Az ember nem véletlenül hisz, vagy legalábbis akar hinni abban, hogy a világ igazságos. Kiskorunktól így szocializálódunk, erről szólnak a mesék és a történetek, amelyeken felnövünk. Több pszichológiai kutatás is rámutatott, hogy az igazságos világba vetett hit már egészen kicsi korban kifejlődik az emberben. Ez nem véletlen. Sokszor szabályosan beterít minket a rengeteg információ. Annak érdekében, hogy megértsük mindazt, ami körülvesz bennünket, úgynevezett kognitív – értelmezési – kereteket építünk fel, amelyek segítenek döntéseink meghozatalában, valamint ezek eredményeinek előrejelzésében. Az igazságos világba vetett hit is egy ilyen keret, amely a pozitív és a negatív események megértését egy nagy karmikus körforgáshoz rendeli hozzá, és a kiszámítható környezet látszatát kelti.
Jótett helyébe jót várj?
Az igazságos világ hipotézisének dr. Melvin J. Lerner szociálpszichológus volt az úttörője. 1980-ban megfogalmazott elmélete szerint az igazságosságba vetett hit azt feltételezi, hogy olyan világban élünk, amelyben rossz dolgok csak a rossz emberekkel, jó dolgok pedig csak a jókkal történnek, tehát „ki mint vet, úgy arat”. Dr. Lerner szerint mindez igen praktikus, hiszen fenntartja azt az elképzelést, hogy kiszámítható módon befolyásolhatjuk a dolgokat. Nevezhetjük ezt túlélési stratégiának is, amely több esetben előnyünkre is válhat. A szakember azt is leírja, hogy a kiszámítható világ képe központi szerepet játszik abban, hogy képesek legyünk küzdeni hosszú távú céljainkért. Alapvetően nagyobb valószínűséggel dolgozunk álmainkért, ha úgy érezzük, meg tudjuk jósolni erőfeszítéseink eredményeit. Az sem mellékes, és a tanulmányok ezt is kimutatták, hogy ha a világot kiszámíthatónak és igazságosnak látjuk, az megvéd minket a tehetetlenségtől, ami káros az ember pszichológiai és fizikai jóllétére.
Vannak azonban az igazságosságba vetett hitnek árnyoldalai is. A már említett kognitív keretünket ugyanis sok minden megkérdőjelezheti, ezeket az információkat ezért hajlamosak vagyunk elkerülni vagy eltorzítani. Az ember alapvetően arra törekszik, hogy se fizikailag, se mentálisan ne érezze magát kényelmetlenül. Amikor bebizonyosodik, hogy tévedünk, vagy bizonyos meggyőződéseink megkérdőjeleződnek, az arra késztethet bennünket, hogy védekezzünk, és valahogy módot találjunk az ellentétes információk kiiktatására.
Hogy egy nagyon globális példát vegyünk a közelmúltból, gondoljunk csak a Covid-járványra. A pandémia alapjaiban rázta meg biztonságérzetünket. Félelem és bizonytalanság lett úrrá rajtunk, és ahogy teltek a hónapok, egyre egyértelműbb lett, hogy a baj bárkivel megtörténhet. Eleinte azzal nyugtattuk magunkat, hogy a halálos áldozatoknak „biztos volt valami alapbetegsége”, ami szó szerint szállóigévé vált azokban az időkben. Aztán ahogy egyre közelebb jött hozzánk a fenyegetettség, egyre nehezebben birkóztunk meg a világ látszólagos következetlenségeivel, főleg azok, akik makacsul ragaszkodtak az igazságosságba vetett hitükhöz. Leon Festinger, a múlt század nemzetközileg elismert szociálpszichológusa ezt a jelenséget kognitív disszonanciaként fogalmazta meg, és kijelentette, „ha egy személy különböző dolgokat tud, amelyek pszichológiailag nincsenek összhangban egymással, akkor különféle módokon próbálja következetessé tenni azokat”. Ez pedig mentális torzulásokat is okozhat.
Ártalmas hátulütő: az áldozathibáztatás
Az igazságos világba vetett hit arra sarkallja az embert, hogy ha a másik szerencsétlenség áldozatává válik, akkor megkeresse azokat az okokat, amelyek megmagyarázhatják az eseményeket. Másképp fogalmazva meg akarja találni a „hibást”. Tulajdonképpen ez az áldozathibáztatás kiindulópontja is, amikor ahelyett, hogy elfogadnánk, hogy az események rossz fordulatát egyszerűen a balszerencse vagy az ember által nem befolyásolható erők okozták, az egyén viselkedését hibáztatjuk. Amikor az ember ilyen téveszmékbe sodorja magát, tulajdonképpen magát akarja bebiztosítani. Szeretné hinni, hogy vele ezek a rossz dolgok nem történhetnek meg, mert ő nem követi el azokat a „hibákat”, amelyekkel mások rossz sorsát megmagyarázza. Ez egészen szélsőséges formában is megnyilvánulhat, és könnyen csap át ítélkezésbe, ha olyan különösen negatív történésekről van szó, mint például valakinek a rákdiagnózisa. Az igazságos világban töretlenül hívők egészen kreatív magyarázatokat képesek kitalálni. És sokan inkább ítélkeznek és az áldozat számára bántó teóriákat gyártanak, csak azzal ne kelljen szembenézni, hogy ők is lehetnének ilyen helyzetben.