Amikor utoljára találkoztunk, kifogásoltam az erős kézfogásodat.
Mára a jobb kezem kicsit gyengébb, de az ölelésem, ugye, a régi?
Igen, az a régi. És még mi az?
Például hogy változatlanul korán kelek, mert szeretem a hajnali fényeket, a madárcsicsergést. A napi rutin is a régi, de lassabb lettem.
A szemed viszont ugyanúgy csillog, mint tíz vagy húsz éve, a mosolyod csibészes.
Ezt jó hallani. Talán látod rajtam, hogy jól vagyok. Mondom ezt annak ellenére, hogy az elmúlt két év a betegségem miatt nem volt egyszerű.
Egy zenész koncertek, turnék nélkül is élhet mozgalmasan?
Naná, nem tespedtem! Az elmúlt évben az életrajzi könyvemen dolgoztam, és a stroke-ot követő rehabilitáció diktálta a napi rutint, de a gitárom nem volt a kezemben.
Nem találod a hangszered?
Rendszerető ember vagyok, a helyén pihen. De miután ügyetlen a jobb kezem, nem akartam elővenni. Nem szeretnék csalódást okozni magamnak! Nem szeretném úgy pengetni, mint egy dilettáns.
A rajongóid visszatérést remélnek.
Talán. Talán egyszer újra színpadon láthatnak. A hangomat igyekszem karbantartani, de idén biztos nem lesz koncert, és ennek nemcsak az egészségi állapotom az oka, hanem a könyv megjelenése és annak velejárói.
Lesz országjárás?
Igen, de nem zenés formában. „Életutam”-beszélgetéseket tervezek, a közönség bármiről kérdezhet majd.
Dedikálsz?
Mozog a jobb kezem, de fáradékony, az íráshoz pedig erő kell.
A könyved félmillió betű.
Derksen Gyöngyi és Bálint Csaba a társszerzőim, ők jegyezték le az általam elmondottakat.
Honnan jött az ötlet?
Bálint Csaba, aki egyébként a Rockmúzeum elnöke, a zenészszakma mindentudója, kérdéseivel időrendben vezetett végig pályám meghatározó állomásain. Gyöngyinek (Révész Sándor párja – a szerk.) pedig sokat meséltem úgy általában az életemről, és amíg a kórházban voltam, elkezdte emlékezetből leírni.
Mit érzett Gyöngyi, amikor nőügyekről meséltél?
Ismeri az életemet, de a kötetben nincs bulvár. A múlt megváltoztathatatlan, és én jó szívvel emlékszem a szerelmeimre. A zenészek életébe pedig belefért a rosszcsontság.
Az életrajzod címe elgondolkodtató: Ezt én választottam. Tényleg te választottad?
Sok mindent igen, és legalább ugyanannyit nem. Életszakaszok vannak. Fénylő napsütés, aztán sötét vihar, öröm és bánat, sikeres és fájdalmas évek, nem sorolom.
Neked hány életszakaszod volt?
Három becenévre fűzhető föl az életem: Tufenás Bumbus, Kölyök, Révész bácsika. A Verseny utcában születtem, ott laktunk, az ablakunk a Keleti pályaudvarra nézett, és én csodáltam a vonatokat, tuff, tuff, mondogattam. Elbűvöltek, lázba hoztak, és ábrándoztam: világjáró mozdonyvezető leszek. Apám adta beceneveimet: Tufi, Tufunc, Tufenás Bumbus, ez utóbbi volt a kedvencem. Apám a Rókus kórház sebész főorvosa, rendkívül okos, művelt, olvasott fickó volt. Fölnéztem rá.
Kölyök hány évesen lettél?
Tizenhat évesen ragadt rám az Echo együttesben. Elfogadtam, de soha nem éreztem magaménak. Közben jogos volt, hiszen a zenekar többi tagja hat-hét évvel volt idősebb nálam. Ez a kölyökség úgy negyvenéves koromig velem maradt – néha ma is szólítanak így –, de nem szerettem. A közelmúltban egy erdélyi pincérlány, amikor meglátott botra támaszkodva, kedvesen fölkiáltott: Révész bácsika! Tetszett a megszólítás.
Milyen voltál Tufenás Bumbusként?
Jól nevelt! Köszönhetően a szüleimnek és áldott nagyszüleimnek. Aztán szomorkás kissrác lettem. Szüleim válása, a két évig tartó huzavona megtépázta gyermeki lelkemet. Az anyai nagyszüleimhez kerültem, és nekik köszönhetően fantasztikus életem lett. Nem mondom azt, hogy lepasszolt az édesanyám, de gyakorlatilag átadott nekik, a munkájára és a magánéletére hivatkozva. Egy, a hatvanas években divatos kávé-tea szaküzletet vezetett, és apám után egy Ilona nevű hölgy mellett találta meg a boldogságot, vele élt haláláig. Kiskamaszként érzékeny gyerek voltam. Nehezen viseltem a konfliktusokat, émelygésig fölzaklatott, ha az iskolatársaim verekedtek.
A Kölyökre miként emlékszel?
Izgalmas, életfeladattal teli fiatal volt, akit vonz a kor vibrációja. Aki laza, lázadó, de céltudatos. Hallgattuk a Szabad Európa és a Luxemburg Rádiót a nagy példaképekért. Játszottam az Echóban, a Generálban és a Piramisban, ami a teljesebb kifejezője volt a zenei világomnak. Szárnyaltunk! Sikert sikerre halmoztunk.
Nyolcvanegyben kiváltál a Piramisból.
Úgy van. És elmentem egy világjáró hajóra dolgozni. Harminchat országban fordultunk meg, és a mesés karibi szigetvilágban. Utána fél évig Németországban zenéltem, majd hazajöttem.
És elnyelt az Alföld, a tanyák világa.
Kellett az elcsendesedés, vissza akartam hozni a megélt, de mégsem megélt fiatal éveket. Tizenhat éves koromtól színpadon álltam, próbák, koncertek jellemezték a mindennapjaimat. A Ki mit tud? megnyerése után rengeteget utaztunk. Békére vágytam, így az elvonulás mellett döntöttem. Sokan nem értették, egy sikeresnek mondott valaki miért tesz így, én viszont igyekeztem bepótolni mindent, amire az aktív években nem volt módom. A hajnali hazatérések mellett nem jutott idő olvasásra, művelődésre, elmélyülésre, pedig apám erre ösztönzött. A tanyán szabad voltam, mint a madár. A kreativitás megfellebbezhetetlen szépség, de a békesség megélése annál is szebb. A világ elől elbújni csodás dolog! Csodás, mikor nincsenek kontúrok a napod körül, és azt csinálsz, amit akarsz.
Azért néha előbújtál.
Néha. Egy lemez erejéig Presser Gáborral, a Piramis ’92-es Szeress koncertsorozatára és a második szólólemezem felvételeire. A tanyasi lét életem legszebb húsz éve.
Egy fotón láttam, hogy voltak birkáid.
Nem, azok Gyöngyi gyönyörű cikta juhai, etetésükbe, itatásukba besegítettem.
Birkát nyírni is tudsz?
Nem, egyedül soha nem nyírtam, viszont volt, hogy segítettem, és mellesleg tőlük tanultam a birkatürelmet.
Térjünk vissza a harmadik névhez. Révész bácsikaként milyen vagy?
Most voltam hetvenegy éves, a koromhoz illik ez a számomra kedves megszólítás. Egészségesen éltem, edzett voltam, és ma is mindent megteszek az egészségem megőrzéséért és a stroke utáni fölépülésért. Naponta tornázom, bordásfal, súlyzó, gumikötél, labda, szobabicikli, minden a rendelkezésemre áll. Fegyelmezett vagyok, elmegyek a teherbírásom határáig, de ha fájdalmat okoz egy bizonyos mozgás, abbahagyom. Az aszimmetria, a különböző mértékű terhelhetőség miatt erre nagyon kell figyelnem. A személyiségem, úgy gondolom, nem változott. Csend- és békeszerető, elmélkedő és szemlélődő ember vagyok, aki folyamatosan tanul és olvas.
A könyvedben gyönyörűen írsz a családodról. Mit szerettél a szüleidben, nagyszüleidben?
Édesanyám igazi szőkeségét, a kék szemét, a nyitottságát és a gyönyörű hangját. Apám okossága, műveltsége elbűvölt, és a szép keze, de erről még mesélek. A nagymama derűje, a nagypapa feszessége formált.
A nagyszüleid neveltek. Sokat tanultál tőlük?
Mindent. Tapintatot. Jó ízlést. Házimunkát, a portörléstől a rendrakásig. Főzési praktikákat. Drága nagyanyám igazi polgárasszony volt, a tisztességét, becsületességét 1898-ból hozta. A szeme fénye voltam, de következetesen nevelt. A nagyapám hentes volt, gondolom, nem kell részletezni, milyen konyhát vittek. Kánaán volt. Az ötvenes években, amikor az ország éhezett, én borjúhústól erősödtem. Jómódúak voltak, faragott bútorok, szép szőnyegek közt nőttem föl. Ezek szeretete, megbecsülése egyetlen örökösként az én feladatom, és ezek emléke többet jelent, mint a tárgyi valóságuk. Egy percig sem szégyellem, hogy a nagymama vitrinjéből a nippek, horgolt csipkék, ólomkristályok ma nálam ragyognak. Mindhez emlék fűz.
Hogy jött az életedbe az a nő, akire a stroke után a botod mellett támaszkodhatsz?
Még a hetvenes évek végén, a Mecsek egyik völgyében volt egy házam, amit néhány év után eladtam. A mellette lévő két kicsi telek megmaradt, de elfeledkeztem róluk. Amikor 2000-ben a kisújbányai közösség megtudta, hogy az enyém, fölkeresett Gyöngyi, vételi szándékkal, mondván, a falu közössége parkolót létesítene. Félórás volt a találkozás, és én Kisújbányának ajándékoztam a területet. Így ismerkedtünk meg, és igazi, mély, tiszta barátság szövődött köztünk. A barátság az elmúlt néhány évben szoros érzelmi kapcsolattá alakult. Mérhetetlen hálával tartozom, hogy a stroke pillanatában, 2022. március 14-én ő volt mellettem, és azóta is maximális gondviselőm, társam.
Túlzás nélkül mondhatom, érted nők százezrei rajongtak, akiket érdekel, milyen a nő, aki képes boldogságot adni az ő Sándoruknak.
Rendkívüli! Okos, talpraesett, remek üzletasszony, erőskezű vezető, gondoskodó, figyelmes. Angolul, németül, hollandul még a műszaki nyelvet is beszéli, és egy komoly, angol–holland tulajdonú elektronikai céget vezet negyedszázada, csaknem száz dolgozóval. Közben anya, nagymama, csodás biokertje van, és állatai, de ha kell, beül a kocsiba, és Hollandiáig vezet.
Szót fogadsz neki?
Többnyire. A stroke óta több mozgást, gyaloglást, tornát javasol az én érdekemben. És a gitárom kézbe vételét nálad is jobban szorgalmazza. Szerető békességben élünk.
Sokat beszélgettek?
Igen. Mindenről. Bármiről. Például sokat meséltem a nagyszüleim, szüleim párbeszédeiről, szokásairól. Gyöngyi néha ma is rámutat, hogy egy szokásomat, mozdulatomat, szófordulatomat kitől örököltem. Akik régen meghaltak, bennem élnek tovább, és én hűséges, lojális vagyok a múltamhoz, őrzöm az emléküket.
A betegségről akarsz beszélni?
Szimbolikus üzenetéről igen, ami titokzatos, mert tudod, hol történt a baj? Az MR-vizsgálat latin szövegezése szerint a buksifejemben, a bal oldali medulla oblongata elülső részében, amit pyramisnak hív az orvostudomány.