Sosincs késő – foglalhatnánk össze Szegedi Dezső történetének fő tanulságát, de valójában ennél sokkal többről van szó. A Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja minden generációnak üzen azzal, amit véghez vitt, nemcsak az egyetemen, hanem egész életpályája során. Segédmunkásból lett amatőr színész, amatőrből profi, számos kiemelkedő színházi, tévés és filmszerep után 2003-ban Jászai Mari-díjat kapott, majd 2024-ben végül megkoronázta munkásságát egy bölcsészdiplomával. Létrehozott egy társulatot, hogy lehetőséget kapjanak roma fiatalok is, és közben észrevétlenül ő maga is fiatal maradt. 

Kihívások emelt szinten

Biztosan sokan gondolkoztak már, akik még a hagyományos rendszerben érettségiztek, hogy milyen lehet az emelt szintű érettségi. Szegedi Dezső nem állt meg ezen a ponton, ő szerette volna kipróbálni, mi maradt meg benne a tanulmányaiból. Ezért beiratkozott a Miskolci Egyetem emelt szintű érettségire való előkészítőjére, kezdetben pusztán azért, mert kíváncsi volt, mire elég régen megszerzett tudása. Az előkészítőnek köszönhetően sikeresen letette a vizsgát történelem és társadalomismeretből.

– Mindig nagy tisztelettel ejtem ki felkészítő tanárom, Kunos Nóra nevét – meséli. – Ő volt az, aki azt mondta, innentől akár szóba jöhet az egyetem is. Akkor kétszáznyolcvannégy pont volt a felvételi ponthatár, én pedig háromszáznyolcvanat szereztem az emelt szintű érettségivel. Úgyhogy jelentkeztem az egyetemre szociológia és kulturális antropológia szakra, de ez utóbbihoz jobban fűlött a fogam, végül ezt választottam. 

Dezsőnek két gyereke van, mindketten ezen a területen végeztek, így azt gondolta, neki is könnyebb lesz. Fia szociálpolitika szakon végzett az ELTE-n, lánya pedig szociálpedagógusként. 

– Azért az furcsa volt, hogy hatvannyolc évesen kerültem be az egyetemre. Mindenki igen fiatal volt hozzám képest. Ebből származtak humoros dolgok is. A diá­kok eleinte „jó napot, tanár úr”-ral köszöntöttek, ha végigmentem a bölcsészkar folyosóján, de aztán tudomásul vették, hogy jár ide egy idősebb ember, és soha nem éreztették velem a korkülönbséget. Számomra fantasztikusak voltak az egyetemi évek, nagyon élveztem őket. A tanárok nem csodálkoztak rajtam, teljesen természetesnek vették, hogy valaki tanulni szeretne. Többen tanítottak közülük szenioroktatásban, ők nem lepődtek meg, hogy valaki közel hetvenévesen elkezdi az egyetemet. Természetesen ugyanazt várták el tőlem, mint a fiataloktól.

A világ közepén

Szegedi Dezső igazi lokálpatrióta, ismeri Miskolc összes zegzugát, számára nincs ennél szebb város a világon. Itt született, itt élte le élete nagy részét, itt lett színész. 

– Nekem Miskolc a világ közepe, ez erőteljesen rányomja a bélyegét a lelkemre – mondja.

Színészi karrierjét teljesen amatőrként kezdte. ­Segédmunkásként dolgozott egy gyárban, amikor elindult a munkahelyén megrendezett vers- és prózamondó versenyen, és igen szép eredményt ért el. ­József Attila Mondd, mit érlel című versét szavalta el, ennek volt tanúja egy amatőr színpadi rendezőként dolgozó munkatársa is, aki megkérdezte tőle, nem lenne-e kedve színpadon játszani. Először azt felelte, eszében sincs elmenni bohóckodni, aztán addig noszogatta a kolléga, hogy végül beadta a derekát, és elkezdett velük dolgozni. Az ottani rendezőnek hamar feltűnt, Dezső mennyire aktív, így egyre nagyobb szerepeket osztottak rá, a végén már Bánk bán megformálását is rá bízták. Közben a miskolci színházban statisztákat kerestek egy darabhoz, és amatőr társulatoknál is körülnéztek. 

– Életem egyik legfantasztikusabb élménye volt amatőrként profi színpadra lépni – meséli Dezső az első időkről, amikor továbbra is dolgozott a bútorgyárban, és közben családot is alapított. Óriási álma vált valóra, amikor megkérdezte a művészeti vezető, hogy lenne-e kedve leszerződni a színházhoz. – Hát hogyne, vágtam rá azonnal – emlékszik vissza. – Eleinte az énekkarhoz csatlakoztam. Aztán teltek az évek, és akkoriban úgy volt, hogy aki eltöltött három évet színházban, az jelentkezhetett színészminősítő vizsgákra. Jelentkeztem, végigcsináltam, így lettem színész. 

Az amatőrből lett profi több mint negyven évet töltött a Miskolci Nemzeti Színházban, itt lett örökös tag, itt kapott Déryné-, valamint Jászai Mari-díjat is. Bevallása szerint nem tudná kiválasztani, melyik volt a legemlékezetesebb szerepe, mindig az aktuális darab a legfontosabb és legkedvesebb számára. Abból tudja lemérni a sikerét, hogy folyamatosan állítják meg idegenek Miskolc utcáin, és kezdik sorolni, miben látták. Sokan emlékeznek rá Zogó bácsiként a Szőke kóla című filmből is. 

– Nekem ez igazi csoda – foglalja össze röviden.