Könyvfüggő vagyok.
De csupán mióta betöltöttem az ötvenet, döbbentem rá, hogy nem fogom már elolvasni az összes könyvet, amelyet szeretnék, mert egyetlen élet nem elég rá. Kénytelen leszek újjászületni és újraolvasni mindent. De az még odébb van, remélem.
El is határoztam, hogy létrehozok egy önsegítő csoportot a Névtelen Alkoholisták mintájára, Névtelen Könyvmolyok munkacímmel. Bár idáig mindig sikerült azzal felmentenem magam, hogy milyen szenvedélyem legyen?! Mégiscsak író vagyok, az írás az olvasással kezdődik.
Mindig így jutalmazom magam: ha fáj, ha fúj.
A Névtelen Könyvmolyok első ülésén majd azzal kezdem, hogy bevallom: a négynapos londoni vakációmat gyakorlatilag könyvesboltokban töltöttem. Szívem szerint minden vakációmat könyvesboltokban tölteném.
Hazafelé a repülőgépemnek tízkor kellett volna indulnia. Fél tízkor kiírták, hogy a járat késik. Várható indulás: 11.30. Álltam egy monitor előtt egy kisvárosnyi méretű reptéren, mindenféle színű és nemzetiségű emberek kavarogtak körülöttem. Elveszettnek éreztem magam.
Szerencsémre a reptér egyetlen nagy könyvesboltnak tűnt, hármat kettő áráért, hirdették mindenfelé az akciók.
Esetleg segítene, ha vennék egy könyvet? – jutott eszembe.
A hátizsákomon a cipzárt már nem lehet behúzni tőlük. A kis kézitáskámban három puha fedelű könyv dagadozik. A maradék pénzemet inkább szendvicsre kéne költenem. Ki tudja, meddig kell még várnom? Leültem egy csendes sarokban, és olvasni kezdtem. Szerettem volna otthon lenni már nagyon, a családommal.
11-kor ismét kiírták, a gép késik. Várható indulás: 12.30. Pánik lett úrrá rajtam. Megkérdeztem egy narancssárga kukásmellénybe öltözött reptéri alkalmazottól, hogy mi történt. A vállát vonogatta.
A járat időben elindult Budapestről, közölte, de még nem érkezett meg.
Te jóisten! Mit csinálnak ezek odafenn ennyi ideig?
Félni rossz. Egyedül félni egy irdatlan nagy reptéren még rosszabb. Mitévő legyek?
Gyorsan vettem egy doboz mogyorókrémet a maradék pénzemből, és még három könyvet kettő áráért.
Visszaindultam a helyemre. Amelyet időközben elfoglalt egy nagy, rózsaszín felhő.
Rózsaszín Felhő egy fiatal lány volt, huszonöt éves talán, túlsúlyos, szőke. Vékony szálú haja feje minden apró mozdulatára szikrákat szórt. Kleopátra-frizura, porcelánkék szemek, kicsi, egyenes orr és vérpiros, csöppnyi száj. Annyira gömbölyű volt a nő, hogy a könyökcsontjai és szoknyába bújtatott lábain térdkalácsai is csak jelzésszerű halmocskáknak tűntek hegynyi, kék erekkel átszőtt, rózsaszínű húsában. Lenyűgözve figyeltem.
Látszott, hogy ő is várakozik. És velem ellentétben cseppet sem ideges.
Hátizsákjából elővett egy nagy, kék, műanyag uzsonnásdobozt. Kinyitotta, kivett belőle egy csokiszeletet, félbetörte és enni kezdte. Átszellemülten evett, megszűnt körülötte a világ.
