A távolsági közösségi közlekedést egyre több kritika éri, egy-egy ilyen utazás néha felér egy túlélőtúrával. A hírek szerint legutóbb a Bakonyban akadt el egy vonatszerelvény, az utasok gyalog, „túrázva” folytatták útjukat. A távolsági busszal való közlekedésben már a jegy megvétele is nehézségekbe ütközik, írta meg több online portál is. Mindezek ellenére úgy döntöttem, hogy hallgatok a „felhívásra”, és vonat helyett a buszt választom egy hétvégi utazáshoz. Kényelmes, „gyors”, olvashatok közben. Sajnos már az online jegyvásárlásnál elakadtam, a helyjegyet nem sikerült megvennem. Végül a huszonéves fiam oldotta meg a problémát; szerintem kezdő informatikusokra tervezték a felületet. Sok utas a Budapest vége tábláig izgult, hogy át kell-e majd ülnie máshová helyjegy hiányában. Újabb nehezítés, hogy amikor számítógépről indítjuk el a rendelést, a megvásárolt terméket nem tudjuk kinyomtatni, kizárólag applikációba tudjuk betenni. Akinek nincs okostelefonja, és egy kisebb településen él (sok ilyen utas van), annak egy busz- vagy vonatpályaudvarra kell elmennie jegyért. 

A járatokon a következő kihívásokkal nézünk szembe: a Volán távolsági buszain tilos enni, mivel a sofőrnek kellene takarítania, inni a hosszabb, kétórás utakon nem ajánlott (sőt, a szabályzat szerint biztonsági okokból tilos), vagy csak apró kortyokban, mert a járat csak a célállomáson áll meg. Ugye mondanom sem kell, hogy érkezés után hosszú sorban állás következik a mosdónál (amiből az utazásom során a végállomáson egy volt). Telefonálni szintén tilos, mert a hangos beszéddel zavarjuk egymást, a sofőrt. Nem is olyan rég még ha valaki esetleg a buszon szeretett volna jegyet venni bankkártyával, nem tudott. ­Ezzel a digitális lehetőséggel még sok busz nem rendelkezett a közelmúltban, szóval ilyenkor vagy valaki kifizette helyettünk a jegy árát (ahogy azt egyszer tapasztaltam), vagy hoppon maradtunk.
És csak integethettünk a busz után.