Kerek, sokszínű posztitek lepik el az asztalom decemberben. Nem tudom, más hogy van ezzel, de úgy érzem, lehetetlenség fejben tartani az év végi teendőket. Külön lista a lakás rendbetételére (piros párnákat előszedni), az ajándékoknak (kamaszos, lányos valami), a munkahelyi intézendőknek, precízen kiplakátolom magam elé, és iszonyú elégedett vagyok, ha párat kidobhatok a nap végére.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az elmúlt évek hozadéka, hogy túlkészülünk, túlköltekezünk, és minden tekintetben túltoljuk az ünnepi előkészületeket, mindezzel biztonsággal elérve, hogy mire bekapcsoljuk az égősort a fán, legszívesebben bezárnánk az ajtót, ledobnánk magunkat a kanapéra, de, ugye, még csak akkor csengetnek a vendégek, miközben a gyerekek már bunkert építettek a díszpárnákból, és nem is látszik, mennyit pakoltunk, hogy megfelelően karácsonyias ­legyen a lakás.

Lapozgattam a régi Nők Lapját, és egy kereken hatvan évvel ezelőtti magazinban ugyanezzel a témával találkoztam. ­Osvát Katalin megírta a ma is teljesen aktuális sorokat, a nőknek kijutó, ünnep előtti őrületet, ám okosan hozzá is fűzte, hogy „a karácsony minden ellenkező híreszteléssel szemben nem csupán a szentséges háztartás, hanem a békesség ünnepe is”. Teljesen igaza van. 

Pillanatokon belül érkezik néhány nyugalmasnak ígérkező nap, amire egyébként hónapokig vártunk, engedjük meg magunknak, hogy jól legyünk. A takarításról meg sem próbálok senkit sem lebeszélni, hiszen akinek kell a jóérzéshez, ne fogja vissza magát. Aki pedig pihenne, tegye csak a legteljesebb nyugalommal. Kapcsoljuk fel az égősort, gyújtsunk gyertyát, élvezzük a csendet. A minőségi olvasnivalót már hozzuk is.

Békés ünnepet kívánunk!