A szokásos munkanap, megbeszélés megbeszélés hátán, ég a fenekem a sok üléstől, mennem kell, mihamarabb, ki a lakásból. 

Egy helyben ülni nyolc órát vagy tízet: garantáltan szikrázni fogsz a feszültségtől, épp mire hazatér a drága család, és legnagyobb szükségük van a megértésedre, türelmedre, soroljam? 

Alig várom, hogy ebédidőben eljuthassak az egészségügyi futásomra.

Aznap persze zuhog, mintha fel sem kelt volna reggel a nap, baljós félhomály, eső, reménytelen szürkében ázó, néptelen utcák. 

Csak azért is felöltöm a vízálló szerkómat, ki kell jutnom a szabadba. Harminc-negyven perc kötelező, hegynek fel, völgynek le, cirka négy kilométer, szügyig sárban. Napom fénypontja, akkor is, ha esik, ha fúj. 

Megtapasztalhatom, hogy van a laptopomon túl is élet. 

Hegyek, tehenek, egek, sártengerek: mi lenne velem nélkületek?! 

Futok, cuppog a cipőm a sárban, csuromvíz a zoknim, de ki bánja, futok át a kiserdőn, csúszkálok a felázott földön, gyűlik az avar, sokasodik az ősz, nyakunkon a tél… Mióta nem vagyok olyan fiatal, a tél közeledte a frászt hozza rám, ellene is gyógyír a futás. 

Már a végemet járom, a táv végét, a falu utolsó utcájához közeledem, a réten át a susnyáson hazavezető úton sehol senki. 

Ám hirtelen feltűnik egy ismeretlen személy, tőlem úgy száz méterre, az út elején. Egy férfi. 

Embermagasságú a földút mellett kétoldalt száradó, zörgő gaztenger, népi nevén a susnyás, szélén nagy gonddal öltözködik. Illetve vetkőzik… Huh.

Kisdolog, gondolom, de nem szívesen zavarom meg tevékenységében. Mitévő legyek?

Megtorpanok, séta, lassítok, kikerülni lehetetlen, forduljak vissza, vágjak át a gazon? 

Ő is észrevesz, lemerevedik. Összekapja magát, elfordul, böhöm nagy táska hever a lábainál, mint a banyatank. De ez nem banya, esik le, ez szolgálati táska: postástank! Úristen, a postásunk! – ismerem fel. 

A szimpatikus ötvenes, aki hóban, fagyban, szélben, hőben, esőben csak megy és megy, viszi a levelet, a nyugdíjat, a tértivevényeset. Hosszú évek óta személye biztosítja a kiváló kézbesítést a környékünkön. Dumálni is szoktunk röviden a mosolygós, szelíd, kedves pasival.