Egerben született, 1863-ban, tizennégy gyerekes családban. Apja Bródy Jakab gabonakereskedő, aki egy ideig az egri érsekség szolgálatában állt. Bródy Sándor büszkén vállalta származását: „Kényelmes és gőgös török-magyar zsidó volt az apám és én az ő fia vagyok.”
Még gyermekként érte a csapás, édesapja tönkrement, és hamarosan meghalt. A fiúnak már tizenöt éves korától saját magát, majd népes családját is el kellett tartania. Tanítónak készült, de tanulmányait nem fejezhette be, bátyja ügyvédi irodájában kezdett dolgozni Gyulán, és itt, a helyi lapban láttak napvilágot első újságcikkei is.

Szerelem volt első látásra

Alig huszonegy éves volt, amikor első novelláskötete, a Nyomor megjelent. A nagyváros másik arcáról, kiszolgáltatott napszámosairól, cselédekről, éhező családokról írt. A valóságot kendőzetlenül, szinte kegyetlen nyersességgel, mégis részvéttel mutatta meg, a társadalmat merészen bíráló hangon. A kötet azonnal elismerést váltott ki, a magyar Zolaként hivatkoztak szerzőjére. Nagyra tartotta tehetségét Mikszáth, Krúdy, Molnár és Móricz is.
1889-ben a huszonhat éves Bródy azért utazott Nagyváradra, hogy kritikát írjon egy színházi darabról, amelynek női főszerepét a szép és tehetséges Hunyady Margit játszotta. Az író az előadás után fölkereste a művésznőt – kölcsönös szerelem volt első látásra… A kapcsolatból egy évvel később törvénytelen gyermek született, Hunyady Sándor, aki felnőttként maga is író lett.
Hunyady Margit erdélyi dzsentricsalád leánya volt, rokonságától nagyon távol állt a művészvilág szabados élete. Fia, Sándor a kisgyermekkorát nagyszülei ódon nemesi otthonában töltötte, s csak tízévesen látta először az édesapját. A fiú a számára megdöbbentő találkozást így festette le Családi album című életrajzában: „A ven-
dég ott ült a falrafüggesztett kávébarna honvédatilla alatt, a divánon, anyám mellett. Barna ember volt, az arcszíne hasonlított kissé az atilla barnaságához. Elegáns ruhát viselt, fehér selyemből csokorra kötött nyakkendőt. Valami perzselőt, valami nyugtalanítót éreztem benne. Úgy találtam, hogy nagyon is szép, túlságosan szép, ilyen szép férfit még soha nem láttam.”
Bródy Sándor ekkoriban már udvarolt későbbi feleségének, a művelt, irodalomkedvelő Rosenfeld Bellának, akivel 1891-ben kötöttek házasságot. Tíz év alatt öt gyermekük született, de az író képtelen volt megmaradni a hagyományos családi élet keretei között. Válásuk után Bella Fehér Judit néven publikálta írásait.

Álom, ábránd, szenvedély

A korszak irodalmi sztárjának nemcsak novellásköteteire, regényeire, színdarabjaira volt kíváncsi a nagyérdemű, hanem arra is, hol lakott, kit szeretett, mit evett és ivott, hol töltötte a nyarat. Bródy nem a családjával, hanem gyakran különböző szállodákban lakott, a Margitszigeten például. A tüzes, fekete szemű írót szerették a nők, és ő is őket. A számos kaland közül az Erdős Renée-vel folytatott viszony szokatlanul megviselte az írót. Kapcsolatuk 1902 körül kezdődött, és két évig tartott. A női vágyakról kendőzetlenül beszélő, harcias természetű írónőhöz képest Bródy kevésnek érezte magát. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában őrzött levelek egyikében érdekesen jellemzi furcsa, „fordított” kapcsolatukat: „A mi dolgunk egymással nagyon sajátos, nekem a férfinak: a legnagyobb lelki ügy, magának, a nőnek: testi, érzéki játék, szervezetének hygienéjéhez tartozik. Nekem: álom, ábránd, szenvedély, magának – rosszaság. Gyűlölöm és megvetem ezért, elismerem, jogtalanul és nem tudok lélekzeni nélküle.” Amikor Bródy megtudta, hogy szerelme Rómába költözött, 1905 júliusában pisztollyal mellbe lőtte magát. A golyó nem ért létfontosságú szervet, megmentették az életét.

Tomboló taps a premieren

Az emberek ezután még nagyobb érdeklődéssel fordultak az író felé – a bulvár már akkor is a szenzációt kereste. A depresszió után visszatért az életkedve, szinte megfiatalodott. Ismét sokat írt: a Pesti Hírlap, A Nap, Az Újság, később Az Est munkatársaként. Bródy rengeteget dolgozott, jól is keresett, de nem tudott, talán nem is akart a pénzzel bánni. Amikor a Lövőház utcában lakott, egy erőskezű házvezetőnőre bízta magát, ő kezelte a házipénztárát, s utalt ki „zsebpénzt” neki és a fiainak. Hunyady Sándor így emlékezett: „Apám is »jó pásszban« lehetett, biztosan nyert az éjjel, mert az éjjeliszekrényén a szivarhamu közt nagyhalom bankó feküdt. Sőt az ágy előtt, a föld is teli volt pénzzel, forintokkal és koronákkal, ahogy az ezüst kigurult hanyagul ledobott nadrágjának a zsebéből.” Máskor viszont egy vasa sem volt, ilyenkor azt mondta: „Miből? Majd csak valamiből. Azt hiszed, én tudom, hogy miből élek?”
A tanítónő című színdarabját 1908-ban, a Vígszínházban mutatták be, Tóth Flórát Varsányi Irén alakította. A fiatal, csinos és ambiciózus tanítónőt a falu urai, az ügyvédtől a lelkészig, mind megkörnyékezik, de hiába. Az ifjú földesúr azonban beleszeret, és feleségül akarja venni a lányt, aki végül, sorozatos megaláztatások után, nemet mond. A premieren, a második felvonás után nem akart szűnni a tomboló taps. A kritika és a politikai elit azonban a színdarabot és Bródyt is elmarasztalta, amiért rendkívül negatív színben tüntette fel a vidéki magyar társadalmat és a helyi állapotokat.
Az első világháború előtt az öregedő író a Rudas fürdőben lakott, egy pici, alig bebútorozott szobában. Szerette,