A tavalyi év egyik sikerkönyvének, Rebecca Yarros Negyedik szárny című regényének épp nemrég jelent meg magyarul a sokak által várt második része, a Vasláng, amely a műfaj sárkányos-harcos-romantikus válfaját erősítve egy különleges erejű és észjárású női hőst helyez a középpontba. „Minden fantasy ilyen!” – legyinthet a felületes szemlélő, de ki kell ábrándítanunk: nem, ennél ma már jóval változatosabb! Egy-egy ikonikus mű – mint A Gyűrűk Ura, a Harry Potter vagy a Trónok harca – valóban meghatároz műfaji korszakokat, mintákat, de a fantasy ennél mélyebb is lehet, és egyáltalán nem követelménye például, hogy középkori hangulatban játszódjon, vagy kalandos legyen. Mindez csak lehetőség.

A génjeinkben hordozzuk

– Fantasynek nevezhetünk bármit, ami valamiféle valóságban nem létező, de a történet szempontjából megkerülhetetlen elemet beemel, és arra nem ad tudományos magyarázatot, mert ha adna, akkor science fiction lenne – magyarázza Moskát Anita biológus–író, a műfaj egyik hazai képviselője.
– Egyszerűbben fogalmazva, a fantasy a „mi lenne, ha…?” kérdéssel dolgozik. Mi lenne, ha léteznének sárkányok, ha a természet öntudatra ébredne, ha matriarchális társadalomban élnénk? A mágia jelenléte hogyan változtatná meg a társadalmat, az emberi kapcsolatokat, a mindennapokat?
– Miután a fantasztikummentes realista regény csupán a 19. században vált dominánssá, ha belegondolunk, az emberek az irodalomtörténet jelentős részében fantasyt,­ vagyis fantasztikus történeteket olvastak, hallgattak, meséltek egymásnak – veti fel Kleinheincz Csilla, aki szintén fantasyszerző és a Gabó Kiadó szerkesztője. – Például az ókori görögök mitológiájában az isteneik közöttük jártak, átváltoztak emberré, állattá, és ez teljesen természetesnek tűnt abban a környezetben. Mindannyian meséken nőttünk fel, amelyek tele vannak csodás lényekkel és eseményekkel, ez is a mágikus világ történéseire kondicionál bennünket. Így amikor egy felnőtteknek szóló fantasykönyvet választunk a könyvesboltban vagy a könyvtárban, a gyerekkorunk iránti nosztalgia miatt is tesszük – szeretjük, ha a jó elnyeri a méltó jutalmát, a gonosz pedig megbűnhődik. Bár ez már nem minden fantasyre érvényes.

Tükör a valóságra

A fantasyn belüli alműfajokat áttekintve szakértőink elsőként az eszképista fantasyt említik – ezt ismerik a legtöbben, ennek célja, hogy az olvasót kiszakítsa a valóságból, a mindennapi szorongásaiból, és ez a műfaj népszerűségének egyik alappillére. Gyakran a jó és a rossz harcáról szól, a szemben álló felek közül könnyű eldönteni, ki képviseli a helyes döntéseket, a szereplők általában hősök, és a tét nem kisebb, mint maga a világ megmentése.
Mivel minden trend hozza magával az ellenpontját, és libikókaként oda-vissza hatnak egymásra, így az eszképizmussal szemben megjelentek azok a fantasyregények is, amelyekben nem fekete-fehérek a hősök, inkább morálisan szürkék, akár el is bukhatnak, és nem feltétlenül a jó kerül ki győztesként az összecsapásokból. Ez a grimdark fantasy, ahová a Trónok harca is sorolható. Itt a világ mocskos, sokkal több az erőszak, az árulás, a szexualitás, és mindez éles váltás a korábbi heroikus művek után.
– Ugyanakkor jelenünk nehéz eseményei pont hogy nagyobb teret adhatnak annak a fajta fantasynek is, ami a valóságunkra reflektál – folytatja Moskát Anita. – Ilyet olvasva nem elmenekülni akarunk, hanem jobban megérteni azt, amiben élünk. A „mi lenne, ha…?” kérdés miatt a fantasy (és a science fiction) rendkívül gyorsan tud reagálni a körülöttünk bekövetkező változásokra, és nagyon jó eszköz ahhoz, hogy metaforákba csomagolva, de a mai társadalomról beszéljen. A fantasy képes arra, hogy az olvasót szembenézésre késztesse, elgondolkoztassa a valóságról, azt egy teljesen más szemszögből megmutatva – legyen a témája az ökológiai válság, a világjárvány, a mesterséges intelligencia vagy az emberközpontú világkép megkérdőjelezése. Például nem emberi nézőpontokból tud mesélni arról, hogyan gondolkodik egy erdő, vagy mi lenne velünk egy globális katasztrófa után. Ehhez a kategóriához tartozik például N. K. Jemisin Az ötödik évszak sorozata.
– Ezeket a regényeket sokszor nem is fantasztikus irodalomként kezelik az olvasók, hanem szépirodalomként – fűzi tovább Kleinheincz Csilla –, mint Naomi Alderman A hatalom című művét vagy Margaret Atwood regényeit.

Harcos – tejeskávéval

Mivel minden író arról ír, ami a hétköznapokban foglalkoztatja, ha a fantasyszerző maga is szorong a világ eseményei miatt, erre több válasza lehet: vagy elkezd a súlyos problémákkal foglalkozni, mint a már említett esetben, vagy saját magát is megnyugtatja egy újabb alműfajjal, a cozy fantasyvel.
– Az utóbbi években, főleg a Covid idején jelent meg a grimdark ellenpontja, amit cozy fantasynek neveznek, és egyfajta békés, idilli életet mutat be fantasztikus környezetben – meséli Moskát Anita. – Nincsenek benne nagy csaták és árulások, sokkal kisebbek a tétek, például a visszavonult harcos kávézót nyit. Ide sorolhatók T. J. Klune könyvei vagy Travis Baldree Legendás latték sorozata, amelyek esetében jó eséllyel számíthatunk a megfilmesítésre, ami a műfaj igazi berobbanását jelentheti.