Egy forró augusztusi napon beszélgetünk Eszterrel és Andrással az online térben. Ők másnap indulnak Balira, én épp visszaértem onnan, és a szigetről szóló, az RTL+ streamingszolgáltatón futó legújabb On the Spot évaddal hangolódtam az interjúra.

Eszter: Jó volt Balin?
Nők Lapja: Ki az, aki erre azt mondja, hogy nem?
András: Vannak párok, akik úgy jönnek haza, hogy elválnak. Mondják a szigetre azt is, hogy „break up island” (szakítós sziget – a szerk.), nem csak azt, hogy „love island”.
Eszter: Állítólag Bali kihozza az emberekből az igazi énjüket, a valódi érzéseiket.

Most hol vagytok egyébként? Gyanús a háttér…
András: Egy szereplőnk szigetén, az Indiai-óceán közepén. Az új évadot forgatjuk. Hatodik éve dolgozunk ezen a projekten, mélyenszántó
sorozat lesz, jövő májusban készül el. Ennél többet egyelőre nem mondhatunk.

Én pedig azt hittem, hogy Nagymarosról fogtok bejelentkezni, hatalmas pakolás közepette. Milyen hangulatban szokott telni, amikor készültök vissza Balira? Kicsit melankolikus, vagy inkább a boldog izgatottság jellemző rátok ilyenkor?
Eszter: Ez is, az is. Fáj a szívünk elmenni, aztán amikor a levegőben vagyunk, már örülünk annak a helynek, ahova éppen megérkezünk. Baliról is mindig szomorú dolog elindulni, de aztán iszonyú jó megérkezni Nagymarosra.
András: Én kicsit másképp vagyok ezzel. A gyerekeket követem le, akik három-négy külföldi hónap után elkezdenek hiányolni mindent, ami Magyarország, és mesélni kell nekik arról, mi hol van a kertünkben, és meg kell beszélnünk, hogy mi várja őket otthon. Aztán egy-másfél hónap után elkezdik hiányolni Balit. Egész évben a szigeten vagyunk, a gyerekek ott járnak iskolába, óvodába (Mózes nyolc-, Kála hároméves – a szerk.). Magyarországra nyáron és karácsonykor megyünk haza néhány hétre.

Most már negyedik éve éltek az ­„istenek szigetén”, úgyhogy felmerül a kérdés: hol vagytok otthon?
Eszter: A hazánk mindig Magyarország lesz, de közben Balira is befészkeltük magunkat. A kis falunkban és az ismerős helyeken mind a négyen otthon érezzük magunkat, amit az is segít, hogy van két kutyánk és egy macskánk. Jó érzés, hogy két helyen is otthon vagyunk. A haza mint olyan sokkal komplexebb dolog, mindig is a magyar színek, szagok, ízek, gesztusok, szófordulatok fogják az otthonosság érzését leginkább megadni nekünk. Közben pedig nagyon jó megtapasztalni azt Balin, hogy a fiunk iskolájába negyven nációból járnak gyerekek, mindenhonnan vannak barátaink, ez egy izgalmas és szép út.
András: Balin szívesen látnak bennünket, minket pedig érdekel az ő világuk, és fantasztikus ebben megmártózni. Tulajdonképpen ez a munkánk tizenöt éve, hogy elmerülünk egy-egy kultúrában, aztán átszűrjük magunkon, és valamit megpróbálunk visszaadni ebből a nézőknek. Balival is ez a helyzet, csak sokkal hosszabb az ott töltött idő, és így mélyebb az alámerülés. De azért az nem kérdés, hogy mi ott mindig vendégek leszünk. Magyarországon találjuk meg azt a típusú otthonosságot, amit csak az anyanyelvének rezdülésein érezhet az ember. Biztos fogunk még Magyarországon élni, de ez a 21. században már nem feltétlenül azt jelenti, hogy az év háromszázhatvanöt napján ott tartózkodik az ember. Mi például az elmúlt tizenöt évben a munkánk miatt állandóan úton voltunk, egy évből hozzávetőlegesen hat hónapot töltöttünk otthon.

Tehát a jövőben is marad ez a kétlakiság.
Eszter: Nincsenek kőbe vésett ter­veink, ami nagyon felszabadító. Addig maradunk, ameddig jó, és amíg a gyerekek iskolájával és az életünkkel alapvetően rendben vagyunk. Fontos tényezője a kinti létünknek, hogy jobban tudunk fókuszálni saját magunkra, aktívabban bandukolunk az önismeret útján. Otthon nyüzsgőbb az életünk, kevesebb idő jut ilyesmire. Minden embernek el kell végeznie egy kemény önismereti munkát, ha nem akar belefulladni abba, amit magával cipel. Velünk ez Balin történik.
András: Még az jutott eszembe az itthon-otthon kérdéssel kapcsolatban, hogy ezt a legjobban talán a piaccal lehet szemléltetni. Balin, Ubud városában is járunk piacra, már jól ismerjük a kofákat és az árusokat. Van, akivel egy utcában is lakunk, és már tudja, milyen palacsintát szeretnek a gyerekek, de ezt mégsem lehet összehasonlítani a nagymarosi termelői piaccal és az ottani árusokkal, Erikával, Marcsival és a többiekkel…
Eszter: …velük inkább családias a hangulat. Ráadásul Magyarországon azokat a portékákat árulják, amiket kívülről-belülről ismerünk, és ahogy betesszük a kosarunkba, mintha a gyökereinket szedegetnénk össze, mert pontosan tudjuk, mit kell belőlük főzni.
András: Ahogy az anyukánk meg a nagymamánk főzte.
Eszter: Balin pedig mindig tanulunk, és élvezzük a hihetetlenül buja és termékeny szigetet. De amikor egy magyar nyár alatt végigesszük az egész szezont a gyerekekkel, az maga a boldogság.

Ha most megkérdezném a gyerekeket, mi a kedvenc ennivalójuk, mit vágnának rá kapásból? Magyar vagy balinéz ételt?
Eszter: Jaj, valószínűleg azt, hogy a kakaós csiga. Sok mindent szeretnek, de a híres kakaós csiga az egy elérhetetlen valami, ami Magyarországon lakik.
András: Legutóbb a repülőtérről mentünk hazafelé, már zárva volt a pékség Kismaroson, úgyhogy csak odaintegettünk az éppen takarító péknek, és már szaladt is az autóhoz a meleg kenyérrel. Öt hónap távollét után jöttünk haza, épp csak landoltunk, és volt friss, meleg kenyerünk. Ez az az otthonosság, amiről az előbb beszéltem.

Frei Tamással olvastam egy interjút, aki említette, hogy nemrég volt kint nálatok Indonéziában, és ahol ti laktok, ott még megtapasztalhatta az érintetlenebb, „igazi” Balit, ami a sziget nagy részéről az elképesztő mértékű turizmus és annak minden velejárója miatt már tovatűnt.
Eszter: Bali élő és színes példája annak, hogy az ember micsoda kultúrát, művészetet és közösséget képes létrehozni, és aztán hogyan tudja ezt az egészet tönkretenni azzal, hogy semmi sem elég. Bali megmutatja azt, amit a Homo sapiens a Föld bolygón csinál: a legfényesebb nagyságtól a legelvetemültebb pusztításig és bukásig ezen a szigeten megvan minden. Szerintem érdemes ezzel szembesülni, mert csak így tudod belőni azt, hogy mihez képest élsz úgy, ahogy élsz. Nem szeretnék olyan életet, amelynek során csak azt látjuk, milyen jó fejek vagyunk mi, emberek.
András: Egyébként Bali legautentikusabb, legeldugottabb és legcsodálatosabb részeit mi is akkor láttuk, amikor a legújabb, a szigetről szóló sorozatunkat forgattuk, és Ubud hercegével meg az édesapjával barangoltunk, sátraztunk, forrásban mártóztunk, és így tovább.

A balinézek sajátos világképéből mit emelnétek ki mint leginkább inspirálót?
Eszter: A balinézek nem úgy nőnek fel, hogy egy dologra kell törekedni, mondjuk, a boldogságra. Számukra alapvetés, hogy minden folyamatosan mozgásban van és változik. A pusztulás ugyanolyan természetes náluk, mint a születés. Minden tisztítható – a szó nemes értelmében, erre nagyon sok ceremóniájuk van, és nemcsak isteneknek tartanak ilyeneket, hanem fáknak és házaknak is. Ez a rétegzett kulturális tudás megnyugtató a sziget lakói számára, mert minden élethelyzetben van hova visszanyúlni.