Amikor megismerkedünk valakivel, rengeteg dologra figyelünk a külsejétől kezdve azokig az üzenetekig, amelyek elhelyezik őt a társadalomban, gondoljunk a státuszszimbólumokra vagy arra, hogy kikkel barátkozik. De hosszú távon egy párkapcsolat működése szempontjából én jóval lényegesebbnek látom azt, hogy mennyire indul el az egymásra hangolódás, a valódi érdeklődésen alapuló, elmélyülő párbeszéd. 

Talán mindannyian megtapasztaltuk már azt az élményt, hogy valakivel elkezdünk társalogni, és csak úgy hömpölyög, árad a beszélgetés. Amikor úgy érezzük, órákig tudnánk folytatni. Ez olyankor működik a legjobban, amikor az érdeklődés kölcsönös. Millió kérdést tudnánk feltenni, és mi magunk is millió dologról mesélnénk szívesen. Persze a beszélgetés is egyfajta művészet. Nagyon találónak érzem Adele Faber és Elaine­ Mazlish könyvének címét: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje. (Ez alapvetően­ egy gyereknevelésről szóló könyv, de olyan hasznos tapasztalatokat összegez, amelyek bármilyen kapcsolatot segíthetnek gazdagabbá tenni.) Sokan panaszkodnak arról, hogy egyesek csak közönséget keresnek maguknak, és végig ők beszélnek. De az is nyomasztó lehet, amikor a másik semmire nem reagál, csak hallgat. Egy jó párbeszédben kiegyenlítődik az érdeklődés, észrevétlenül is, de arányosan alakul, hogy a partnerek mennyit beszélnek és mennyit hallgatnak.

Egy hosszú távú párkapcsolatban vagy barátságban akkor lehet folyamatos a beszélgetés, ha tudunk a másik dolgairól, ha sok közös felületünk van. Tudjuk, hogy előző nap megcsípte egy darázs, ezért másnap rá tudunk kérdezni, hogy van. A napi teendők egyeztetése is kínál kapcsolódási lehetőséget. „Kimenjünk ma a piacra? Vegyünk paradicsomot? Hívjuk át a szomszédokat egy koccintásra?” Ebben az is benne van, hogy kíváncsi vagyok, a másik hogyan szeretné intézni a dolgokat, meg az is, hogy kifejezzem: én vele szeretném megélni ezeket az élményeket.

Társas magány

A beszélgetés hosszú fonala akkor szakad meg, a társas magány – többek között – akkor következik be, amikor megszűnik a kíváncsiság. A másik érdektelenné válik, már az apróságokban sem akarunk kapcsolódni. A társas magány lépésről lépésre, alattomosan kúszik be az életünkbe, vállrándításokkal, legyintésekkel, hallgatásokkal, a megszokás eluralkodásával. „Az a legjobb, ha a másik nem kelt túl nagy zajt, nem kell vele különösebben foglalkozni.” A válaszok rövidülnek, a felek bezárkóznak. Ez sokszor a rutinról is szól, elvész a lelkesedés (hasonlóan, mint a munkahelyi kiégés esetén). Ezért is javasolják sokszor lehetőségként, hogy a felek mozduljanak ki, ne mindig ugyanabban a térben, ugyanolyan ­tevékenység közben találkozzanak.

Ha mindig ugyanott, ugyanolyan körülmények között találkozunk, hasonló napszakban, hasonló ruházatban, ugyanolyan cselekvés közepette, akkor nagyon nagy az esély a fásultság bekövetkezésére. Új lendületet adhat azonban, ha a pár tagjai új élményeknek teszik ki magukat. Ha beülünk egy étterembe, ha a folyóparton eszünk egy fagyit, ha másik országba utazunk, tényleg másról fogunk beszélgetni, mert mások lesznek a témáink. Ezért van az, hogy nyaralás alatt általában gyakoribb a szex, mert új impulzusok érik a pár tagjait, újra több fronton tudnak kapcsolódni, így frissebb szemmel tudnak egymásra nézni, meglátni a másikban azt, ami a hétköznapokban már elhalványult. De lehet ez egy új sport is, vagy egy mozifilm, amit utána meg lehet beszélni. Nyilván ez az eszköz sem varázsszer – vannak, akik a nyaralás alatt is a fásult rutint követik, vagy akár veszekednek az egész napos „összezártság” miatt –, de mégiscsak egy lehetőség, hogy kimozduljunk a szokásos kerékvágásból. 

A baráti körrel való kapcsolódás is pezsdítőleg hathat. Ha egymással már nem is tudunk olyan jót beszélgetni, legalább tanúi vagyunk annak, hogy a párunk miről, hogyan társalog másokkal, kicsit más színben láthatjuk őt, később ezt és a baráti körben történteket is meg tudjuk beszélni.

Na persze az is előfordul, hogy a bent rekedt feszültség éppen a baráti társaságban jön ki, és a pár tagjai elkezdik „savazni” egymást. Amikor az egyik fél otthon kerüli ugyan a konfliktust, de a többiek jelenléte által megerősödve megengedi magának a nyílt kritikát. Ez nagyon nehéz helyzet, a magát megtámadottnak érző fél és a közönség szerepébe kényszerülő barátok számára is. Nem szerencsés szituáció, bár megeshet, hogy egy fogékony társaságban a barátok a másik oldalt is megtámogatva, új szempontokat felvillantva, akár egy kis humort is a beszélgetésbe csempészve fellazítják a problémát, és izgalmas eszmecsere kerekedik.