A nagyanyám hetvenöt éves korától készült a halálra. Megmondta, hogy a temetésre mindenki fehér blúzban-ingben, fekete szoknyában-nadrágban menjen, és őt sem lehet feketében eltemetni, csak sötétkék ruhában, fehér gallérral. Idővel össze is csomagolta a „halóruháját”, ezt évente ellenőrizte, anyukámmal is megnézette, és töviről-hegyire átbeszélték, minek hogyan kell majd történnie. Én frászt kaptam ettől az egésztől, de anyukám türelmesen asszisztált, ő megértette, hogy ezek az előkészületek megnyugtatóan hatnak. Nagymamám kilencvenöt éves koráig élt, a temetésén mindent pontosan úgy csináltunk, ahogy mondta, és ez akkor már nekünk adott megnyugvást. 

MINDEN VÁLTOZIK

Miközben tudjuk, hogy csak a születés és a halál állandó, a temetkezés nagyon is más lett. Az ezredfordulón egyharmad volt a hamvasztási arány a hagyományos, koporsós temetéssel szemben, de mostanra ez megfordult, sőt Budapesten kilencven százalék felett van a hamvasztások aránya.

– Ennek hátterében főként anyagi megfontolást találunk, mert a hamvasztás olcsóbb, mint a koporsós temetés, és a későbbiekben is kevesebbe kerül, mint a sírhely megváltása, fenntartása. Ezek mind hosszú évekre költséget jelentenek a hozzátartozóknak – magyarázza Tóth Diana, a Budapesti hamvasztó ügyvezetője. – De az is befolyásolja a döntést, hogy felgyorsult a világ, és kezdünk elszakadni a régi lakóhelyünktől, a múlttól, sokan másik városban, országban élnek. 1999-ben jött ki a temetkezésről szóló szabályozás és kormányrendelet, ami ma is érvényes. A temetkezési szolgáltatóknak nagyon szigorú szabályoknak kell megfelelniük, és ez azzal jár, hogy megnövekedett az ügyintézési idő. A halálesetek körülményei is megváltoztak, régebben a többség otthon halt meg, a halottat a házban felravatalozták, a hozzátartozók öltöztették. Manapság azonban sokan kórházban hunynak el, gyakran elbúcsúzni sincs idő, nem is látják a gyászolók a szerettüket. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a halál tabu lett, nincs rálátásunk „a meghalás folyamatára”, eltávolodtunk a halottaktól, sokan félnek a testtől, idegenné vált a helyzet, a többség egyszerűen szeretne túl lenni az egészen. Gyorsítani akarják a folyamatot, ezért egyre gyakrabban a gyászszertartás is elmarad, ami később okozhat lelkiismeret-furdalást, feszültséget. Bárhogy is döntsön a család, a szertartás fontos, mert ez jó alkalom, hogy megadják az elhunytnak a végtisztességet, hogy emlékezzenek, hogy lehetőséget teremtsenek a távolabbi rokonoknak és ismerősöknek leróni a kegyeletüket.

HOVÁ, MIKOR, HOGYAN?

Régen csak az amerikai filmekben láttunk olyat, hogy a gyászolók hazaviszik az urnát, de manapság Magyarországon is egyre többen élnek ezzel a lehe­­­tő­séggel.

– A nagymamám mondogatta, hogy „kislányom,­ élőknek élők közt, holtaknak holtak közt a helye”. Nem értettem, miért mondja ezt, de most már azt gondolom, hogy igaza volt – mondja Palkovics Katalin, a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületének elnöke. – Sokan a lakásban tartják az urnát, vagy a kertben alakítanak ki egy kis síremléket, de gyakran néhány év után jelzik, hogy mégis szeretnék eltemetni, mert így nem tudják elengedni a halottat, és túllépni a gyászon. Megesik, hogy valaki egy hirtelen bekövetkező halálesetet követően nincs olyan érzelmi állapotban, hogy azt tudja mondani, hogy temessék el, és inkább hazaviszi a hamvakat, de fontos tudnia, hogy ezen a döntésén változtathat, az urnát később is el lehet helyezni. A jelenlegi szabályzás szerint a hamvakat haza lehet vinni, de a gyászolónak vállalnia kell, hogy méltó körülmények között tárolja, és hogy biztosítja mindenkinek a kegyeletgyakorlás jogát. Ez okoz nehéz helyzeteket manapság, mert rengeteg a mozaikcsalád és az ebből adódó feszültség, így ha például az élettárs hazaviszi a hamvakat, akkor esetleg az elhunyt gyerekeinek ritkán adatik meg, hogy rendszeresen leróják a kegyeletüket. 

A jogszabály lehetővé teszi, hogy temetőben, temetkezési emlékhelyen, templomokban szórják el a hamvakat, de kijelölt helyen lehet levegőből, illetve élővízbe szórni is, amire bejelentési kötelezettség van, és az adott helyszín illetékesétől engedélyt kell kérni. A szakemberek azonban fel szokták hívni a figyelmet arra, hogy ez egy vissza­fordíthatatlan folyamat. A hazavitt urnát később el lehet helyezni egy temetőben, de ha valakit kiszórnak a Balatonba, azt már nem lehet eltemetni. Megoldás lehet, hogy megosztják a hamvakat. Megesik, hogy az elhunyt azt kívánta, hogy a Dunába szórják, de a család szeretne egy síremléket, ezért a hamvak felét egy temetőben eltemetik, ahová kijárhatnak a hozzátartozók, ugyanakkor a végakarat is teljesült. Amikor beszélgetnek a családtagok, az lenne a cél, hogy olyan megoldást találjanak, amivel mindenki meg tud ­békélni. 

LEGYEN MINDENKINEK KÖNNYEBB

Egy friss japán tanulmány szerint a gyászszertartás, illetve az elmúlás körüli rituálék, ha jól is sikerülnek, nem tudják enyhíteni a fájdalmat. Ha azonban valami félremegy, rossz élménye van a családnak, az egyértelműen nehezebbé vagy hosszabbá teheti a gyászt.

– A temetkezési szolgáltatónak feladata és valahol kötelessége is, hogy azt tegye, amit a hozzátartozó kér, de miután tényleg akkora tabu a halál, a többséget teljesen felkészületlenül érinti a temetés megszervezése – mutat rá Tóth Diána. – Amikor történik egy haláleset, a kórház után az első hely, ahová megy a hozzátartozó, az a temetkezési iroda, és ott nagyon nagy súlya van minden mondatnak, gesztusnak. A gyászfeldolgozás folyamatát alapjaiban határozhatja meg, hogy ilyenkor mit hall, vagyis a mi felelősségünk óriá­si. De a másik oldalról is fontos lenne felkészülni, mert a veszteséget követő beszűkült tudatállapotban nagyon nehéz a nulláról döntéseket hozni. Rengeteg kérdés adódik: koporsós vagy hamvasztásos temetés legyen, milyen koporsót vagy urnát válasszanak, hol legyen elhelyezve, milyen jellegű legyen a szertartás. Ha a hozzátartozónak semmiféle elképzelése nincs arról, mit szeretett volna az elhunyt, akkor a helyzet sokkal nehezebbé válik. Az időseket foglalkoztatja az elmúlás, beszélni akarnak róla, számukra megnyugvást jelent, ha elmondhatják, hogyan kívánnak majd megpihenni. Ha a fiatalabbak nagyon elzárkóznak ettől, akkor megoldás lehet, ha leírjuk mindazt, amit szeretnénk, betesszük egy dossziéba, és jelezzük, hogy azt kell majd kibontani. Ezt mindenkinek érdemes lenne megírnia, és nemcsak a temetésről fontos rendelkezni, hanem más információkat is meg kell osztani, a jelszavaktól a pénzügyeken, biztosításon keresztül egészen a digitális hagyatékig: mi lesz a Facebook-profillal, levelezőrendszerrel, felhőbe mentett fényképekkel, előfizetésekkel.