Géza egy ideje kinn van már a reptéren. Az érkező gépekre vár. Többre is, hiszen nem tudja, melyikkel, honnan érkezik a lány. Vagy asszony. Mert lehet ez is, az is. Utóbbi akár elvált, akár javában férjezett. Súlyosan férjezett. Géza keveset tud, de azt nagyon. Hogy őrülten várja. Az illetőt. A kék szeműt. A mosolygósat.

Két papírlap van a keze ügyében. Egy nagyobb és egy kisebb. A nagyobb egy szaloncukros díszdoboz ­teteje, ezt emeli magasra, rajta a felirat, vastag, piros filctollal: „I am waiting for a certain lady. (Egy bizonyos hölgyet várok.)”

A zárójeles magyar változatra azért lehet szükség, mert Géza nem tudhatja, a lány (asszony) tud-e angolul. Netán csak magyarul. Géza a legteljesebb mértékben nyitott bármire (bárkire), be van indulva, ahogy ezt manapság mondják.

Persze azért vannak szempontjai, elvárásai. Mert a „bárki” nem egyenlő az „akárkivel”. Így hát még más is fölkerült a valahai doboztetőre. Ezúttal kék filccel: „She has blue eyes. Love it. (Kék a szeme. Nagyon tetszik.)”

És hát, ugye, van Gézánál egy másik papírlap is. Lapul a zsebében. Jóval kisebb: „My English is very poor.” Ennek meg némileg mentegetőzve kell majd tudatnia az igazságot az esetlegesen angolul megszólaló Ismeretlennel: „Gyér az angoltudásom.”

Géza erre egyáltalán nem büszke, de minthogy az angol nyelvvizsgája óta nem volt szüksége az ott felcsillantott tudására, ráadásul kényelmes is volt – mondhatni lusta –, mára szinte teljesen elfakult az, s jószerével csak ez a „My English is very poor” maradt belőle. Ja, és még egy kérdés is, amit szintén fölírt e kisebb papírra: „Have you ever been to Budapest? (Jártál már Budapesten?)”

Közbevetőleg: ez a szomorú, tudásemésztő jövő már azon a réges-régi napon előrevetítette árnyékát, amikor a vizsga végén a bizottsági elnök kimondta: „Me­dium degree.” (Középfok.) Géza ezt lesújtva úgy értette, hogy nem ment át, vagyis leverte a lécet…

Nos tehát, lehet, hogy tud majd angolul a Vágyott Érkező, lehet, hogy nem. Mindez Gézát nem tántorítja el, hiszen az elmúlt éjszaka álmában azt súgta a fülébe angolul vagy nem angolul (erre már nem emlékszik), szóval azt közölte vele az a Kékszemű, Mosolygós Csoda, hogy szereti, őt szereti egyedül, és így lesz ez már, míg világ a világ… Tehát az amúgy borúlátó előrejelzések szerint 2050-ig biztosan. És még azt is mondta, hogy holnap egy kora délutáni géppel érkezik, egyenesen az ő karjaiba. 

Géza tehát biztos a sikerben, és magasra emeli a tábláját, hogy az érkezők jól láthassák. Nem is sejti, hogy pillanatokon belül valósággal megrohanják majd a nemrég földet ért kék szemű mosolygósok, lányok, asszonyok, elváltak, férjezettek, ő pedig nem győzi majd kapkodni a levegőt, és rémülten kérdezni őket, mit akarnak tőle. Mire ezek a „bizonyos hölgyek” kórusban azt harsogják angolul, magyarul, mindegy: „Honnan tudjuk, hiszen te álmodtál velünk.”