Amikor a háziorvosom meghallotta, hogy Malajziába készülök, a legnagyobb helyi állami egyetem, a UiTM meghívására, rezzenéstelen arccal felírt három különböző védőoltást, de azt elfelejtette mondani, hogy az egyikből két emlékeztetőt is kell kapni, úgyhogy az a három oltás valójában öt. Ha az ember huzamosabb időre utazik valamilyen egzotikus országba, nem kötelező, de érdemes beoltatnia magát.
Malajzia Délkelet-Ázsia legfejlettebb országa. Egyesek szerint a hetvenes-nyolcvanas években gazdaságilag nagyot ugró „kistigrisek” (Tajvan, Dél-Korea, Hongkong, Szingapúr) közé tartozik, mások szerint nem, de tény, hogy – a városállam Szingapúrt leszámítva – a régió legnyugatiasabb állama. Pedig sportnyelven fogalmazva elég erős hendikeppel indultak. Maga a koncepció is, hogy Malajzia egy ország és egy nemzet, csak néhány évtizedes múltra tekint vissza. A már negyvenezer éve itt élő őslakosokat először az indiaiak, aztán a kínaiak, majd a 10. századtól kezdve az arabok igázták le, akik több szultanátust is létrehoztak, például a Brunei Szultanátust Borneó szigetén, ami mind a mai napig fennáll. Azután jöttek a portugálok, akiket kivertek a hollandok, akiket kivertek az angolok, akiket a második világháború során kivertek a japánok, akik végül vereséget szenvedtek, így visszajöttek az angolok. De nem sokáig, mert felélénkült az a függetlenségi mozgalom, amelyből mi is kaphattunk ízelítőt A maláji tigris című tévésorozatból, ebben a jószívű kalóz, Sandokan a gonosz britek ellen harcol. Az ország végül 1963-ban nyerte el teljes függetlenségét, ekkor alakult meg a Malajziai Államszövetség, hogy hat évre rá súlyos etnikai zavargások törjenek ki a többségi maláj, illetve a kisebbségi kínai és indiai lakosság körében. (Két utóbbi etnikumot a britek importálták munkaerőnek, úgyhogy az etnikai feszültség a gyarmati idők maradványa.) Ma béke van az iszlám vallású malájok, a buddhista és keresztény kínaiak és az ugyancsak keresztény, illetve hindu indiaiak között. Az országnak az a szerencséje, hogy hatalmas olajmezőkön csücsül, és ha valamit elszúrnak a politikusok, mindig van pénz mivel betömködni a lyukakat. Az átlag-életszínvonal nagyot emelkedett az elmúlt évtizedekben.
Borneó és más szigetek
Sajnos számtalan olyan hely van Malajziában, ahova mindenképpen érdemes (lenne) elmenni, ha már egyszer itt van az ember. Azért sajnos, mert eme cikk terjedelmi kötöttségei miatt csak címszavakban tudok megemlékezni néhányról. Az első és tényleg kihagyhatatlan természetesen Borneó, ami elképesztően különleges hely. Ez a világ harmadik legnagyobb szigete. Az élővilág szempontjából is sokszínűség jellemzi: itt található a világ leghosszabb rovarfaja (56,7 cm), az esőerdők legmagasabb fája (több mint 100 méter magas), a világ legkisebb elefántja, a borneói törpeelefánt (a dzsungelben nehéz elférni nagy testtel), a világ legkisebb mókusa (10-14 cm hosszú és mindössze 20 gramm), a sziget ad otthont a borneói nagyorrú majomnak, ami úgy néz ki, mintha az orrához nőtt volna a kolbász, mint a mesében, illetve itt található a világ legnagyobb virága, amelynek 11 kg a súlya és 1 méteres az átmérője, és egy kisebb gyerek akár még aludhat is benne. Borneón található Délkelet-Ázsia egyik legnagyobb cseppkőbarlangrendszere, valamint a környék legmagasabb hegye, a 4095 méter magas Kinabalu, ahol tízévente egyszer még hó is esik. Borneón található Sandakan városa, amelyről az ismert sorozathős állítólag a nevét kapta – egyáltalán nem véletlenül, mert a Celebesz-tengeren mind a mai napig elég aktívak a kalózok. Külföldieknek nem ajánlják, hogy túl sokat kóboroljanak a környéken, mert az emberrablás reális lehetőség errefelé. De az utazónak nem is kell mindenáron Kelet-Borneóra utaznia, hiszen a nyugati rész legalább olyan, ha nem szebb élményeket kínál. Amikor pedig megkérdeztem, mi a helyzet a maláriával, a helyiek csak elnézően nevettek a tudatlanságomon: „Malária? Az itt nincs. A szomszéd településen, ott van, de nálunk nincs.”
Malajzia szépségei közül e cikkben csak említés szintjén kerülhet szóba a Cameron-fennsík, ahol mind a mai napig ugyanazokkal a gépekkel és felszerelésekkel működik a BOH tealevél-feldolgozó üzem, amelyet még az angolok alapítottak közel száz éve.
Mindenképpen megéri elmenni Penang szigetére is, ahol két világ találkozik: a keleti rész fejlett és nagyvárosi, a nyugati pedig olyan, mint amilyen Malajzia lehetett az európai gyarmatosítás előtt. Penangnak van magyar vonatkozása is! Érdemes lehet felkeresni (már akit érdekel az ilyesmi) a Fastron nevű félvezetőgyárat, amit a négy éve elhunyt Fáskerty Gábor alapított, és jelenleg fia, Felix Faskerty vezet. És ha már Penangban jár az ember, csak egy kicsit kell északabbra menni, hogy eljussunk Langkawi szigetére, ami olyan paradicsomi, mint… mint a Maldív-szigetek.
Medence örökpanorámával
Amiről kicsit bővebben szeretnék írni, az Kuala Lumpur. Ha szigorúan vesszük, Malajzia fővárosa nagyjából Budapest méretű, ám annyira összenőtt már az elővárosaival, hogy azokat is nyugodtan hozzászámolhatjuk, és akkor a Klang-völgynek is nevezett nagy Kuala Lumpurban már közel kilencmillióan élnek. A saját bőrömön kellett megtapasztalnom, hogy a buszjáratok abszolút kiszámíthatatlanul működnek, a kötöttpályás tömegközlekedés viszont kiválóan szervezett, és minden sín a KL Sentralba vezet, ez a város központi pályaudvara. Aki ide eljut, az innen mindenhova eljut. Aki viszont ajtótól ajtóig szeret utazni hűtött gépjárműben, az töltse le a telefonjára a Grab nevű alkalmazást, az Uber helyi megfelelőjét, azzal olcsón, hatékonyan és megbízhatóan utazhat. Gyalogos közlekedésre csak a város központi része, a Kuala Lumpur City Centre (KLCC) alkalmas, akkor is csak módjával, mert az állandó 33-34 fokos meleg és az akár 95 százalékos páratartalom ezt nem mindig teszi élvezetessé. A levegő vízpárával való telítettsége azt jelenti, hogy hiába verejtékezünk, az izzadság nem párolog el, nem tudja hűteni a testet. Ezt ellensúlyozandó minden belső teret elképesztően lehűtenek, az embernek sokszor az az érzése, hogy akár húsz fok alá is. Ennek az az értelme, hogy a nagy hidegből kilépve tizenöt-húsz percig sokkal jobban bírjuk a hőséget, addig meg odaérünk egy másik hűtött helyre. A nagy melegben tehát folyamatosan hidratálni kell, a csapvíz azonban nem iható, legfeljebb forralás után, de érdemesebb palackos ivóvizet venni, fillérekbe kerül (turistás helyeken természetesen drágább).
Szóval bizonyos határokon kívül nem ajánlatos gyalog nekiindulni, szerencsére a legizgalmasabb látnivalók jó része könnyedén elérhető máshogy is. Mint például a Petaling utcai piac, ahol meglepő módon a legnagyobb világmárkák cipőit, táskáit, ruháit, óráit és minden egyéb kiegészítőit árusítják nagy tömegben utcai pultokról. Persze lehet, hogy nem minden valódi, de, úgy tűnik, ez nem nagyon zavarja a turistákat, akik csapatostul özönlenek ide. Nagyjából félórányi gyaloglásra magasodik innen a Petronas-ikertorony, az egész világ erről ismeri Kuala Lumpurt. (A Petronas Malajzia nemzeti olajvállalata.) A 88 emeletes és 452 méter magas ikertorony 1998 és 2004 között hivatalosan a világ legmagasabb épülete volt (ma a dubaji Burdzs Kalifa a legmagasabb a maga 828 méterével). A tornyok más tekintetben azonban továbbra is világelsők: a valaha épített legmélyebb alapokon nyugszanak, amik helyenként elérik a 114 méteres mélységet. Szóval a Petronas-ikertorony tetejébe mindenképpen érdemes felmenni, annak ellenére, hogy a helyi viszonyokhoz képest elég borsos összeget kérnek érte, a külföldiektől pedig kétszer annyit.
A Petronas tetejéről az ember csak egy lényeges dolgot nem lát, mégpedig magukat a tornyokat, ezért most Kuala Lumpur számtalan attrakciója közül két olyat szeretnék ajánlani, amit sok külföldi választ előszeretettel.
Az egyik, hogy este egy szomszédos felhőkarcoló tetőbárjából nézzük, amint a lenyugvó nap – ami majdnem hajszálpontosan 12 órán keresztül tartózkodik fent, illetve lent, tekintve, hogy az Egyenlítőnél vagyunk – utolsó sugarai megcsillannak a Petronas tornyain, majd kigyúlnak a város éjszakai fényei. Az egyébként szintén a Petronashoz tartozó Menara 3 épület 57. emeletén található Marini bár például kiváló erre, akárcsak a Stratosphere bár, amit egy használaton kívüli helikopterleszállóból alakítottak ki, a szabad ég alatt. A másik, amire minden ideérkező utazó hajt, az a tetőmedence, amiben lubickolva gyönyörködni lehet a tornyokban. Kuala Lumpurban minden szállodának és nagyobb társasháznak van saját úszómedencéje. Igazán extrának az számít, ha ez a tetőn van, és rálátni belőle a városközpontra úgy, hogy közben a feszített víztükör mintha a semmiben érne véget. Ilyen például az Aloft Kuala Lumpur Sentral hotel, a GTower Hotel vagy a Mandarin Oriental hotel tetőmedencéje. Egyik sem olcsó, de legalább a külföldiektől nem kérnek dupla árat…
Fotó: Getty Images, Rick Wallace / unsplash, profimedia.hu
