Szívdobbanások – Akovács Éva beköszöntője a Nők Lapjából

A főszerkesztő levele.

Meddig illik hosszú hajat hordani? És miniszoknyát? Mikor jön el az idő, amikor azt gondoljuk, na, ezt már nem szabad? Meddig illik szerelmesnek lenni?

A mi kultúránkban szokás úgy tenni, mintha a középkorúak már nem lobbannának szerelemre, mintha nem gyötörné őket a féltékenység, mert már bölcsen túl vannak ezeken a hívságokon.

Elárulom, az érzelmek nem fogynak el a korral. Negyvenen felül is várhatjuk szívdobogva a következő randit, az első üzenetet utána, és a féltékenység is pont ugyanolyan szenvedést okoz, mint húszévesen. Lehet, hogy ritkábban esünk szerelembe, de a szívünk, köszöni szépen, ugyanazt érzi, mint néhány évtizede.

Ezen a nyáron egy csodálatos esküvőn voltam. Korábban nyaranta szinte minden hétvégére jutott egy ceremónia, de valahol negyvenen túl egyszer csak megfogyatkoznak a lagzik. Ötvenes volt a pár mindkét tagja, de tudjuk, hogy ez az ötven már nem az az ötven. Életvidám, sportos, nyitott emberek, felnőtt gyerekekkel, és nem arra figyeltek, ki mit tart illendőnek, hanem megpróbálták újra megtalálni a boldogságot. Sikerült nekik. Ott, azon az estén egyértelmű volt, hogy nincs korhatár a szerelemben. Ahogy az újdonsült férj büszkén nézte a menyasszonyt, megragadván a mikrofont elmondta, az első pillanattól tudta, hogy ez valami különleges köztük, és hogy egyértelmű volt, nemcsak a szabadidejüket akarják együtt tölteni, hanem valóban az életüket megosztani egymással, mert ki tudja, mennyi az élet, azt viszont együtt csinálnák most már végig. 

Érdemes kinyitni a szívünket, és újra próbálkozni.