Betonkeverőt vezetni, ez minden fiúgyerek álma, nem?
Majdnem a volán mögé születtem. Hatüléses Volgánk volt, tízévesen már előre-hátra gurultam vele, a kormány alatt tudtam csak kinézni. Apám a Merkurnál leadta az igénylést, a zöldséges ismerősüknek meg volt egy ezredes haverja, protekcióval szereztük a kocsit.
Hogy lesz valaki betonos?
Már teherautón dolgoztam, mikor az M0-s autópálya építésekor kiesett egy sofőr, gyereke született. Beugrottam a helyére. Egyik felüljáró hídhoz vittünk ezeregyszáz köbméter betont, tíz-tizenegy kocsi, átlagban tíz kanyart csinált mindegyikünk. A kötés miatt ezt csak egyben lehet kiönteni, ahogy a födémet se szabad félbehagyni, különben nem lesz meg a szilárdsága. Az ellenőrzés szigorú: a betontechnológus minden autóból vesz próbamintát, egy lapra ráönti, tízszer fölemeli, saját súlyánál elengedi. Meg van szabva, milyen az ideális terülése. Kizárt, hogy vizes legyen. Akinél nem stimmelt, annak a betonját visszaküldte. Némelyik húsz éve mixerezett már, mégis bagatell dolgokon elbukta. Aztán mérgelődött, az enyém miért stimmel mindig…
Saját autón más, mint a másén?
Mikor nősültem, a menyasszonytáncból maradt kétszázezer forintunk, abból vettem egy teljesen felújított, féléves, nyerges IFA-t. Nem volt még mobil, délután négy-ötkor felhívtak a két betonüzemből, Erzsébetről meg Csepelről, és megmondták, mikor végzek másnap. Ahhoz igazítottam a fuvarokat, be tudtam osztani. Nem kellett „elektromos póráz”. Ma bezzeg folyton rángatnak.
A méret tekintélyt parancsol?
Nem kis autó, és óriási előnye a négyszázhatvan lóerő. Meglendül, ha indulok. Simán legyorsulom a kis személyautót. Mikor az okosok versenyezni akarnak, tudok kettőt váltani az intelligens váltóval. Kihúzatom, és nincs ellenfelem. Persze egy BMW más kategória, de az Astrát, Corsát otthagyom. Azért nem úgy ülök be reggel, hogy versenyezni fogok. Tartom a sebességkorlátokat.
Egy hűséges társat gondozni kell?
Havonta lemosatom, lezsíroztatom. Az óvja meg a teherautót, hiszen tele van mozgó alkatrészekkel: kardán, gömbfejek, rugók. Ha a kopó alkatrészek nem zsírban mozognak, elkerülhetetlenül szétmennek, kell az állapotmegőrzés. Saját magamnak spórolok vele.
Sok a gond egy ilyen darálóval?
A dobot tisztítani kell. A fémre rátapad a beton, köbméterszámra. Főként télen, mikor nem tudsz annyira mosni. Sok függ a kezelőtől, mert ha napközben fél órát vagy egy órát állni kényszerülsz, érdemes rögtön lemosni. Főként nyáron, nagy melegben, amikor pillanatok alatt megköt az anyag. Minden mixeren van egy hatszáz literes víztartály, a teherautó levegőjével tudsz benne nyomást csinálni, és mehet is a tisztítás. A vízvételi lehetőség adott a legtöbb betonüzemben. Sok helyen mosó is akad, a maradék híg betont beleengeded, szétválogatja vízre, kavicsra, cementre. A külföldről behozatott dob hamarabb tönkremegy, mert Ausztriában bazaltból keverik a betont, élesek a szilánkok.
Nem babra megy a játék?
Egyik alkalmazottam nagydarab ember volt, nem fért be a dobba. Pedig muszáj volt kipucolni. Na, az egyik kocsmában valaki vállalta, hogy kivési. Elfelejtette közölni, hogy nem ért hozzá. A dobot is megvéste, azt hittem, elsírom magam. Ha fémes hangja van, nem szabad tovább ütni, de ő csak nyomta neki. Szerencsére nem tudta tönkretenni, de látványos puklik keletkeztek. Az ilyen egyenetlenségeket visszaütni sem jó, mert akkor elkönnyül a fém, hamarabb lukad. Úgy hagytam, de szörnyen festett.
Betonkeverő belülről! Ovis fiúgyerekek milliókat fizetnének ezért!
Olyan a dob, mint egy húsdaráló hengere. Ha egyik irányba forgatod, kifelé viszi a betont, ha másik irányba, akkor befelé. A belsejében forgó csigának van egy kopóéle, laposvasból. Ha azt megeszi a beton, akkor a csiga borotvaéles lesz, életveszélyes mászkálni körülötte.
