Ha a hallásunk nincs rendben, akkor megnehezednek a mindennapjaink, problémássá válik a kommunikációnk, adott esetben – például ha közlekedés közben nem halljuk a dudálást – akár a testi épségünk is veszélybe kerülhet. Nem véletlen, hogy ezt a képességet már a gyerekeknél is tesztelik, méghozzá kötelező jelleggel.
– Az újszülöttkori hallásvizsgálatot jogszabály is előírja, de abban az életkorban még nem azt a típust végezzük, amit felnőtteknél – mondja dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész szakorvos. A gyerekek hallását egytől hétéves korig akkor is vizsgálják évente, ha a csecsemőkori szűrés nem mutat eltérést, de felnőtteknél a vizsgálat már nem rutinszerű, arra csak akkor kerül sor előírásszerűen, ha valaki zajos munkahelyen dolgozik, vagy akinél a munkakör erre okot ad. Amúgy nincs olyan életkor, amikor mindenképpen meg kell ejteni a hallásvizsgálatot. Gyanú esetén első körben fül-orr-gégészeti vizitre van szükség.
Azonosítani az okot
– Először szakorvosi vizsgálatra van szükség, mert annak során lehet kizárni vagy felismerni azokat az okokat, amelyek halláscsökkenést okozhatnak. Ilyen például a fülzsírdugó – ami meglehetősen gyakori és könnyedén orvosolható –, vagy más hallójárati eltérés, látható gyulladás. Ezek azonosítása azért fontos, mert nagymértékben befolyásolhatják a hallásvizsgálat eredményét is.
A vizsgálat azt is megmutatja, milyen a dobhártyák állapota. A vizit során végzünk hangvillavizsgálatot is, ami egy tájékozódó jellegű hallásvizsgálat, azt segít eldönteni, hogy a halláscsökkenés idegi eredetű-e, vagy pedig a hangvezető rendszer működési zavara okozza. Utóbbi az úgynevezett vezetéses halláscsökkenés – magyarázza szakértőnk.
Mivel a hallásromlás mértékét csak műszeres vizsgálattal – ami szintén fájdalommentes – lehet megállapítani, szükség esetén a szakorvosok arra küldik el a betegeiket. Az audiométeres vizsgálat nagyjából fél-egy órás, és azt már nem a fül-orr-gégész, hanem audiológus asszisztens végzi, de a kiértékelés szakorvosi feladat. A módszerrel a hallásküszöb határozható meg, ami segíti annak eldöntését, hogy a hallás milyen eszközzel javítható a legjobban.
Hogyan történik?
Az audiológiai vizsgálat közben az érintettek egy hangszigetelt helyiségben ülnek, ahol először azt mutatják meg nekik, milyen hangot kellene hallaniuk, utána pedig – általában öt decibeles értékekkel növelve a hangerőt – mérni kezdik, mi az a leghalkabb hang, amit hallanak. Ezt a betegek kézfeltartással jelzik, az asszisztens annak segítségével veszi fel a különböző frekvenciák hallásküszöbét. A vizsgálat során a csontvezetéses és a légvezetéses hallást egyaránt mérik, méghozzá mindkét fülön. Így nyernek két-két görbét, amelyek ép hallás esetén fedik egymást, és 0–30 decibeles érték között futnak, míg vezetéses halláscsökkenésnél szétválnak. A két görbe fedi egymást idegi halláscsökkenésnél is, de itt 30 decibeles érték fölött futnak. A hallásminőség görbéje az orvosnak nemcsak arról ad információt, hogy a halláscsökkenés milyen típusú és mértékű, hanem arról is, hogy a hátterében milyen okok állhatnak. Vannak például olyan problémák – például amikor a belső fül károsodik zajhatás miatt –, amelyeknél az audiogram jellegzetes. Szintén jellegzetes a görbe az életkorral együtt járó halláscsökkenés esetén. Objektív hallásvizsgálatokat ilyenkor nem szükséges elvégezni felnőtteknél. Magát a halláscsökkenést mindig típustól és októl függően kezelik. A vezetéses például a legtöbbször műtéttel vagy a hangvezető rendszer állapotának javításával orvosolható, így hallókészülékre ilyenkor jellemzően nincs szükség. Az idegi halláscsökkenés lehet átmeneti és maradandó, utóbbinál kerül szóba a hallókészülék, vagy bizonyos halláscsökkenés, illetve hallásmaradvány esetében az implantátum.
Biztosra menni
– A hallássegítő eszközök ajánlása előtt még szükség van speciális vizsgálatokra, amelyekkel kizárható az olyan problémák fennállása, amelyek esetén a hallókészülék sem javít a helyzeten. Megesik ugyanis, hogy a beszédértés már olyan mértékben elromlott, hogy a hang felerősítése sem jelent megoldást – mondja Holpert Valéria.
Ha a hallásjavító eszközök megoldást jelentenek, akkor azok egyes típusai társadalombiztosítási támogatás mellett is beszerezhetők (annak mértéke készülékenként eltérő), de az afölötti részt az állami ellátóhelyeken is a betegeknek kell állniuk. A készülékeket az érintetteknek csak éjszaka szükséges kivenniük a fülükből, amúgy folyamatosan bent tarthatják. Ez a helyzet az implantátumok külső egységével is, azokat is csak éjszaka kell letenni. A folyamatos viselés azért fontos, mert az érintettek így tudják a legjobban megszokni a használatot. A jól megválasztott, jól beállított hallássegítő eszközök (ezek jóval kisebbek, mint elődeik) nem okoznak kellemetlenséget, és hatalmas segítséget jelentenek az érintetteknek.
