Nem is olyan régen attól volt hangos a sajtó, hogy kutatók bebizonyították, az elefántok nemcsak hogy megszólítják, de néven nevezik társaikat, vagyis az egyes egyedekre jellemző hangokkal hívják egymást. Ez pedig azt jelenti, hogy az emberhez hasonlóan nyelvi elemeket használnak. Ha pedig egy állat hasonlóan viselkedik, mint egy ember, akkor csakis nagyon intelligens lehet, nemde? 

Hosszú idő telt el azóta, hogy René Descartes francia filozófus a 17. században arra jutott, az állatok csak lélektelen gépek, se gondolataik, se érzéseik nincsenek.­ Ma már ott tartunk, hogy több tudós állítja, élnek olyan állatok is, amelyeknek az emberhez hasonlóan öntudatuk van. Vagy éppen néven szólítják egymást, mint az elefántok. Itt egyébként felmerülhet, hogy miért olyan nagy hír ez, amikor a delfinekről és a papagájokról már régóta tudjuk, hogy okosak, sőt „beszélnek”. Igen ám, de ezek az állatok csak fajtársaik hangját utánozzák, nem pedig egyedi azonosítót használnak, mint az elefántok vagy az emberek.

Intelligens, intelligensebb, legintelligensebb?

Mondhatjuk, hogy az állatok érzelmeinek és gondolkodási folyamatainak kutatása igencsak gyerekcipőben jár még. A biológusok és a viselkedéskutatók sokáig azt feltételezték, hogy az állatok intelligenciája hierarchiába rendezhető, ennek csúcsán pedig természetesen a Homo sapiens, vagyis az ember áll. Őt követik a főemlősök, a többi emlős, a madarak, a hüllők és végül a rovarok. 

A hatvanas években aztán kicsit változott az elképzelés, ugyanis rájöttek, hogy az intelligencia hagyományos definíciója túlságosan is „emberszabású”. Mára inkább úgy gondolják, az intelligencia nem az evolúciós fejlődéssel egyenesen arányos dolog, hanem olyan cél, amely bármely faj számára elérhető, ha megfelelő környezeti nyomásnak van kitéve.

Tehát az elefántok elképesztő kommunikációja nem jelenti azt, hogy az intelligenciahierarchia csúcsán állnak. Akkor nyer értelmet mindez, ha tudjuk például, hogy a nagy ámbráscetek által kiadott kattogó hangok megfeleltethetők egyfajta ábécének (ez szintén nem régi felfedezés) – ez pedig valami olyasmi, amire az elefántok nem képesek. Vagy ott vannak a rovarok, nekik kétségtelenül parányi az agyuk, mégis képesek eszközöket használni, és még arcokat is felismernek, illetve egyéb, egészen meglepő „észbeli” funkcióval is rendelkeznek. Sok madár pedig, például a papagájok is, összetett csoportokba szerveződnek, és fajtársaikat az egymáshoz való viszonyuk alapján kezelik.

Hasonlóság csimpánz, tisztítóhal, elefánt és ember között

A méhekről ismert tény, hogy az állatvilágon belül meglepően „éles eszűek”. Például képesek értelmezni a nulla fogalmát, és előfordul, hogy a tájékozódásban a beeső fények mintázatára hagyatkoznak. Pár éve az is kiderült, hogy el tudnak végezni alapvető matematikai feladatokat, például összeadást és kivonást. Valójában azonban ez sem egyedülálló: erre az emberszabásúak, a madarak és a pókok is képesek.

A galambokat sem tartjuk kifejezetten okos állatoknak, pedig nagyon is intelligensek. Egy kísérlet során galambokat képeztek ki arra, hogy különbséget tegyenek Picasso- és Monet-festmények között, és ez nem okozott nekik gondot. Ezután képesek voltak alkalmazni a tanultakat, és meg tudtak különböztetni olyan műveket, amelyeket korábban nem mutattak nekik. Olyan szintre jutottak a műkedvelésben, hogy különbséget tudtak tenni más expresszionista és kubista művészek között. 

A csimpánzok képesek felismerni magukat a tükörben, ami az elvont gondolkodás kulcsfontosságú eleme (genetikai kódjuk mellesleg kilencvenkilenc százalékban egyezik az emberével). Mi több, felismerik magukat videón, az ember csak körülbelül négyéves korában jut el idáig.

A tükörtesztet Gordon G. Gallup Jr. amerikai pszichológus fejlesztette ki 1970-ben, hogy megpróbálja megállapítani, egy állat rendelkezik-e az önfelismerés képességével. Ezen a teszten kevés faj ment át: például az emberszabású majmok, mint az említett csimpánz, egy ázsiai elefánt, a ráják, a delfinek, az orkák, az eurázsiai szarka – és igen meglepő módon a tisztítóhal. Több majomfaj, az óriáspanda és a fóka viszont „megbukott”.

Abban azonban egyetértés van, hogy az állatok olyan módon is lehetnek öntudatosak, amit a tükörteszt nem mér: például megkülönböztetik saját és mások énekét és illatát, és tudatában vannak saját testüknek. 

Az elefántok nem véletlenül kerülnek többször szóba, ha az állati intelligenciáról van szó. Régóta tudjuk, hogy társas, együttműködő állatok, amelyek arra is emlékeznek, hol nyugszanak társaik. Az pedig szintén viszonylag friss megfigyelés, hogy az ázsiai (akárcsak az afrikai) elefántok hangosan gyászolják, illetve eltemetik elpusztult borjaikat. Egyes tudósok úgy vélik, hogy az elefántok halálozással kapcsolatos viselkedése akár azt is jelentheti, hogy ezek az állatok a halálnak is tudatában vannak.