Minden szülő azt szeretné, ha a gyerekei felnőttkorukban is jó testvérként támogatnák egymást. Ez azonban nem mindig alakul így. A testvérkapcsolatok minősége ugyanolyan meghatározó egy ember életében, mint a szülő-gyerek viszony, a pszichológia mégis mostohagyerekként kezeli a témát.

Hogy testvérünkkel felnőttként milyen viszonyt ápolunk, annak a gyökerei a gyerekkorba nyúlnak vissza. Dr. Karen G. Lewis család- és testvér-terapeuta, a kérdés nemzetközileg elismert szakértője szerint a testvéri jelenti azt a leghosszabb kapcsolatot, amely az egész életünkön keresztül elkísér minket, jelentősége tehát felbecsülhetetlen. „Én úgy gondolok a gyerekkori testvérkapcsolatokra, mint a jövő barátságainak, szerelmi és munkakapcsolatainak laboratóriumára” – fogalmazza meg. Ma a segítő szakmában dolgozó szakemberek főként a szülővel való kapcsolatra fókuszálnak, ami egy hierarchikus, azaz alá-fölé rendelt viszony. A testvérkapcsolat kevesebb figyelmet kap, pedig ez az első egyenlő személyek között kialakuló, mellérendelt viszony, ami aztán mintájául szolgál minden későbbi egyenrangú viszonynak úgy a munkahelyen, mint a párkapcsolatokban.

Hamis testvérkép?

Lewis szerint felnőttkorunkban legalább két testvérrel van kapcsolatunk. Az egyik a hús-vér testvér, aki velünk együtt változik, öregszik, alakul, és van a másik, a kép, amit a testvérünkről magunkban hordozunk, ami változatlan, a terapeuta ezt szellemtestvérnek nevezi.
Ha kisgyerekként a bátyánk sokszor viselkedett ijesztően, könnyen lehet, hogy felnőttként is megijedünk tőle, amikor felemeli a hangját, vitába száll velünk, vagy összevonja a szemöldökét, noha az eszünkkel pontosan tudjuk, hogy nem fog bántani. Ezt nevezzük megmerevedett képnek. Az ember arról ismerheti fel, hogy erről lehet szó, ha azon kapja magát, hogy túlreagál bizonyos dolgokat, amelyeket a testvére tesz.
A szellemtestvérnek a szerepe is kikristályosodott. – A felnőtt testvérek egymás közötti viszonya nagyban függ attól, hogy gyerekként milyen funkciót kaptak a család rendszerében – mondja Lothringer Éva családterapeuta. A szülők ugyanis minden családban hajlamosak címkézni a gyermekeiket, és olyan szerepeket (eminens, bajkeverő, sportos…) osztanak ki rájuk, amelyekkel aztán alakítják is őket. A szerepkiosztás általában a legjobb szándékkal és teljesen öntudatlanul történik.
„A gond akkor kezdődik, amikor ezek a szerepek megváltoztathatatlanra kristályosodnak, és felnőttkorban is meghatározzák az adott ember identitását, személyes és munkahelyi kapcsolatait, noha az illető már nem érzi jól magát bennük” – foglalja össze Karen G. Lewis.
Az egészségtelen lojalitás problémája is felmerül a szellemtestvér esetében. A belső késztetés, hogy valakinek kötelessége a testvérét megvédeni vagy gondoskodni róla, visszafoghatja az illető karrierjét vagy az egész életpályáját. „Sokszor fordul elő, hogy ha felnőttként az okos szerepben lévő testvérnek szakmai problémái akadnak, akkor a vicces skatulyába zárt testvér öntudatlanul visszatartja a saját karrierjét, hiszen nem ő az okos” – mondja a szakember.
Lothringer Éva egy további szempontra is felhívja a figyelmet. – Ha például a szülők a megbízható, csendes, eminens nagylányra rábízzák gyámoltalannak titulált öccsét, akkor ő könnyen felelősnek fogja érezni magát érte felnőtt korában is, a szülők halálát követően pedig még inkább. Hiába lesz annak a lánynak férje és saját gyerekei, elsődleges felelősségként ott marad számára a szülők által neki kiutalt öcs.

Hatással karrierre, barátságra,  párkapcsolatra

A testvérünkről gyerekkorunkból magunkkal hozott hamis kép nemcsak a vele való felnőtt viszonyunkat tudja megmérgezni, hanem más kapcsolatainkat is. Karen G. Lewis ilyen esetekben beszél úgynevezett testvéráttételről, amikor egy idegennel szemben kezdünk el úgy viselkedni, mint a testvérünkkel. „Képzeljük el, hogy volt valakinek egy idősebb nővére, aki basáskodott felette, folyton egzecíroztatta, kritizálta. Ez az ember aztán felnőttként beáll egy munkahelyre, ahol a főnöke állandóan ugráltatja, bírálja, megkeseríti az életét. Van ott egy másik munkatárs, aki azt mondja, nem tűröm el, hogy velem így viselkedjenek, és vagy jelzi a HR-en, hogy mi a helyzet, vagy felmond. Ő viszont marad. Hogy miért? Mert volt egy ugyanilyen nővére, és az ember a testvérét nem hagyja el.”
Ugyanez igaz lehet baráti kapcsolatokra – az emberek hatvan százalékának van mérgező barátja, aki elárulja, cserben hagyja, nem törődik vele – és romantikus viszonyokra is. Mindenki ismer olyan mérgező vagy akár bántalmazó kapcsolatokat, amelyekben a szenvedő fél is pontosan tudja, hogy ki kellene lépnie, mégsem képes megtenni. Ennek a hátterében is könnyen állhat egy elrendezetlen gyerekkori testvérkapcsolat.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .