Amikor felmerült a téma a szerkesztőségben, egyből tudtam, hogy nekem kell megírnom, mert ez az egyik nagy kihívás az életemben, amellyel még így, negyven fölött is küzdök.

A cívisvárosban nőttem fel pedagógus szülők gyerekeként, akikről csak az egyetem után váltam le. Vagy még akkor sem. Ez elégséges magyarázat lenne arra, miért lett ennyire mélyen a részemmé a jókislányság, vagy valami többről van szó, amit a személyiségem magjában hordozok? Nem tudom, és talán nem is illik már folyton a múltban keresni az okokat, inkább azon lenne érdemes dolgoznom, hogy továbblépjek. 

Mindent elvállalok, nem tudok nemet mondani, és ha beszólnak, csak egy nappal később jut eszembe, mivel lehetett volna visszavágni. A mögöttem haladó autósnak is meg akarok felelni, a Chat GPT-nek is mindent megköszönök, és amikor tizennyolc éves koromban egy távoli rokon (férfi – gondolták volna?) a nagycsalád előtt nekem szegezte a kérdést, szűz vagyok-e még, ahelyett, hogy kikértem volna magamnak az indiszkréciót, őszintén elrebegtem a választ (ami igen volt). 

Próbálom szétszálazni, mi bennem a jókislányság, és mi valami más – például megfelelési kényszer, maximalizmus, altruizmus, naivitás, szuperérzékenység, kisebbrendűségi érzés, szeretetéhség és némi enyhe kapcsolatfüggőség –, de nem könnyű, mert ezek összefonódnak és egymást erősítik. 

Személyes karakter

Miért írtam azt korábban, hogy szeretnék továbblépni? Mert jó kislánynak lenni nem jó. 

A jó kislányt könnyen kihasználják, megbántják, átnéznek rajta. Bár a jó kislánynak elemi igénye, hogy szeressék, az igazság az, hogy nem lesz szerethetőbb pusztán azért, mert jó. Sőt. A jó kislánynak nincs súlya, körvonala, karaktere. 

De a másokkal való kapcsolat torzulásánál még súlyosabbnak tartom azt, hogy a jó kislánynak valójában saját magával sincs meg az élő, tartalmas kapcsolódása. Megrázott, amikor pár évvel ezelőtt egy kolléganőm bevallotta, hogy amikor megismert, jó darabig sosem tudta, mit gondolok igazán. Ugyanis az nem derült ki a megszólalásaimból. A mai napig hajlamos vagyok arra, hogy egy beszélgetésben előbb letapogassam a partnerek szándékait, indulatait,­ mielőtt véleményt formálnék. Akkoriban meg is ijedtem attól, hogy talán nincs is saját benyomásom, ösztönös intuícióm, mérlegelési képességem. Ma már tudom, hogy van, csak annyi réteg elfedi, hogy az átlagnál nehezebben férek ­hozzá.

Az is szíven ütött, amikor nemrég a svéd írónő, Ia Genberg Részletek című regényében ezt a jellemzést olvastam az egyik szereplőről, Brigittéről: „A beilleszkedésre és a súrlódások elkerülésére irányuló erőfeszítései megsemmisítették lényének azon részét, amelyet a személyes karakterének kellett volna uralnia saját akaratával, szikár határozottsággal, egyenes gerinccel.” Tűpontos.

Mennybe mennek

Good girls go to heaven, bad girls go everywhere: A jó kislányok a mennybe mennek, a rossz kislányok meg mindenhová – olvastam egy pólón több mint tíz éve, és akkor nagyon tetszett ez a felirat. Váltam, és eközben elég sok mindent leromboltam magamban és magam körül ahhoz, hogy a személyiségem egy kicsit átrendeződjön. Elkezdtem jobban odafigyelni a belső hangomra – ami gyakran a testem szava. Visszakérdezni, ha kellemetlenül érint, amit a másik mond. Őszintén bevallani, ha valamit nem értek. Kicsit kevesebb befeszüléssel és kicsit több humorral élni. Nem megy mindig. De rajta vagyok az úton. És miután harmincpluszosan túljutottam egy kései „kamaszkori lázadáson”, ma már azt is tudom, hogy a jó kislány elérendő ellentétpárja nem a rossz kislány. Hanem az érett, autonóm nő.

Jókislány-agymosás

Lisa Carmen Wang négyszeres amerikai tornászbajnok, a Yale-en végzett, és világéletében jó kislány volt. Ez sokáig áhított bóknak számított, később azonban ráébredt arra, hogy jó kislánynak lenni nem előny, hanem csapda, amely szégyennel, megugorhatatlan elvárásokkal és önbizalomhiánnyal jár. Amikor valaki a körülötte lévő tekintélyszemélyekre hagyatkozik, az ő jóváhagyásuk lesz önértékelésének záloga. „Elég jó vagyok? Elfogadnak? Szeretnek? Amikor dicséretet kaptam, megkönnyebbülést éreztem, hogy megfeleltem az elvárásaiknak – az a jó kislány voltam, akinek ők akartak látni; de amikor nem, a csalódásuk azonnal mély bűntudatot és szégyenérzetet váltott ki belőlem” – írja honlapján Lisa, aki bevezette a jókislány-agymosás fogalmát. Azt állítja, minden jó kislány felnő egyszer, és amikor ez megtörténik, rájövünk, hogy azok a minták, amelyek kislányként szolgáltak bennünket, nőként komoly hátrányt jelentenek. Wang ma egy nőknek szóló média- és befektetési platform alapítója, vállalkozó, könyvszerző. A Carmen nevet ő maga vette fel, és azt mondja, Carmen arra is képes, amire Lisa nem… „Neked mi a második neved?” – kérdezi egy videójában.

Mi a jó kislány ellentéte?

Az angol nyelvű magazinok a „badass woman” kifejezést használják, amit leginkább talán tökös vagy vagány nőnek lehetne fordítani. De nem is a szó szerinti jelentés a lényeges, hanem az, hogy mi jellemzi azt a nőt, aki kilépett a jó kislány szűkre szabott szerepéből. (A medium.com összefoglalója nyomán.)

Nem támaszkodik másokra. Leginkább saját magára számít, de ez nem jelenti azt, hogy olykor nem képes segítséget kérni. 

Nem fél szeretni, de nem hagyja, hogy kizárólag az érzelmei irányítsák.