket rájuk, de biztos sikerül majd valahogy bejutnunk. Szoktunk más nemzetek szurkolóival is cserélni. Persze az is megoldás lehet, hogy tévén vagy telefonon követjük az eseményeket, de olyankor az embernek – ha már éppen ott van, és nem jut be – egy kicsit beleszakad a szíve.

Célzóvíz helyett

– Ami engem illet, huszonegy olimpiáról közvetítettem – mondja Vitray Tamás. – Huszonegy nyári és téli játékokról. Ezt azért érdemes kiemelni, mert amikor olimpiáról beszélünk, a túlnyomó többség csak a nyárira gondol. Az a véleményem a versenyekről, hogy a 20. század második felétől a mérhetetlen mértékű iparosodás valahogy felfalta az olimpiai szellemet – köszönhetően többek között a televíziónak is. Mondok egy példát. Még 1972-ben, a müncheni játékokon is szigorúan vették például az amatőrséget, olimpiára nem mehetett profi sportoló. Aztán egyszer csak kiderült, hogy a fejlődés azt igényli, ne legyen kizárható senki, mert így a közvetítés kevesebb nézőhöz jut el, következésképp kevesebb embert érnek el a reklámok is – ráadásul a sportágak legkiválóbbjait kizárták ezzel a versengésből. Aztán ott van, ugye, a dopping, az ajzószerek használata. Régebben fel sem merült, aztán egyszer csak a tudomány meglátta-megérezte ebben is a pénzt. Korábban legfeljebb annyi történhetett, hogy az öttusázó kissé pityókás volt, mert megitta a „célzóvizet”, hogy a keze ne remegjen lövés közben, ám amikor csúszott a verseny, és kezdett elmúlni az alkohol hatása, egy kicsit rátöltött. Ez még némileg mulatságosnak is tűnt. Azt próbálom ezzel illusztrálni, hogy teljesen más világ volt: talán kicsit emberibb. Mára megmaradt mindebből az óra, a mérőléc és a labda – de már az sem ugyanaz. Azért természetesen nézni fogom a versenyeket. Annak idején, a közvetítések során, néhány nagy győzelemnél kizökkentem a tárgyilagos stílusból, annyira akartam, hogy a magyar versenyző nyerjen. Ma is örülök minden egyes hazai sikernek, de otthon nem ordítok a verseny alatt. Ülök szépen, és nézem a küzdelmet: jó drukker vagyok.

A biztonságos Párizs és a koszos Szajna

Párizst 2017-ben választották meg a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok helyszínének. És ugyan a francia főváros lesz a fogadóközpont, de tizenhat másik városban is rendeznek versenyt – mi több, Francia Polinéziában, a trópusi, mesés Tahitin is. Ott a szörfösök mérik össze majd tudásukat. A rendezési költségeket kilencmilliárd euróra becsülték, de aki ismeri a sportrendezvények pénzbeli dinamikáját, az jót derül ezen: egészen biztos, hogy durván átlépik majd a keretet. (És nem azért, mert mint utóbb kiderült, az olimpiai faluba – a tervekkel ellentétben – mégiscsak beszerelnek légkondicionáló berendezéseket, hogy éjjelente ne főjenek meg a versenyzők.) Összesen 5084 érmet gyártatnak le egy francia pénzverdében, és mindegyikükben ott lesz némi fém az Eiffel-torony eredeti anyagából – természetesen abból, amit végül nem építettek be Párizs jelképébe.
Három dolog izgat mindenkit a párizsi játékokkal kapcsolatban. Az egyik a kánikula: a nyár közepén már három Celsius-fokkal van melegebb a francia fővárosban, mint akár száz éve, a forróság pedig megemeli a versenyzők pulzusát, és növeli a kiszáradás kockázatát. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ezért elrendelte, hogy több orvos tartózkodjon a pályák mellett, és fokozottan figyeljenek a veszélyes tünetekre.
A város maga is felkészül a versenyre – a már említett Eiffel-toronyba a belépő árát például húsz százalékkal emelték, 35,3 euróra. Ahogy a világ legnagyobb városaiban, Párizsban is előfordulnak patkányok, ezért átfogó rágcsálóirtást is elrendeltek. Amivel viszont nem bírnak, az a Szajna: a várost átszelő folyóban tartanák a nyílt vízi úszóversenyeket. 1,4 milliárd eurót költöttek eddig a csatornarendszerre és a vízminőség javítására – mindhiába. A folyóban egy hónappal a világverseny előtt is kimutatható volt az E. coli baktérium, de a szervezők bíznak a napsütésben és a szárazabb időben, ami jót tehet majd a vízminőségnek.
Franciaországba tizenötmillió vendéget várnak, és tavasszal fokozták a terrorkészültséget. A Szajna-parti megnyitó ceremóniára megfelezték a közönséget – csak háromszázezren lehetnek a területen, harmincötezer biztonsági munkatárs felügyelete mellett. Mesterlövészek, bombakereső kutyák, légtérzár is segíti, hogy békésen folyjanak a versenyek. Mindenesetre mi ott leszünk a képernyők előtt és szurkolunk.

Jön a break

Azt hihetnénk, az olimpiai játékok szigorú hagyományok letéteményese – ehhez képest mindössze négy olyan sportág van – atlétika, vívás, úszás és művészi torna –, amely 1896 óta minden olimpián szerepelt. Az elsőn kilenc sportágban negyvenhárom versenyszámban versenyeztek. Ráadásul csak férfiak. 2020-ban jelölte ki a NOB az alapvető, „kötelező” sportágakat, a szervezőbizottság pedig hat új sportágat jelölhet négyévente. Így jött képbe több látványos, jól közvetíthető újdonság is: a gördeszka, a szörf, a sportmászás, a karate, a baseball vagy a softball is, de lehet már BMX freestyle-ban is olimpiai érmet nyerni. 2024-re a karate, a baseball és a softball kiesik, de jön helyettük egyetlen újdonság, a hiphopkultúrában gyökerező breaktánc.

Esélylatolgató – Kálnoki Kis Attilától

A párizsi olimpiával kapcsolatban vannak pesszimista és optimista várakozások – mondja Kálnoki Kis Attila öttusa-világbajnok, a 24.hu sportrovatának főmunkatársa. – A pesszimista szcenáriót a mesterséges intelligencia jegyzi: három magyar aranyat tippelt. Én azért a magyar küldöttségtől többet várok: tizenöt-tizenhét éremben gondolkodom. Ha ebből öt-hét aranyat szerzünk, már nagyon boldog leszek.