MESE ÉS HINTÓ
Édesapám nagy szeretettel és lelkesedéssel nevelgetett. Minden lefekvéskor meséket olvasott nekem. Odafigyelt a mozgásomra is, összerakott egy sportpályát az udvaron, volt magasugró léc, távolugráshoz gödör homokkal, a ház tűzfalára focikaput festett. Munka után lefekvésig velem töltötte az időt. A családban édesanyám volt a gyakorlati ember, intézte az ügyeket. Hó elején ő vitte ki a pénzt a szénégetőknek a borsodi hegyekbe, a miskolci erdészet dolgozóinak meg a többi munkásnak. Amikor jó jegyet kaptam az iskolában, az volt a jutalmam, hogy felülhettem Mihály bácsi hintójára. Anyám a pokróccal letakarva a pénzzel hátul utazott. Én Mihály bácsi mellett ültem, a könnyebb útszakaszokon átadta nekem a gyeplőt.
ANGYAL A SZÍNHÁZBAN
A színészet ‒ mint általában minden művészet ‒, ha jól megy, ha tehetséges, aki műveli, óriási önigazolás. Viszont amíg egy festő vagy zeneszerző csak utólag tapasztalja meg a sikert vagy a bukást, a színész azonnal megérzi a közönség hangulatát, mert az kitapintható, érzi, ahogy vernek az ütőerek, közvetlenül érzi a hatását annak, amit csinál. Rögtön észleljük, ha az angyalka leszállt aznap este. Ez gyönyörű, mert megerősíti az embert abban, hogy van értelme a munkájának, van értelme, hogy megszületett, és van értelme, hogy él.
FRISS ENERGIA
Isteni ajándék, hogy a színészet mellett megadatott nekem a költészet is, amit egyre jobban kezdek szeretni. Nálam a két műfaj sohasem alá-fölé rendelt viszonyban állt, hanem erősen mellérendelt kapcsolatban, tehát soha nem gondoltam magamra úgy, mint a színészre, aki mellesleg verseket ír. Mindkettő teljes lelket, szívet igényel, legalább annyi friss energiát próbáltam beletenni az írásba is, mint a színészetbe. Ami érdekes, hogy a színész hónapról hónapra, szezonról szezonra kipróbálhatja magát különböző helyzetekben: lehet gyilkos, erkölcstelen gazember, hős, igét hirdető szerzetes, és a szerepeknek a hordaléka leülepszik benne. Én ezeket az élményeket sokszor feldolgozom a versekben.
ÖTVENÉVES TÖRTÉNET
Elterjedt az a nézet, hogy a színész másként él, mint a rendes többség. Este dolgozik, sokszor éjszaka forgat, különböző hölgyek a partnerei, ezért a közvélemény a színészt nem tartja ideális férjnek. Sajnos szegény édesanyám nagyon fiatalon, ötvenegy éves korában halt meg, még főiskolára jártam. Mivel egy szem gyerek voltam és vagyok, apámra maradt az én további istápolásom, és ő hosszú-hosszú ideig féltett attól, hogy családot alapítsak. Esténként egy kávé vagy egy sör mellett hosszan beszélgettünk arról, hogy a színészi munkámat úgy folytathatom a legnagyobb koncentrációval, ha nem zavarnak otthoni problémák. Magyarul, hogy egy színész számára előnytelen, ha megnősül. Nos, nekem szerencsém volt: már ötven éve, hogy a jelenlegi feleségemmel összejöttünk, és még soha nem jutott eszünkbe, hogy szétmenjünk. Jót tett nekem a házasság.
ÖTÖS FÖLÉ
A fiam már negyvenöt éves, az unokám négy és fél. Amikor a fiam volt ennyi idős, egymás után csináltam a tévéfilmeket, rádióhangjátékokat, színházi főszerepeket. Amikor elmentem, még aludt, amikor hazajöttem, már aludt. Úgyhogy mondtam is neki mostanában, hogy „amit veled mulasztottam, a kisfiadon bepótolom, ő kapja azt az időt és energiát, amit sajnos neked nem tudtam megadni”. Közel lakunk egymáshoz, rengeteg időt tölt nálunk az unokám. Szerintem nem vagyok rossz nagypapa. Ha nem lennék néha fáradt, ötös fölét adnék magamnak.
Fotó: Falus Kriszta, Fotocentral / Hortolányi Anikó, Trenka Attila
