Már a kapu elé érkezve látjuk, hogy Tóthék állatszerető emberek, a családi házuk kerítésén ugyanis három madáretető várja a télen élelmet keresőket, és még továbbiakat találunk a kert fáin. 

– Ne ijedjetek meg, de egy őzike is előbukkanhat mindjárt – figyelmeztet dr. Tóth Szabina, miután belépünk a szüleivel közös ház kapuján. Fotós kollégámmal csodálkozva nézünk körül, és hamarosan meg is látjuk Masnit, az őzlányt – gyönyörű barna szemekkel, szimatoló orrocskával, karcsú testalkattal. – Nagyon okos, kíváncsi, minden érdekli, hallgat a nevére is – magyarázza Szabina, miközben körbevezet minket a kertben, ahol egy kis állatmentő farmot épített fel az évek során. Masni még gidaként került hozzá, kutyák harapdálták majdnem agyon, és húzták be egy lovardába, ott vették észre a tulajdonosok, és hívták a doktornőt. Cumiból kecsketejjel etette, antibiotikumos kezelést adott neki, és a sebeit gyógyította. Most már zöldségeket, szénát és nyúltápot eszik, a mandula, a dió a kedvence. A család négy mentett kutyája nem bántja, vidáman szaladgálnak körülötte. Az egyik kutyust, Sütikét eutanáziára hozták be Szabina rendelőjébe, gazdái nem vállalták a veseelégtelensége és az idegrendszeri problémái kezelési költségeit. Az orvos viszont meggyógyította, és évekig járt vele dolgozni: Süti a recepción ücsörgött, mindenki ismerte. Most már nem szeret autózni, ezért inkább itthon marad a többiekkel munkaidőben. 

Második nekifutásra 

Ahogy továbbmegyünk, egy tyúk néha belekotyog a beszélgetésünkbe, Babra névre hallgat. Őt verébfiókának nézte, aki Szabinához bevitte. Masni egyik legjobb barátjává vált, a kertészkedésben mindig segít a családnak, a gyomokat szívesen kihúzogatja. A mókuskifutó most üres, de már a házban lábadozik egy kis mókus, aki itt fog ugrálni hamarosan, ha a tejpótló helyett szilárd ételt eszik. A másik kifutó a Pécsről mentett nagypele-kölykökre vár, ők szintén a házban vannak még, de itt fognak téli álmot aludni októbertől márciusig, majd tavasszal tervezi Szabina elengedni őket az erdőben. 

Masni egyébként megtanult kövön, lépcsőn is járni, így néha meglepi Szabinát az emeleti lakrészében, amely szintén tele van állatokkal – meséli a doktornő, amikor már a házban vagyunk. A lépcsőfordulóban egy mentett szakállas agáma lakik a terráriumban, őt úgy hozták be a rendelőbe, hogy nem tudták, él-e még. Vitaminokkal, infúziós terápiával, kézből etetve gyógyította meg Szabina, aki úgy lett állatorvos, hogy gyerekkora óta elájult, ha vért látott, és allergiás minden szőrre – kivéve a kutya- és a macskaszőrt. 

– Ennek ellenére egészen pici koromtól mondogattam, hogy állatorvos szeretnék lenni. Elsőre nem vettek fel az Állatorvostudományi Egyetemre, ezért a kertészeti egyetemet kezdtem el, gondoltam, ez egy jel, jó lesz így – harmadévig el is jutottam. Közben két vadászgörényt is tartottam itthon, és velük rendszeresen jártam az Állatorvostudományi Egyetem egzotikus osztályára kezelésre. Ott az egyik gyakornoki idejét töltő állatorvossal egymásba szerettünk. Ő már praktizáló orvosként gyakran megkért, hogy asszisztáljak neki műtétekhez. Eleinte ültem, hogy ne legyen baj, ablakot nyitottunk, nem néztem oda, ha nagyon vérzett egy állat, és lassan hozzászoktam. Ő biztatott, hogy próbáljam meg újra a felvételit, ha ez az álmom, és egyértelmű, hogy érzékem is van hozzá. Megpróbáltam, és akkor felvettek, 2010-ben végeztem.

„Nem kérdeztem, hazavittem”

Szabina az első kutyáját, egy tacskót, nyolcévesen kapta. Évekig könyörgött érte, és amikor teljesítette a feltételként szabott kitűnő bizonyítványt, végre az övé lett. Szeretett volna hullámos papagájt, hörcsögöt, teknőst is, amelyekért akkor még harcolnia kellett.

– Egyetemistaként önszorgalomból az előadások végén rendre átmentem az egzotikus osztályra, és segítettem az orvosoknak. Így egyre többször kerültem olyan helyzetbe, hogy ott álltam, a kezemben például egy elhagyott tengerimalaccal, akit nem akartak elaltatni. Eleinte még felhívtam a szüleimet, hogy hazavihetem-e, aztán csak vittem. Szerencsére anyukámék is állatbolondok.

Orvostanhallgatóként ugyan még egyszer-kétszer elájult a gyakorlatok során, ha vért látott, de ma már ez nem gond számára. Sőt, ez is arra sarkallja, hogy minél kevesebb vérveszteséggel oldja meg a műtéteket. Kutyát, macskát ritkán operál, inkább egzotikus állatokat, amelyek amúgy is olyan picik, hogy nagyobb vérveszteség nem fér bele az esetükben. A szőrhöz hozzászoktatta az immunrendszerét, egyedül csincsillával nem tud foglalkozni, mert az életveszélyes reakciót is kiválthat nála, úgyhogy velük a kolléganője dolgozik, akivel együtt viszik a taksonyi Tüskevár Állatorvosi Rendelőt.

Egzotikus gazdijogsi

A doktornő műtött már vaddisznót, ormányos medvét, kezelt bőrproblémával krokodilt, amelynek valószínűleg megégett a bőre egy lámpa alatt. Járt a kezei között mosómedve, argentin teju is – vágya, hogy egyszer egy varacskos disznót kezeljen, és hogy kölyökkorától gondozhasson egy hermelint. 

Sajnos sokszor találkozik olyan esettel, ahol a gazdik nem elég felkészültek ahhoz, hogy egy különleges állatot tartsanak otthon. 

– Például a kaméleonok nyolcvan százaléka tartási vagy takarmányozási anomáliák miatt kerül hozzánk, tehát a tulajdonos csinál valamit rosszul – mert nem olvas utána, miként kellene gondozni, etetni, vagy nincs hozzá megfelelő felszerelése.

Szabina 2021 óta az állatorvosi egyetem Állatvédelmi Központjában is dolgozik, ahol évek óta szorgalmazza, hogy indítsanak erre képzést civileknek. Úgy tűnik, novembertől lehet is jelentkezni a kétnapos Egzotikus Gazdijogsi nevű kurzusra, ahol az állattartók a legjobb hazai szakemberektől tanulhatnak.