Kezdjük az elején! Mi ez az egész? A European Tram-driver Championshipet (röviden TRAM-EM, azaz a villamosvezetők Európa-bajnoksága) 2012-ben Drezdában rendezték meg először, a város villamoshálózatának száznegyvenedik évfordulója alkalmából. Azóta évente sor került az eseményre, kivéve 2020-ban és 2021-ben, amikor a koronavírus-járvány ezt nem tette lehetővé. Az idei, tizenegyedik megmérettetésnek Frankfurt adott otthont, és huszonegy európai ország huszonhat csapata vívhatta meg harcát a Willy-Brandt-Platzon kialakított pályán. A magyar csapat győzedelmeskedett.

Ugorjunk egyet! A helyszín immár Budafok kocsiszín. A fővárosi villamosok egy része itt hajtja álomra a fejét, és itt találkozunk a munkaidejük végén Schneider Krisztinával és ­Bodnár Ákossal, az Európa-bajnok párossal. A fotózás kedvéért kimegyünk a pihenő vagy éppen javításra váró villamosok közé, és végül úgy alakul, hogy stílusosan egy parkoló villamosban beszélgethetünk arról, hogy kerültek a BKV Zrt. munkatársai közé.

Kedvesen köszöntik az utasok

Schneider Krisztina két tannyelvű gimnáziumban érettségizett, majd első gyermekével a karján épp azon gondolkodott, milyen szakmát tanuljon, hogyan tovább. Ekkor – egy ismerős ajánlására – talált rá a villamosvezetői tanfolyamra, 2009 októberében jelentkezett is rá. Krisztina Rákospalotán nőtt fel, és huszonegy évesen úgy került a budai villamosvonalak egyikére dolgozni, hogy korábban szinte alig járt a Duna túlpartján, és soha nem utazott villamossal.

– Számomra könnyebb a város olyan részén dolgozni, ahol kis eséllyel találkozom barátokkal, rokonokkal – vallja be –, mert aggódnék, hogy veszélybe kerülnek, ha hirtelen felismernek, és odaszaladnak hozzám, azaz a villamoshoz üdvözölni. A törzsutasaim egyébként nagyon kedvesek, be szoktak kopogni az ablakon, integetnek. Ha áll a jármű, kicsit beszélgetünk, megkérdezik, hogy vagyok. Főleg a peremkerületi, kisebb vonalakon, a régi 17-esen, az 59-esen vagy a 41-esen alakulnak ki közelebbi kapcsolatok az utasokkal. Nyilván ahol rengeteg embert szállítunk reggel-este munkába, ott nem tud ismerőssé válni a vezető és az utas. 

Krisztinát – szemben Ákossal – gyerekként még nem vonzották a tömegközlekedési eszközök. Énekes vagy történelemtanár szeretett volna lenni, de nem bánta meg, hogy ide sodorta az élet, nagyon megkedvelte ezt a munkát. 

– Autót vezetni pont ugyanakkor kezdtem tanulni – meséli –, mint villamost, ebből is látszik, hogy a B kategóriás jogosítvány megléte nem alapfeltétel ahhoz, hogy valaki villamost vezessen. ­Tanulni egyébként még most is szeretnék: nagyon érdekel az asztalosság, a belsőépítészet, de akár egy óvodában vagy bölcsődében is el tudnám képzelni magam gondozóként, ha egyszer lenne időm elmélyedni egy új szakmában. Kreatív vagyok, ma már három gyermekem van, így a két kicsivel – nyolc- és hatévesek – szívesen alkotok közösen. 

Az autósok és a gyalogosok feladják a leckét

Bodnár Ákost – ahogy már utaltunk rá – gyerekként is érdekelték a „nagyobb” járművek, kisfiúként élvezte, ha a szüleivel tömegközlekedéssel utazhattak a nagyszülőkhöz. Persze akkoriban elsősorban a mozdonyvezetés szerepelt a tervei között, a villamosokhoz egy kis kanyarral jutott el. 

– Közlekedési és közgazdasági szakközépiskolában végeztem – mondja –, és a szállítmányozás, a logisztika területén szerettem volna elhelyezkedni, csakhogy jött a pandémia, és alaposan keresztbe tett. Egyrészt leállt a világ, létszámstopot hirdetett sok vállalkozás, másrészt amikor újraindult az élet, a cégek többéves tapasztalattal rendelkező kollégákat szerettek volna felvenni, én viszont pályakezdő voltam. Egy barátom ajánlotta, hogy végezzük el együtt B opcióként a villamosvezető-képzést, és tíz hónappal később már önálló járművezetőként jártam az utakat. Ennek három éve. 

Amikor arról kérdezem őket, mi a legnehezebb a munkájukban, mindketten a közlekedési morált említik. Az autósok és a gyalogosok egyaránt feladják a leckét, időnként nem könnyű zökkenőmentesen, biztonságosan végezni a munkájukat nyolc órán keresztül. 

– Alapelvárás, hogy nyugodtak, empatikusak legyünk – teszi hozzá Krisztina –, és megértsük, hogy az utazó fő célja eljutni A-ból B-be, emiatt pedig mindenáron szeretné elérni a járművet, amit vezetünk. De azt az utasnak is meg kell értenie, hogy nem tudunk mindenkit megvárni, hiszen egy ember miatt­ nem várhat több száz, aki már a járművön tartózkodik. Ha egyvalaki miatt újra kinyitom az ajtót, az okozhat másfél perces csúszást is a menetrendben, és ha ezt megállónként ismétlem, tetemes késést szedhetek össze egy hosszú vonalon. 

A villamosvezetők beosztása ugyancsak tartogat kihívásokat, hiszen egyszer hajnali egykor adják le a járművet, máskor akkor kelnek, hogy odaérjenek a munkakezdésre. Van, aki a délelőtti és a délutáni csúcsidőszakban dolgozik, közte pihen, más nyolc órában folyamatosan. Számukra a hétvége és az ünnepnap sem lehet mindig a lazításé, hiszen ezeken a napokon ugyanúgy kiszolgálják az utasokat, és a sajátjaikon kívül beugorhatnak más vonalakra is. Krisztina fő terepe a 17-es villamos, de ennek vonalcsoportjához tartozik Buda teljes villamoshálózata, plusz az 1-es villamos. Ákos Észak-Pesten belül Angyalföld kocsiszínhez tartozik, ezen belül a 12-es vonalcsoporthoz. Ez annyiból speciális, hogy nem egy vonalra, hanem többre ad járművet: a 41-es és a 17-es is az anyavonaluk, plusz Angyalföldön kisegíthetik a 14-est vagy az 1-est is. Villamostípustól és vonalvizsgától függ, kit hova oszthat be a diszpécser, ha munkaerőhiány áll elő.