(Pszt… ez egy titkos mese.)

Egyszer, már nem emlékszem pontosan, hogy mikor volt, Pesten jártam. A Rákóczi úton bandukoltam a Nagykörút felé, amikor hirtelen – a könyvesbolt előtt lehetett – valami fényeset láttam magam előtt a járdán. Felvettem és megnéztem. Egy kis tenyérbe simuló csillag volt.

Nem tudom, mióta feküdhetett ott. Azt sem értettem, hogy miért nem vették fel az emberek már előttem. Vagy most vesztette el valaki? Körbenéztem, de nem volt a közelemben senki.

Szemmel láthatóan ritka szép csillag volt, bár meglátszott rajta, hogy messziről érkezett. Poros volt, fáradt. De tetszett nekem, zsebre vágtam. Csak később, a hotelszobámban jutott megint az eszembe. Elővettem.

Mutasd magad, te kis csillag. Honnan jössz? Hova való vagy? Hol a helyed a nagy égbolton felettünk? És hogy kerültél oda elém? A csillag nézett rám melegen ragyogó szép szemével, de nem válaszolt. 

Várj csak! Illendő lenne téged felfrissíteni, megmosdatni, megtörölgetni! A szót tett követte. Nekiálltam a csillagfényezésnek, és hamarosan észrevettem, hogy a poros külső alatt fénylő, ragyogó valami rejlik. Na, nézd csak – gondoltam –, ez egy drága, értékes kis csillag! Erre nekem vigyáznom kell!

Így is lett. Oly szép lett, úgy csillogott, olyan melegen nézett rám, hogy észre sem vettem, és beleszerettem – bár ez ember és csillag esetében nem szokványos. ­Ettől kezdve magamnál hordtam. Jól elrejtettem a zakóm belső zsebébe, a szívem tájékára, nehogy elveszítsem. Éjjel odafektettem magam mellé az éjjeliszekrényre, onnan vigyázta az álmaimat.

Csak később jöttem rá, hogy nem akármilyen csillag akadt a kezembe. Ilyen csillagból nincs sok. Őrangyalcsillag volt. Akit immár magamnál hordtam, velem volt, bármerre is jártam a világban. Vigyázott rám.

Rövid idő leforgása alatt úgy a szívemhez nőtt, hogy nem tudtam nélküle még gondolkodni sem. Szótlan kis csillag volt, akinek a lelke mintha meg lett volna kötve. Nem tudott, vagy talán nem is akart semmit sem mondani, de olyan melegen, kedvesen tudott rám nézni, hogy a pillantását egy pillanatra sem tudtam elfelejteni. Szerettem volna beszédre bírni, szerettem volna, hogy meséljen nekem. Hogy mondja el, kicsoda. Hogy élnek a csillagok. Mi a dolguk.