„Gondoskodjunk előre Apáról is! Nem árt felkészülni otthonra többnapi étellel és néhány kivasalt inggel!” Ahogy megláttam ezt a két mondatot – egy férfi posztolta a Facebook-üzenőfalamon –, biztos voltam benne, hogy azonnal kiveri majd a biztosítékot az interneten. Jól éreztem: még aznap cikkek születtek belőle, és az egészségügyi államtitkár is elhatárolódott tőle. A mondatok egy praktikus tanácsokat tartalmazó füzetkében szerepeltek, amit védőnők osztottak szülés előtt álló nőknek. Teljesen meg tudom érteni a kollektív agyérgörcsöt: 2024 van, annak is a vége. Nem lehet ilyen tanácsokat osztogatni – nem erre tart a világ. A füzetet kiadó cég is észbe kapott, és szinte azonnal bejelentették, hogy kiveszik a két mondatot a kiadványból. Minden jó, ha a vége jó.

Emlékszem, mennyire kimerítő volt az a nap, amikor a gyerekem megszületett. El lehet képzelni, hogyha engem, a látványosan tébláboló, kissé kétségbeesett – de azért segíteni akaró – férfit ennyire igénybe vett ez a néhány óra, mi lehetett a feleségemmel? Magasztos, nagyszerű, de embert próbáló órák voltak ezek. Nemcsak gyerek, de anya és apa is született egyszerre. Határozottan emlékszem, hogy amikor már hazafelé tartottam, beugrottam a boltba egy sörért és egy háromszögszendvicsért, aztán otthon lerúgtam a cipőmet, és hosszasan bámultam a plafont. Örültem, de fáradt voltam – és egyben zaklatott is. És nemcsak azért nem lógtak vasalt ingek a szekrényben, és nem volt kis ételdobozokban ötnapi élelem, mert a baba egy héttel korábban érkezett.

Valószínűleg (biztosan!) egy buborékban élek. Egy olyan buborékban, amelyben az összes barátom felesége, ha meghallotta volna a szülés előtti jótanácsokat a férjétől, először a térdét csapkodta volna a nevetéstől. Amikor pedig rádöbbent volna arra, hogy komolyak az igények, a férjük fejébe húzták volna a bekészített mózeskosarat. Azért jó tehát, hogy kihúzták a kiadványból az apákra vonatkozó mondatokat, mert így már nem állítják be a férjeket magatehetetlen, szerencsétlen balfékeknek. És a szülés előtt álló nőknek sem ­hiányzik, hogy ezeket olvasván jussanak a felismerésre: nincs kizárva, hogy némileg rosszul sikerült a párválasztásuk.