Kissé bonyodalmas történet ez. Időnként pokolian kell is majd figyelnetek, hogy mindent hajszálpontosan és alaposan megértsetek. Eleinte még egészen kedélyes a dolog. Bonyolulttá csak a későbbi fejezetekben válik. Bonyolulttá és meglehetősen izgalmassá.”
Ez az idézet A két Lottiból való, és akár az író életét is jellemezhetné. Erich Kästner 1899-ben született Drezdában, kisiparos családban. A hivatalos iratok szerint anyja Ida Kästner, apja Emil Kästner nyergesmester, a városi bőröndgyár alkalmazottja volt. Ám a valóság ennél cifrább: a kisfiú apja valójában a család háziorvosa, egy bizonyos Zimmermann doktor lehetett.
A szülők házasságának ez a lappangó vagy nyílt titok nem tehetett jót, ahogy Ida folyamatos elégedetlensége sem. Az anya jobb életre vágyott, pezsgő intellektuális közegre, több pénzre, és mindent megtett azért, hogy a fiának ez elérhető közelségbe kerüljön. Magántanárokat fogadott, könyveket vásárolt Erich számára, és még egy zongorát is szerzett, hogy a fia polgári oktatásban részesüljön. Erich tizenhárom évesen felvételt nyert a tanárképző szemináriumba, amelyben azonban – túlzott szigorúsága miatt – hamar csalódott. Tizennyolc évesen a tanulmányai megszakadtak, az ekkor érkező behívója szerint az első világháborúban harcoló német császári sereg tartott rá igényt. A frontra ugyan nem került ki, de a kegyetlen kiképzés egy életre pacifistává tette, és maradandó szívbetegséget okozott neki.
Kellett a hírnév
A háború után a lipcsei egyetemen tanult germanisztikát, történelmet és színháztudományt, de az egyetemes filozófiatörténet, különösen Lessing munkássága is érdekelte. Ekkor talált rá az újságírói pályára, amely a megélhetéshez szükséges bevételhez és némi ismertséghez segítette. Huszonévesen már szerkesztőként dolgozott, több lapban publikálta verseit, politikai paródiáit, de színi- és képzőművészeti kritikákat, útleírásokat is írt. Mire megszerezte a bölcsészdiplomát, Lipcse kulturális köreinek meghatározó figurái keresték a társaságát, és egész jó fizetést kapott. Ő azonban tudta, hogy még ennél is többre képes, ahogy az őt folyamatosan ambicionáló édesanyjának meg is írta: legkésőbb negyvenéves korára híres akart lenni.
Támogatottból tiltott
Jóval korábban, harmincévesen, Berlinben jött el a nagy lehetőség számára. Közérthető írásai, humoros-ironikus megjegyzései, klasszikus műveltsége okán egy gyerekkönyvkiadó tulajdonosnője fantáziát látott benne, és felkérte, írjon egy ifjúsági regényt. Kästner meglepődött, de vállalta a megbízást. 1928-ban jelent meg az Emil és a detektívek, amely óriási sikert aratott: egy év alatt csaknem tizenötezer példány fogyott el belőle, és mintegy hatvan nyelvre fordították le, több ízben meg is filmesítették.
Az 1930-as években ugyan Kästner pályája szárnyalt – ekkor született a Május 35., A repülő osztály, a Három ember a hóban, Az eltűnt miniatűr (ezt Rejtő Jenő fordította magyarra!) –, a világ viszont egyre mélyebbre került. Az író első felnőtteknek szóló könyve, a Fabian, egy moralista regénye 1931-ben jelent meg. Ebben tabuk nélkül beszélt a bűnös város, Berlin erőszakkal és szexualitással teli hétköznapjairól, a gazdasági válságról, a munkanélküliségről, a fasizálódó Németországról. Bár a kiadója csak a kézirat tompított változatát jelentette meg, az is kiverte a biztosítékot a náci hatalomnál (magyarul tavaly jött ki először a mű ősváltozata, Ebek harmincadja címmel). Ugyan a Fabian bestseller lett, ezt a művét is elégették 1933-ban, amikor hatalmas tömeg előtt húsz-huszonötezer könyvet vetettek tűzre olyan szerzőktől, mint Brecht, Hemingway, Heine vagy Remarque. Kästner személyesen nézte végig „a német szellemet mérgezőnek” minősített könyvek elégetését. Bár felismerték a tömegben, nem esett bántódása. A következő tizenkét évben csak akkor látta a műveit nyomtatásban, ha ritkán külföldön járt. „Különös érzés betiltott írónak lenni, aki nem látja többé a könyveit a polcokon és a könyvesboltok kirakatában. A hazája egyik városában sem. Még a szülővárosában sem. Még karácsonykor sem, amikor németek sietnek a behavazott utcákon, hogy beszerezzék a karácsonyi ajándékokat” – emlékezett vissza Kästner, akit a szülei iránt érzett aggodalom miatt ez sem vett rá arra, hogy elhagyja az országot.
Az SS listáján
Tiltólistás íróként a háború alatt újra a túlélésért küzdött. Miután a Gestapo többször bevitte, kihallgatta, néhány hétig Svájcban húzta meg magát. Újságíróként állást nem kapott, hiszen a pártlapokon kívül valamennyi sajtóorgánumot betiltották. Gyerekkönyveken dolgozott a fióknak, külföldre publikált, színházi munkákat vállalt, és álnéven forgatókönyveket is írhatott. Ő volt az ötletadója és forgatókönyvírója a Münchhausen című filmnek, amely a kor legmodernebb szín- és hangtechnikájával készült, hihetetlen trükkökkel, kosztümökkel. A háború utolsó hónapjaiban az SS terrorakcióinak tervezése közben az ő neve is felkerült egy feketelistára, azonban egy jó barátja hamis papírokkal egy tiroli faluba menekítette.
A háború után Münchenbe költözött. Bántotta az emigrációban élő Thomas Mann vélekedése, aki szerint „ha nem hagytad el Németországot, bűnrészes vagy”. Kästner úgy vélte, ő is a háború áldozata, akinek kerékbe törték a karrierjét, és éheznie, menekülnie kellett a hazájában. Az 1946-os nürnbergi perről ő maga is tudósított, ahogy több száz újságíró, köztük az irodalom olyan jelentős alakjai, mint Hemingway vagy Steinbeck.
A béke örökre elveszett
Ahogy az élet visszatért a normális kerékvágásba, Kästner újra írt, filmezett, felolvasóestekre járt, lapot indított. 1949-ben, abban az évben, amikor október 7-én bejelentették a Német Demokratikus Köztársaság megalapítását, jött ki a már említett klasszikus regénye, A két Lotti. Rangos irodalmi díjakkal tüntették ki, a nyugatnémet PEN-klub elnökének választották.
Anyja mellett két meghatározó nő volt az életében. Az egyik Luiselotte Enderle, az UFA német filmgyár dramaturgja, akivel 1935-től haláláig élt, illetve Friedl Siebert, aki 1949-től az író titkos szerelme lett, tőle született Kästner egyetlen gyermeke, Thomas.
Élete végén sem lelt nyugalmat: aggódott Németország kettéosztottsága, a hidegháború miatt. Az alkoholba és a dohányzásba menekült, 1974-ben derült ki, hogy nyelőcsőrákban szenved, a kezelést viszont visszautasította. Néhány hónap múlva, hetvenöt évesen halt meg, de a műveit ma is, gyerekek és felnőttek egyaránt forgatják. Hogy emlékezzenek arra, amit A repülő osztály előszavában írt: „…szívből kérlek benneteket: sohase felejtsétek el a gyermekkorotokat! Megígéritek? Becsületszóra?”
Tudta-e…?
…hogy az Emil és a detektívekből az a Billy Wilder írta az első forgatókönyvet, akinek később olyan hollywoodi kasszasikerek fűződtek a nevéhez, mint a Van, aki forrón szereti?
…hogy A repülő osztály 1954-es filmváltozatában maga az író is szerepelt, és önmagát alakította?
…hogy A két Lottiból készült 1950-es filmnek Kästner a narrátora? Rendezője, Josef von Báky (azaz Báky József) mellett magának a regénynek is van hazai vonatkozása: a gyerekek vezetékneve, a Palffy magyar nemesi név.
Fotó: Getty Images, glix
