A tehetség önmagában nem elég. A zsenialitás csak a kiindulási pont, ami hozzásegíti az embert ahhoz, hogy feltáruljanak előtte bizonyos lehetőségek. Emellé azonban kell még rengeteg munka, nagy adag szerencse, és persze az is, hogy jókor legyen jó helyen, jó emberekkel körbevéve. Munkácsy számára mindez megadatott, és ennek köszönhetően élete végére elismert, népszerű művész lett, akinek a képei még ma is tömegeket vonzanak a múzeumokba. A titok részleteibe Krasznai Réka, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa, a Szépművészeti Múzeumban megrendezett, Munkácsy – Egy világsiker története című kiállítás kurátora vezette be szerzőnket.
A tehetség mindennek az alapja
Munkácsy Mihály (eredeti nevén Lieb Mihály) 1844. február 20-án született Kárpátalján, Munkácson. Egy olyan korszakban élt, amikor egy egyszerű vidéki családból származó gyerek számára a művészi karrier ugyanolyan elérhetetlen álomnak tűnt, mint a királyi koronához vezető út. Munkácsyval sajnos nem bánt kesztyűs kézzel a sors. Tragikusan korán elveszítette mindkét szülőjét. Öt árvájukat senki nem tudta együtt befogadni. A gyerekek az ország különböző településein élő rokonokhoz kerültek. A kis Mihály Békéscsabára, nagybátyja házába, aki asztalosinasnak adta már kilencéves korában.
Inasévei keservesen, mindennapos megaláztatások közepette teltek, és az érzékeny kisfiú a rajzban talált menedéket. Aki csak látta, csodájára járt annak, milyen részletesen és élethűen képes megörökíteni a mindennapi élet jeleneteit. Miután kétszer is megszökött az asztalosműhelyből, nagybátyja végül beadta a derekát, és megengedte, hogy elszegődjön egy festő mellé tanítványul. Az alig tizenhét éves fiú olyan tehetségesnek bizonyult, hogy hamarosan már Bécsben, majd Münchenben folytathatta tanulmányait. Az igazi áttörést azonban Düsseldorf hozta meg számára. 1869-ben ott festette első nagy sikerű művét, a Siralomházat, amelyet kiállítottak a párizsi Szalonon is. Festménye a rengeteg kép közül is kiragyogott, és aranyérmet nyert. A sikeren felbuzdulva Munkácsy is Párizsba költözött, és a művészeti világ központjában végre kibontakoztathatta tehetségét. Az emberek imádták a képeit, amelyek tele voltak élettel, drámával és a legapróbb részletekig kidolgozott jelenetekkel. A műgyűjtők egymásra licitálva, gyakran a festőállványról vásárolták meg képeit. A közönség rajongott érte, mert nemcsak a festészetében, de a személyiségében is volt valami különleges. Elegáns megjelenése, határozott fellépése és barátságos természete a társasági élet népszerű alakjává tette, és hírneve minden egyes képével csak nőtt. Díjat nyert a párizsi világkiállításon, és megkapta a francia Becsületrend több fokozatát. De az Osztrák–Magyar Monarchia sem késlekedett az elismerésekkel: 1879-ben Ferenc Józseftől nemesi címet kapott, majd 1882-ben (a Krisztus Pilátus előtt bécsi bemutatója alkalmával) az uralkodó a Szent István-rend kiskeresztjével tüntette ki. A Krisztus-kép budapesti bemutatója során Munkácsy már szinte uralkodóknak kijáró fogadtatásban és ünneplésben részesült. Egyedül azonban nem tudta volna elérni mindezt a sikert.
A sztárcsináló műkereskedő
Charles Sedelmeyer, az osztrák származású műkereskedő és gyűjtő 1878-ban kötött tíz évre szóló szerződést Munkácsyval, amelynek értelmében kizárólagos jogot kapott a festő műveinek értékesítésére. Ez az üzlet Munkácsy számára óriási anyagi biztonságot nyújtott, hiszen Sedelmeyer garantáltan megvásárolta az elkészült képeit, felszabadítva a művészt a pénzügyi terhek súlya alól. Együttműködésük alatt száztizenegy képet adott át Sedelmeyernek, összesen kétmillió frank járadékért cserébe, ami fejedelmi összegnek számított. Az emberek sorba álltak már azért is, hogy egyáltalán megtekinthessék festményeit. A Krisztus-trilógia első két képét, a Krisztus Pilátus előtt címűt és a Golgotát kétmillióan tekintették meg, és a látogatók tízezrével vásárolták a művekről készült rézkarcokat, ez pedig szintén komoly bevételt hozott.
Találkozásuk pillanatában Munkácsy már tehetséges, elismert művész volt – de még nem az a világhírű festőfejedelem, akinek ma ismerjük. Ebbe a magasságba Sedelmeyer által került. A műkereskedő egyik legfontosabb stratégiai lépése az volt, hogy hatalmas kiállításokat szervezett, amelyeken Munkácsy nagyszabású történelmi és vallási tárgyú festményei kaptak központi szerepet. Üzleti zsenialitása abban is megmutatkozott, hogy felmérte, az igazi komoly vásárlóerő már nem Európában, hanem Amerikában van, és igyekezett azon a piacon is híressé tenni Munkácsy nevét. A tengerentúli műgyűjtők, mecénások, múzeumok pedig előszeretettel vásárolták az egzotikus magyar festő képeit, ami csak tovább növelte az alkotó nemzetközi hírnevét.
