Vajon ki találta ki azt, hogy a cipőket szépen kisuvickolva kell az ablakba tenni a Mikulásnak? Természetesen egy kortalan öregúr.

Joe a belváros legforgalmasabb utcájában örökölt egy kétajtós szekrénynek látszó bolthelyiséget. A helyiség egy pompás színház közvetlen szomszédságában áll. A „szekrény” súlyos szárnyai kitárva: odabenn két lépcsőből álló dobogó tetején négy piros, műbőrrel bevont ülés sorakozik, karfával elválasztva. Mögöttük vakfoltokkal tarkított tükör.

Joe az apjától örökölte az üzletet. Idősebb Joe, az olasz bevándorló szerint a családi üzletet hagyomány szerint a legidősebb fiúnak kell örökölnie. Joe tekintete horizontján világéletében cipők és zoknik sorakoztak. Barna és fekete, új és viseltes, magas szárú és bokacipők, fekete, szürke, barna, a mosásban-hordásban gumírozásukat vesztett zoknik. Joe ugyanis cipőpucoló, a szakma legkiválóbb mestere volt a városban. Persze, mit lehet mesterkedni egy cipőn? De Joe tudta: egy jó suvickolás úgy kell a cipőnek, mint hervadó úrinőnek a fia­tal szerető. Portól-piszoktól gyengéden megtisztítani finom rongyokkal – felesége vagdosta egyforma darabokra a legpuhább régi törülközőiket –, majd kellő mennyiségű, nem sok, de nem is kevés pasztával minden porcikáját bekenni a szomjazó bőrnek. Gyengéd mozdulatokkal többször áttörölni, simogatni, masszírozni, majd újabb ronggyal határozott mozdulatokkal kifényesíteni a cipőt.

Éveket fiatalodik keze alatt egy-egy darab. Egy pár cipő öt, egy csizma megfiatalítása hét dollárba kerül. Kétajtós szekrényét Joe rendszerint reggel nyolckor nyitja és este nyolckor zárja. Egyetlen szabadnapja van: a hétfő, amikor a szomszédos színházban nincs előadás.

Apjától örökölte a hagyományt is, hogy december ötödikéről hatodikára virradóra egész éjjel nyitva tart. Közel ötven éve a fél város elzarándokol kétajtós szekrényéhez, hogy cipőjét, csizmáját a Mikulás tiszteletére fényesre suvickoltassa Joe-val.

Az év leghosszabb napja ez, éjjel kettőig egy percre meg nem áll. A fényesre dörzsölt cipők egyre öregebbnek mutatják tükörképét. A legkeservesebb a hajnali három és négy közötti időszak.

Fázik: a nyirkos hideg, az épületek között átsüvítő szél a csontjai között bújócskázik. Szeretne már hazamenni, de tudja, kora reggel újabb cipők és csizmák toporognak majd türelmetlenül.

Hatalmas vattakabátjába burkolózva talán kissé elnyomja az álom. Paták csattogására ébred: nyolc rénszarvas vontatta, hatalmas szán fékez előtte, és egy birkózó termetű, vörös ruhájú, vörös orrú, fehér szakállú öregember kászálódik le a bakról.

– A mindenségit, öreg vagyok én már ehhez! – szólal meg mély hangon a jövevény. – Fiatalabb koromban csak lepattantam a bakról, most meg majd’ hanyatt esem. Na, hogy megy a bolt, Joe fiam? – kérdezi minden átmenet nélkül. – Apád üzeni, velúrbőrre ne kenj annyi pasztát, árt neki. Egyébként elégedett veled a vén lókötő – és kacsint.

Joe nem tud megszólalni: apja gyerekkorában sokat mesélt neki arról, hogy a cipőpucolók védőszentje tulajdonképpen a Mikulás: eredetileg ő találta ki az egész bizniszt.