„Vannak a színészek, és vannak a komédiások. A komédiások hivatástudattal, színiiskolát végezve kerülnek a pályára. Ezzel szemben a színészek – mint jómagam is – személyiségek, már mielőtt színésszé válnának, és a személyiségüket állítják a mozi szolgálatába. Amikor egy komédiás játszik, a színész él” – fejtette ki Alain Delon, amikor 1993-ban interjút adott Friderikusz Sándornak. A színész ötvennyolc éves volt akkor, boldog apa, aki a lányával, a hároméves Anouchkával dicsekedett, élete különleges állomásának nevezve azt a korszakot. Párizstól százötven kilométerre fekvő hatalmas, ötvenhektáros birtoka már ebben az időben is a bázisának számított – ott találta meg a fallal körbevett biztonságot. A falak mögött akkor éppen a holland modell és exszépségkirálynő ­Rosalie van Breemennel – akitől a lánya után, 1994-ben, Alain-Fabien nevű fia is született – próbáltak családot „játszani”. Néhány évig sikerült is, bár a színész maga hangoztatta korábban: „Nem lennék annak a nőnek a helyében, aki Alain Delonnal huzamosabb ideig együtt él.” Az biztos, hogy sokan próbálták megszelídíteni ezt az izzó tekintetű férfit.

A megállíthatatlan szívtipró

Az 1935-ben született Delon gyerekkorát korántsem nevezhetjük kiegyensúlyozottnak, és talán ez volt az oka sosem múló nyughatatlanságának. Szülei korán elváltak, igazából mindenkinek útban volt, így nevelőszülőkhöz és internátusokba került, ahonnan rendre megszökött. Miután több iskolából eltanácsolták, anyja magához vette, és mostohaapja hentesüzletében kapott munkát. Tizennégy évesen – miközben házhoz szállította a megrendelt húsokat – összesúgtak a lányok a háta mögött, már ekkor sem kellett különösebb erőfeszítéseket tennie azért, hogy a nők észrevegyék. Ahogy egy interjúban hangsúlyozta, számára fontos, hogy egy párkapcsolatban ne legyen képmutatás.
Ő nem is kertelt, könnyedén vallotta meg partnerei­nek, hogy szeretik a nők – ez van, ezt el kell fogadnia annak, aki mellé szegődik. Vagy nem kell elfogadnia, és akkor elválnak útjaik. Az egyéjszakás kalandok nyilván sosem voltak ellenére, miközben csodálatos nők szerettek volna mellette lehorgonyozni.
Romy Schneiderrel 1958-ban ismerkedtek meg, a Christine című film forgatásán. A kezdő Delont elvarázsolta a befutott színésznő, megkérte a kezét, de az esküvőre sosem került sor. Viszont mindannyiunk retinájába beégtek közös fotóik, filmes jeleneteik: két gyönyörű fiatal, akik le sem tagadhatják azt a vonzalmat, ami kettejük között lobbant. Szakításuk után néhány évvel, 1969-ben­­ újra együtt forgattak: A medence című pszichothrillert a közönség és a szakma egyaránt remegve várta. A filmben Jane Birkin is fontos szerepet kapott, Delon pedig az egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtotta a vonzó gyilkos megformálásával. A színész nem vett részt Romy Schnei­der temetésén 1982-ben, de előtte órákat virrasztott a koporsó mellett, és elárulta azt is, hogy Romy fényképét a pénztárcájában hordta, élete szerelmének nevezte. Igaz, ez nem tartotta vissza attól, hogy megcsalja: kapcsolatuk alatt, 1962-ben született Ari nevű fia a Nicóként ismert német underground­ énekesnőtől. Ugyan az apaságot soha nem ismerte el, édesanyja, Edith a szárnyai alá vette a Delonra nagyon hasonlító kisfiút, akit drogfüggő anyja erősen elhanyagolt, és aki tavaly maga is túladagolás miatt halt meg.
Nathalie Barthélémytől – akit Delon el is vett – 1964-ben született első törvényes gyermeke, Anthony. A házasság öt évig tartott, ebben állítólag Nathalie sem volt vétlen: többször megcsalta jóképű férjét.
Mireille Darc színésznővel saját gyártású filmje, a Jeff forgatásán, 1969-ben estek szerelembe. Kapcsolatuk egészen sokáig, tizenöt évig tartott, Mireille-t az üzleti ügyeibe, filmes cégébe is bevonta, különleges szerepet töltött be a férfi életében.

A sztár, aki beírta magát a filmtörténetbe

A filmproducer, Alain Terzian szerint Delon volt az utolsó óriás, aki új lapot nyitott a francia mozi történetében. „Ha megérkezett valahova, mindig körbelengte valami misztikus, kvázi vallásos áhítat és tisztelet” – emlékezett rá. De hogy került a mozival kapcsolatba ez a zűrös fiú, aki tizennyolc éves korától éveken át a francia haditengerészetnél szolgált, és megjárta az indokínai háborút? Miután leszerelt, 1956-ban Párizsba költözött, művészkávéházakban pincérkedett, így keveredett a filmesek közelébe. Egy színész barátjával elutaztak a cannes-i filmfesztiválra, ahol egy hollywoodi és egy francia rendező is munkát ajánlott neki. A franciát választotta – ez lett az első szerepe, az 1957-es Amikor a nő zavarba jön című filmben. Egyértelmű, hogy ekkor még az arcvonásai hozták neki a megbízásokat, nem a tehetsége. Művészi fejlődését jelentős részben Luchino Viscontinak köszönhette, akit atyjaként tisztelt. Az olasz neorealista mester szakmai tudása, intelligen­ciá­ja és eleganciája nagy hatást tett a fiatal színészre, aki tanulni, fejlődni vágyott. Első közös munkájuk, a Rocco és fivérei (1960) komoly sikert aratott, ekkortól igazi színészként jegyezte a szakma Delont.
„Külseje időnként hátrányt is jelentett a mozi világában, A szamuráj, a Klein úr vagy épp a Zsaru című filmekhez szinte el kellett csúfítani az arcát” – írta Szentgyörgyi Rita a Nők Lapjában 1992-ben, amikor a színész Casanova visszatér című romantikus drámája futott éppen a mozikban. Érzékenyen alakította a szerelem búcsúzó királyát, mintha búcsúzott volna ő is a pályától, bár ezután még jó pár filmben szerepelt, és a francia tévének is dolgozott egészen 2019-ig.