Nők Lapja: Július elején beszélgetünk, és az Instagram-oldalad tanúsága szerint már túl vagytok két nyaraláson. Nem fecsérlitek az időt.

Lékai-Kiss Ramóna: Az elmúlt években, leginkább a férjemnek, Máténak köszönhetően, úgy alakult az életünk, hogy rögtön nyár elején megyünk el nyaralni, mert neki sportolóként akkor van szabadsága. Én is úgy alakítom a munkáimat, hogy ráérjek ilyenkor. Az első három héten meglátogatjuk azokat a barátainkat, akiknek megígértük, hogy grillpartizunk, kártyázunk, társasozunk, összeengedjük a gyerekeket. Minden évben elutazunk Mátéval kettesben, és Noéval hármasban is nyaralni. Idén régi nagy álmunk vált valóra: eljutottunk a párizsi Disneylandbe. Aztán Mátéval kettesben Amerikába. Szóval így indult a nyár, és a java még hátravan. 

Többes számban beszélsz arról, mekkora vágyatok volt Disneyland. Neked is hatalmas élményt adott?

Mindig is nagyon szerettem a meséket, és ez felnőttként sem változott. Bármilyen mesemaratonra kapható vagyok. Nagyon örülök, hogy a kisfiamnak már ilyen kicsi korában meg tudtam mutatni ezt a varázslatos helyet. Disneylandben inkább Noé tesója voltam, mint az anyukája. Felültünk mindenre, amire csak lehetett. Imádom a misztikus, horrorisztikus dolgokat, ezeket inkább egyedül próbáltam ki. Úgy viselkedtünk, mint három testvér – Mátéval a felnőtt énünket kint hagytuk. Semmire sem mondtunk nemet. Általában úgy gondolkodom az életről, hogy mindent szabad, csak mértékkel. De itt mértéktelenül csináltunk mindent. 

Amerikában voltatok már együtt?

Megismerkedésünk után nem sokkal két hetet töltöttünk már Amerikában kettesben. Csodálatos körutazás volt, San Franciscóban kezdtük, onnan átautóztunk Los Angelesbe, onnan Las Vegasba, majd New Yorkba és vissza. Máténak júniusban van a születésnapja, mindig élményt ajándékozunk egymásnak. New York mindkettőnk szíve csücske, de olyan helyre is el akartunk látogatni, ahol még nem jártunk, így esett a választásunk Washingtonra. Igazán nagy élmény volt nekem, hogy vonattal mentünk át, így egy kicsit azt a részét is láthattam az országnak, ami nem turistalátványosság. Ami tényleg az igazi Amerika.

Férjed, Lékai Máté a magyar férfi kézilabda-válogatott tagja. Jól sejtem, hogy idén nyáron még visszatértek Párizsba?

Igen, megyünk Noéval szurkolni. Nem tudjuk, Máté meddig lesz még válogatott, úgyhogy mindenképp szeretnénk látni, ha esetleg ez az olimpia lesz válogatotti karrierjének a lezárása. Életemben nem voltam még olimpián, örülök, hogy ezt most Európában rendezik, a közelben, a mi időzónánkban. Azt pedig tényleg csodának élem meg, hogy a férjem olimpikonként lép pályára. Nem volt kérdés, hogy a kisfiunk is jön, hiszen az apja legnagyobb szurkolója. Úgyhogy megyünk, és annak drukkolunk, hogy minél később kelljen hazajönni, hiszen annál tovább ­jutott a magyar csapat. 

Mást is meg fogsz nézni?

Biztos! Ami a leginkább vonz – a magyar szereplésen kívül –, az a strandröplabda. Ugyanis ehhez a versenyszámhoz feltöltik homokkal az Eiffel-torony lábánál lévő területet, és felhúznak egy röplabdapályát. Hét évig röpiztem, szerintem ez elképesztő élmény lesz. És egyébként arról is szól majd ez az utunk, hogy kicsit úgy érezzük magunkat, mintha mi is franciák­ volnánk. Most nem turisták leszünk, hanem tényleg ott élünk majd, vásárolunk, főzünk két hétig. Ezt különösen várjuk. Sokszor jártam pár Párizsban, de ez most másmilyennek ígérkezik. 

Tudtad, hogy ez az első olimpia, ahol szinte pontosan ugyanannyi nő versenyez, ahány férfi?

Nem! Ez komoly?! De jó! Hát akkor sok mindenben ez lesz az első, mert például most először történik olyan, hogy lezárják Párizs egész légterét. 

Térjünk vissza kicsit hazai vizekre. A TV2 Titkok Ramónával című vodcastja (videópodcast – a szerk.) tulajdonképpen az első saját talkshow-d. Mi benne a legnagyobb ­kihívás?

Beszélgetni nagyon szeretek. Most már huszonnégy-huszonöt éve mozgolódom tévében és színházban, vagy mondhatjuk úgy, az ismert emberek világában. Így volt szerencsém sok mindenkivel megismerkedni, barátságot kötni, cimborákká válni. Nagyjából mindenkivel jó viszonyt ápolok. Úgyhogy adott volt a kérdés, mi lenne, ha velem beszélgetnének. A kihívás az, amikor olyan ismert emberek jönnek hozzám, mint például Tilla, aki az elmúlt húsz évben már mindent elmondott magáról, és nekem így kell mélyebb beszélgetést folytatnom, vagy konkrétan egy titkot felszínre hozni az életéből. Azt gondolom, mindenkivel izgalmas beszélgetés kerekedett, számomra is meglepő dolgokat tudtam meg az interjúalanyaimról, és nagyon élveztem a feladatot. Éppen úgy, ahogy a még idén képernyőre kerülő Password – A jelszó című vetélkedőt, ami szintén új műfaj volt nekem. Úgy tűnik, ez egy ilyen év, de egyáltalán nem bánom.

Tudsz titkot tartani?

Igen! Sok mindenkiről őrzök igazán nagy titkokat… és nem fogok erről könyvet írni. Már csak azért sem, mert páran az én titkaimból is ismernek néhányat. Bíznak bennem az emberek, és ezt a bizalmat soha nem akarom eljátszani. Egyébként én sem feltétlenül tudok titkokat a vendégeimről, amikor leülök velük beszélgetni. Sok olyasmit viszont igen, amiről nem akarnak beszélni. Nehéz olyan titok birtokában lenni, ami az is marad, miközben mégis mély beszélgetés alakul ki, bensőséges hangulat, amivel én adok nekik, ők adnak nekem, és együtt adunk a nézőknek. 

A te szakmád, szakmáid is őrületes tempóban változnak, nemrég még azt sem tudtuk, hogy létezik olyan, hogy vodcast. Hogy bírod ezt a változást?

Nem mindenben, de összességében szeretem a változást! Nyomon követem a környezetemben, magamon, hiszem, hogy kell változni, fejlődni, haladni. És most nem a technikai kütyükről vagy a divatirányzatokról beszélek. Építenünk kell magunkat, és dolgoznunk azon, hogy kiegyensúlyozottan ébredjünk fel, és boldog érzés legyen rajtunk úrrá. Nem akarom, hogy túl spirituálisan hangozzon, de közel a negyvenhez azt már megértettem, hogy a boldogságot nem adják ingyen. Sokat kell épülni belülről ahhoz, hogy az ember élvezettel mélyülhessen el akár a legegyszerűbb tevékenységekben is. Szóval szeretem a változást, azt is, amikor nem velem történik, hanem a környezetemben, és ezáltal alakulhatok én is, megismerhetek új dolgokat. 

Tudsz még meglepetést szerezni ­magadnak?

Tudok. Nem akarom folyton a már említett vodcastot reklámozni, de ez úgy alakult, hogy eredetileg volt egy elképzelés a fejemben, hittem benne, hogy jókat fogunk beszélgetni, de ne feledjük: tűzben edzett tévések ültek velem szemben, akik tudják úgy csavarni a szót, ahogy akarják, és pont annyit elmondani, amennyit szeretnének. Ennek ellenére a beszélgetések végén magam is megdöbbentem, mennyire sallangmentesen, őszintén nyilvánultak meg. Nekem van egy olyan képességem – és tudom, ilyenkor hozzá kellene tennem, hogy nem akarok nagyképű lenni, de már nem teszem hozzá –, hogy „szomszéd lány” típus vagyok, akiben megbíznak az emberek, szívesen beszélgetnek vele, és rá is bízzák a titkaikat. Ezt tudom magamról, de nem gondoltam, hogy kamerákkal és stábbal a hátam mögött is megtörténhet a varázs.