Úgy csattant a fájdalmas kiáltás a békésen duruzsoló, őszi kerthelyiségben, mintha nagy robajjal tört volna ki egy régóta kihűlt vulkán az étterem közepén. Figyelj rám, kiabálta a családias vendéglő csinos hölgyvendége olyan idegborzoló hangon, amilyet öngyilkosságra készülő hősöktől várnak el a szinkronrendezők.
– Mi bajod? Miért nem várod békésen, hogy kihozzák a vacsorát? Én vendéglőbe hívlak a házassági évfordulónk napján, és ajándékot veszek neked! – mondta a férfi sértetten, majd az asztalra tette a telefonját, és dühösen felnézett a jeges fényű holdra, mintha tőle várna elismerést.
– De a mobilozást csak akkor hagytad félbe, amikor a pincérrel beszéltünk, rám se néztél, hozzám sem szóltál, amióta itt vagyunk. Egyébként az én munkám is fontos, de nem vettem elő a telefonomat – mondta a nő már halkabban és szomorúan, majd felemlegette, hogy a tizennégy éves fiuk szerint az apja akkor is tovább nézné a meccset, ha ő Amerikából adna hírt magáról, mert gengszternek állt… A hétéves kislányukat is szóba hozta, aki reménykedve kérdezi minden este: „Egyszer majd apa is mesél, ugye?”
– Indulás előtt láttam, nagyon csinos vagy, talán mondtam is… Amúgy nem értem pontosan, mit akarsz, és mi kell a kölköknek? – dörmögte a férfi zavartan, mire egyszerű és gyors választ kapott:
– Te kellenél! Te! A figyelmed, a jókedved, a dicséreted – mondta, vagy inkább lehelte a nő, mert a szemét súlyos könnyek borították el a váratlanul rátörő emlékek hatására. Ugyanis lelke képernyőjén felrémlettek azok a csodálatos, édesapjához kötődő nyarak, amikor az „apu, figyelj!” kórus verte fel a kicsi dunai strand békéjét. Mert a bátyjával torkuk szakadtából noszogatták figyelemre az édesapjukat, miközben a folyóba nyúló stégről sikeres fejeseket, vicces hasasokat, spriccelő bombákat ugrottak, amelyeket az apa dicsérettel, tapssal, hasznos tanácsokkal jutalmazott. A legszebb produkciók hatására verset is mondott. És az elismerése ügyesebbé, gyorsabbá tette a gyerekeit! Nem lett ő elkényeztetett hercegnő az apai figyelemtől, csak erős ember, aki akkor is jól teljesített kamaszként és fiatal felnőttként, ha rosszindulatú tanár vagy durva, humortalan főnök karmaiba került, hiszen a magába szívott figyelem és szeretet erős burokként vette körül, amiről lepattantak a bántások. Egyedül a férjével szemben volt kiszolgáltatott, hiszen tőle olyan figyelmet várt volna el, amilyet az édesapjától kapott, csakhogy a szerelme már a házasságuk kezdetén elkényelmesedett, és a munkája mellett csak a kütyüire, néhány tévéműsorra és a meccsekre figyelt. Nem csalt, nem ivott, jól gazdálkodott, de ahogy hazaért, kihátrált az öröm az otthonukból, hogy helyet adjon a rosszkedvnek és a tunyaságnak.
