Borzasztó meleg volt az idei nyár, talán most először történt, hogy tartósan érezhettük a bőrünkön, mit jelent a globális felmelegedés. „Ez hátralévő életünk leghűvösebb nyara” – hallottuk sok helyen az ijesztő jóslatot, és tömegesen szereltettek be klímaberendezést azok is, akik eddig ódzkodtak tőle. A szeptember azonban szinte a képünkbe ordítja, hogy nem ússzuk meg ennyivel. Hogy a globális felmelegedés csak egy része a klímaváltozásnak, és hogy tényleg nagy a baj.
Ijesztő jóslatokból továbbra sincs hiány, csak annyi a változás, hogy ezek legnagyobb része most az árvíz fenyegetéseiről szól. A Közép- és Kelet-Európát sújtó esőzések és áradások eddig legalább tizenhat emberéletet követeltek, és a neheze még hátravan. A vezető hírek az évtized árvizéről szólnak, a katasztrófahelyzetért felelős ciklon a Boris nevet kapta. A nyári melegrekordokat tehát nem tehetjük múlt időbe, hiszen minden mindennel összefügg. Egyre kevesebben vannak azok, akik azt mondhatják egy légkondicionált lakás kellemes hűsében vagy épp melegében, hogy őket ez nem érinti. Egyre nehezebb kényelemben maradni a szélsőséges időjárási és természeti viszonyok között. És egyre nehezebb nem tudomást venni róla, hogy zavar támadt a rendszerben, amikor éhező, fázó és hullafáradt fecskék potyognak az égből. Egyes becslések szerint óránként egy faj tűnik el a föld színéről, más kutatások még ennél is többet mondanak, évente akár több tízezer faj is kihal. Ezek csak fecskék – legyinthetnénk, de ha ezt tesszük, nem számolunk vele, hogy a fecskefélék pótolhatatlanok az ember, illetve a társ- és haszonállatok védelmében, hiszen óriási szerepük van a szúnyogok és a legyek elleni biológiai védekezésben. Sokan fáztunk szep­tember elején a hirtelen jött hidegben, de biztató volt látni, mennyien adták fel saját kényelmüket, és vettek részt az árvízi mentésben, illetve viselték gondját a fecskéknek. Ez lehet a jövő kulcsa.