Ágival egy ideig egy kiadóvállalatnál dolgoztam úgy tizenöt éve: akkor a legjobb magyar bormagazin főszerkesztője volt. És nem csak azért volt az ő kuckója a kiadó legvidámabb sarka, mert – borszakíróként – sokszor munkaidőben is kóstolgatni kellett, hanem mert eleve sugárzik belőle valamiféle örök vidámság, optimizmus. Egyszerűen jó a közelében lenni. Nos, ha valaki most szeretne a közelében lenni, akkor Katalóniáig kell utaznia, de az biztos, hogy ott olyan gasztrotúrát szervez neki, hogy azt – jó értelemben véve – sokáig megemlegeti.
Nehéz döntések
Ágit néha nehéz utolérni. A beszélgetésünk tervezett idején éppen a nővérével lógnak a tengerparton. A tesó a szakember nyári, magyarországi boros rendezvényében segített sokat, és most kipihenték „egy cuki kis faluban” a fáradalmakat, és megbeszélték a tanulságokat.
– Remekül sikerült, de nem vagyok jó üzletember, úgyhogy általában mindig van rajta egy kis bukta – mondja nevetve.
Ági és családja nyolc éve vágott neki a nagy kalandnak. Tulajdonképpen nem is ő, hanem a férje szeretett bele egy sajtóúton a spanyol levegőbe. Ági viszont Magyarországon is jól érezte magát: hasított a magazin, rendezvényeket, borkóstolókat szerveztek. Ráadásul ott volt a három gyerek, őket nem szívesen mozdította volna ki a komfortzónájukból. Aztán végül mégiscsak belement a költözésbe. A legkisebb gyerek hatéves volt, a középső akkor már egy évet járt magyar középiskolába, a legidősebb pedig érettségi előtt állt egy évvel.
– Neki volt a legegyszerűbb, ő magántanulóként leérettségizett aztán. A középső könnyen váltott: bár nem tudott spanyolul, hamar belejött. A kicsinek ment a legnehezebben, kellett neki néhány év, mire belerázódott. Itt, ugye, katalánul is beszélnek, és némileg bonyolítja a dolgot, hogy egyszerre két nyelvet kell tanulni.
Amikor Ágiék még csak ábrándoztak a költözésről, Mallorca és hasonló felkapott helyek jöttek a képbe, de egy barcelonai élelmiszeripari börze alkalmával eljutottak a katalán faluba, amely a spanyol pezsgő, a cava központi termő- és termelőhelye.
– Úgy képzeld el, mint Etyeket – mondja. – Barcelonából is kiruccannak ide az emberek. Nyolcvan pezsgőpincészet működik ezen a kis településen, mindkét szomszédom termelő. Hegyek és völgyek közt lakunk, festői környezetben. A tengerpart nagyjából fél óra. Barcelona a tömegturizmus miatt a világ egyik legdrágább városa – szerencsére itt az árak lényegesen alacsonyabbak, mint a közeli nagyvárosban. Egy öreg, százharminc éves házban lakunk. A tetőteraszról látszik a Montserrat, a katalánok szent hegye.
Ági magánéletében időközben változás állt be: egyedül maradt a gyerekekkel. Ebbe nem is megyünk bele mélyebben, de azért azt elmondja, hogy természetesen nem volt könnyű az az időszak. Váratlanul érte, hogy a férje hazaköltözött, de mára átlendült a nehézségeken.
Élet a dombokon
A szép, dimbes-dombos, szőlőkkel ölelt környezetben azért nem olyan nehéz az élet. A bürokrácia lassú és nehézkes, de adózni például jóval egyszerűbb: vállalkozóként nem kell számlákkal vacakolni, a könyvelőnek és az adóhatóságnak az is elég, ha egy táblázatban vezeti az ember a bevételeit és a kiadásait.
Ági kezdetben a saját, borokkal foglalkozó honlapját írta – ezt tulajdonképpen a világ bármely szegletéből képes csinálni –, de már a költözéskor benne volt a képben, hogy borkóstolókat, nagy spanyol eszem-iszomokat (elegánsabban: gasztroesteket) szervez a környéken. A cava, a spanyol pezsgő egyelőre nem olyan felkapott, mint például az olasz habzóbor, a prosecco, de azért mégiscsak elkezdtek szállingózni a magyar csoportok, és szájról szájra terjedt a híre a vidám katalán vendéglátásnak. Mostanra a naptára szinte egész őszre tele van.
Közben a gyerekek is megnőttek. A nagyobbik fia visszaköltözött Budapestre. Visszahúzta a szíve – na meg a barátnője és a zenekara. Politológusi diplomát szerzett, aztán pedig – biztos, ami biztos – humánökológusit is. Lánya, a középső gyerek, Barcelonában diplomázott fordítóként, és most készül mesterszakra.
– A „kicsi” pedig már tizenhat, művészeti iskola felé veszi az irányt – mondja. – De kötélakrobatikára is jár, nagyon ügyes. Gyönyörűen beszél mindegyikük spanyolul és katalánul. Úgy váltogatnak a nyelvek között, hogy sokszor csak nézek.
Ági is tanul katalánul, ami „nagy luxus, mert csak hétmillióan beszélik a nyelvet”. És egy kicsit kétlaki is maradt.
– Amíg a szüleim éltek, többet jártam haza, de most is megyek, főleg ha boros rendezvény van. És fontos, hogy találkozzam a nővéremmel és a bátyámmal. És mivel hozzánk is sokan jönnek Magyarországról, egyáltalán nincs honvágyam. Közben – szintén a borkonferenciák miatt – járom a világot: júniusban Szardíniára utaztam, júliusban meg Mexikóba. De nagyon szeretek a teraszunkon is üldögélni. Itt ez a nagy ház… Jó, néha azért omlik a vakolat, és nem vet fel bennünket a pénz, de mégis úgy élek, mint amiről az emberek álmodoznak. És amiről én is ábrándoztam régen, csak valamiért nem mertem meglépni. Tulajdonképpen szívből hálás vagyok a volt férjemnek, hogy rávett erre az egészre.
