Amikor először jártam itt, Észak-Londonban, a kissé kieső Primrose Hill közelében béreltem egy olcsó kislakást. Az ablakomból éppen ráláttam a napfényben csillogó harsányzöld dombra, de csak felsétálva a tetejére ébredtem rá, hogy valójában London legszebb kilátóhelyét fedeztem fel. Tiszta idő volt, az eső az imént mosdatta meg a tájat, az elém terülő panoráma egészen a Temzéig nyújtózott. Figyeltem, ahogy a folyó ráérősen kanyarog a London Eye-tól a Westminster-palotán át a Tower Bridge-ig és tovább, egészen a greenwichi csillagvizsgálóig. Mintha egy kapszulába zárva láttam volna a múltat. Ilyen lehetett London képe egykor, hogy aztán a rohanó iparosodás során Európa egyik legfejlettebb, legbefolyásosabb országának fővárosává váljon.
1. Egy híres piac ízei – a Camden Market
London legnyüzsgőbb, legtarkább piacán az egész világ ételeit meg lehet kóstolni, és mindenféle itallal leöblíteni, a gyömbérsörtől a kókusztejen át a fűszeres chai teáig, mindezt izgalmas, spirituális környezetben. Van itt az indiai csirkecurrytől a kenyai juhételeken át a zöld-foki-szigeteki kagylós tésztáig minden, és mindezt hozzáértő szakácsok készítik el. A férjem egy tányér gulyáslevest kér igazi magyar fehér kenyérrel, és utána elégedetten bólint: pontosan az az íz, mint anyámé volt. Mindent igyekszünk megkóstolni, elvégre egyszerű fish and chipset a városban bárhol lehet enni. Első nap kicsit el is időzünk a piacon. Körbesétáljuk Amy Winehouse miniszoknyás, élethű szobrát, amit három évvel a halála után, 2014-ben állíttattak a londoniak, tekintve, hogy a szomorú sorsú énekesnő itt élt a Camden negyedben, és állítólag rajongva szerette. Aztán a bolhapiacon találok egy eredeti Sárga tengeralattjáró Beatles-albumot, ami egy kisebb vagyonba kerül, a férjem megfejeli még egy bohó Lennon-szemüveggel, és így, kincsekkel felszerelve szállunk be abba a piac alján futó patakon várakozó csónakba, amely szép lassan becsorog velünk a városba. Mint megtudom, évszázadokon át ez volt London egyik legfontosabb vízi kereskedelmi útvonala, a tengeri vitorlásokról lepakolt gyarmati áru ezen át jutott el a város piacaira. Ahogy haladunk keresztül az állatkerten, hallani vélem az elefántok vidám tülkölését, az arapapagájok rikácsolását. Ilyen romantikus kalandra végképp nem számítottam az amúgy eléggé vonalas brit fővárosban. Vagy ezt csak a Canary Wharf üzleti negyed öltönyös menedzserei miatt gondolom? Bizonyára. London igazából ezerarcú város.
2. Legendák helyszíne – A Westminster-apátságtól a Szent Pál-székesegyházig
Metróval jutunk el a Temze partján álló Westminster-palotáig, amely a 11. században még királyi székhelyként szolgált, de az 1600-as években ez lett az angol törvénykezés helye. Száztizenkét termével a világ legnagyobb és legelegánsabb parlamentje. Mellette a Big Ben tornya, amely a 13,5 tonnás harang után kapta a nevét. Az óráról annyit, hogy készítője, Ian Westworth szerint az időmérők fejedelme. Több mint száz éven át a világ legpontosabb és legnagyobb órája volt. A parlament háta mögött újabb csoda vár, a gótika egyik remeke, a Westminster-apátság. A 13. században épült székesegyház az angol királyok koronázási és temetkezési helyéül szolgál, Vilmos herceg és Katalin hercegné is itt kötött házasságot, és itt búcsúztatták el II. Erzsébet királynőt. Érdemes felkeresni majd a London legmagasabb pontján álló Szent Pál-székesegyházat is – ott házasodott össze Károly és Diana egykor –, impozáns külsejében a római Szent Péter-bazilikát fedezhetjük fel. De előbb még a Westminster-apátságban lerójuk tiszteletünket a Költők sarkánál, amelynek kőlapjai alá a legnagyobb angol írók és költők vannak eltemetve, mint például Geoffrey Chaucer és Charles Dickens. Ez az a pillanat, amikor a koronázási trón oldalán graffitiket fedezek fel a fába vésve, bizonyítottan több száz éve keletkeztek. Ma már ilyesmi nem történhet, mert gondosan vigyáznak a trón épségére.
Mire mindezt megnézzük, már semmi másra nem vágyom, csak inni valamit egy pubban. Mert pub az aztán lépten-nyomon található Londonban, s bár a kiszolgálás kissé nyegle, legalább friss a csapolt sör.
3. Szórakozás és vásárlás – Az elegáns Covent Garden
A harmadik napon a Covent Garden felé vesszük az irányt. Megvettük az Oyster cardot – ez egyfajta bérlet Londonban –, amely fejenként mindössze hét font letéti díjért bármelyik tömegközlekedési eszközre érvényes, és bármikor feltölthető a szükséges összeggel. A Covent Garden nem csupán a hatalmas, üvegezett falú vásárcsarnok neve, hanem az egész városrészre értendő, amely a szórakozás és a vásárlás központja. Végtelenül jó hangulatú hely, tele divatüzletekkel, jobbnál jobb éttermekkel, kávéházakkal, és itt található a Királyi Operaház is. A szűk utcák két oldalán emelkedő házak többsége legalább háromszáz éves, a falakat repkény futja be, a négyzetrácsos ablakkereteket színesre mázolják. Utcazenészek, bohócok és amatőr színjátszók szórakoztatják a nagyérdeműt, és az egyik homlokzat mögött elnyalhatom életem egyik legfinomabb fagylaltját.
4. Őrségváltás – A Buckingham-palotától a Hyde Parkig
Nem érdemes arra várnunk, hogy majd egyik nap nem fog esni. Felszerelkezünk esernyővel, és elindulunk a Buckingham-palota felé. Sajnos a király nincs itthon, skóciai nyaralójában, Balmoralban lábadozik, következésképp a zászló sincs felhúzva a palota tetejére, és így a szobák sem látogathatók. De legalább az őrségváltást megszemlélhetjük, mert azt még szemerkélő esőben is megtartják, minden hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap 11-kor. Kicsit szomorú vagyok, utoljára még II. Erzsébet királynő uralkodása alatt láttam ezt a szép rituálét, és akkor valahogy vidámabbnak tűnt. Most még a tisztelgő őrök medvekucsmái is félrecsúsznak… De irány a Hyde Park! Valójában két park, mert 1728-ban Karolina királyné felosztotta a tó körüli területet, így az egyik fele a Kensington-palotához tartozik. Ám ezt napközben nem lehet észrevenni, a kétszázötven hektárnyi gyepet „birtokba véve” etethetjük a tavon úszkáló hattyúkat. Egyszerre elered az eső, kezdem megérteni a britek időjárást firtató udvariassági csevejeit.
5. Titkok szentélye – A Tower
Ami kimaradt, az a Londoni Tower. Hajóval megyünk, mert szeretném látni a szomszédos Tower Bridge-et is, amely nagyobb uszályok érkezésekor méltóságosan felnyílik, és az lélegzetelállító látvány. Fel is sétálunk az egyik pillérre, mert végig akarok lejteni a néhány éve átadott kecses üveghídon, ahonnan lebámulhatok a hullámzó Temzére meg a környező Cityre. Utána tőlem jöhet a Tower! Remélem, a nyakamon a fejemmel sétálok ki a várból, nem úgy, mint szegény Boleyn Anna, aki a legenda szerint halála óta kísért a Fehér torony körül. Az ezeréves erőd szolgált már királyi székhelyként, kincstárként, fegyverraktárként, majd börtönként, itt sújtott le a bárd VIII. Henrik nemkívánatos feleségeinek hattyúnyakára. 1303 óta itt őrzik a koronaékszereket, s bár az uralkodó már nem ebben a lovagvárban él, a Tower továbbra is királyi rezidencia maradt, őrségét ugyanaz a negyvenfős egység látja el, mint a Buckingham-palotáét. Még titkos jelszóátadás is van! És mit tesz isten, megpillantom a hat Tower-holló egyikét is, amint rövideket röppen, levágott tollai csak ennyit tesznek lehetővé. Ők az uralkodócsalád jelképei, a legenda szerint ha egyszer elrepülnek, befellegzett a királyságnak Nagy-Britanniában.
Már csak egy esténk maradt. Szerencsére előrelátóan gondoskodtam utazásunk méltó lezárásáról, különben most búra hajtanám a fejem. Vásároltam két jegyet az október 29-én bemutatott Az ördög Pradát visel című musicalre. Zenéjét Elton John szerezte, a főszerepben Vanessa Williams. Idén nyáron került sor a premierre a London Theaterben, most pedig a West Enden kezdték el játszani, a Dominion Színházban. Ajánlom figyelmükbe!
Fotó: Javier Martinez / Unsplash, Getty Images, Profimedia.hu, Seasons Agency / Puzzlepix
