A levélíróéhoz hasonló nehézségről sokat hallok, és kutatások is igazolják, hogy a szeretett nagyszülőktől is gyakran távolodnak az unokák tízéves koruktól kezdődően. Egyre ritkábban örülnek simogatásnak, közös időnek, a tanácsokat és a határokat nemhogy nem kérik, inkább kikérik maguknak. Ez a természetes fejlődési folyamat része, a gyerekek a szoros családi kapcsolódások helyett magukat kezdik keresni. De ha tudjuk is, hogy helye és ideje van, hogy így történjen, fájdalmas az addigi kapcsolat minőségének megváltozása. 

Általában nem segít, ha az unokának panaszkodunk, mert azzal terhet rakunk rá, könnyen érezheti úgy, mintha az ő dolga lenne minket boldoggá tenni. Ez a súly nem való egy gyerek nyakába, inkább osztozzunk rajta barátainkkal, ismerőseinkkel. Segít, ha keresünk magunknak az unokázáson túl más örömöt adó tevékenységeket. Szintén távolíthatja a gyerekeket a számonkérésünk. Például „A telefonnak két vége van!” jellegű üdvözlések gyomrosként hatnak, ha szeretnénk, hogy rendszeresen jelentkezzen a másik, érdemes lecserélnünk ezeket a „Milyen öröm hallani a hangod!” típusúakra. 

Ha úgy érezzük, a másik távolodik, gondoljuk át, mi vajon egy helyben maradtunk-e, vagy próbálkoztunk-e más módon közelíteni, mint eddig. A cél a kapcsolat, aminek az eszköze, a kapcsolódási forma sokféle lehet. Csináljunk évente egy hétköznapból új ünnepnapot, egy nagyszülő-unoka napot, amikor egész nap dőzsölünk a jóban, egymás társaságában. Ha eddig játszótérre és bábszínházba vittük, megkérdezhetjük, van-e kedve moziba vagy színházba menni. Ha eddig ő jött hozzánk, akkor fölajánlhatjuk, hogy elvisszük a barátaihoz, érte megyünk a buliba – sokszor a fuvarozóval szívesen szóba állnak a tinédzserek is. Ha ritkábban járnak hozzánk, „kiránduljunk” mi az ő világukba! Kérjük, hogy mutassanak zenét, amit szeretnek, ajánljanak nekünk sorozatokat, könyveket. A nagymamám hetvenkilenc éves volt, mikor megtanulta a mobiltelefon használatát, és még kilencvenkét évesen is e-mailezett – motivált volt, és tett is érte, hogy ha fizikailag távol vagyunk is, közel maradhassunk, és ne csak az addig bevált eszközt, a telefont tudjuk használni. Ráadásul mi, az unokái tanítottuk őt, tehát már a tanulási folyamat is magában hordozta az összekapcsolódást.