Kedves Dorka! Két évvel ezelőttig éltem vidéki, nyugdíjas, nyugodt életemet, mikor is a menyemék elváltak, és a fiam hozzám költözött. Eleinte mi sem volt természetesebb, hiszen hazajött. Gyanítom, hogy kicsit depressziós volt a válás után, persze hogy mostam és főztem rá. Ám ez így maradt, a fiam dolgozik, de úgy él itt, mint mielőtt főiskolára ment. Megbántani nem akarom, de szerettem egyedül élni, a férjem tíz éve hunyt el, már megszoktam a rutinjaimat. Finoman próbáltam jelezni neki, de nem úgy tűnik, hogy komolyan tervezi, hogy keres magának lakást. Mit mondjak, és hogyan mondjam neki, hogy nem jó már nekem, hogy itt ragadt? Vagy várjak még türelemmel?
Melengető volt olvasni, hogy a fia milyen erős támogatást kapott öntől krízis idején, nem jut ilyen védőháló mindenkinek. Úgy veszem ki a soraiból, hogy a jelen nehézségének egyik összetevője, hogy a családi krízis végére nem tettek pontot. Sokszor nem egyértelmű, mikor vagyunk túl egy olyan nagy megrázkódtatáson, mint a válás. A kívülről is látható végső pontok – az elköltözés vagy a válási papír – nem mindig esnek egybe azzal, amikor belül lezárunk valamit. Anyaként nemritkán észlelem magamon, hogy bele tudok esni annak a csapdájába, hogy végtelen ideig támogatom a gyerekeimet nehéz élethelyzeteikben. Hiszen a jó anya segít! De a véget nem érő, mértéktelen szülői támogatás megárthat, mellékhatása lehet például, hogy ha belső erő sem készteti mozdulásra a gyerekünket, akkor megrekedhet a lezárás, a gyászolás folyamatában.
Ha jelezzük, hogy szerintünk ideje a továbblépésnek, úgy érezhetjük, rosszat teszünk, hiszen megbántjuk vele, ellene megyünk. De biztos ez? Ha mélyebben megvizsgáljuk, lehet, hogy épp az ellenkezőjét találjuk. Az ön által vázolt együttélésben ön egyfajta „helyfoglaló”: a társ pozícióját is betölti. Ha elindítja a fiát a költözés irányába, azzal segíthet neki abban, hogy ráeszméljen, jelenleg pár nélkül él, és ez a hiányállapot motivációként hasson, tehát beindítsa a keresési folyamatot. Egy finom lökés azt is jelenti, hogy bízunk benne, hogy képes újra a saját lábára állni!
