Nemrég közös képet posztoltál a fiaddal, Nimróddal, tizenhetedik születésnapja alkalmából. Sosem szoktad őt megmutatni, mi történt?

Zséda: Ez sem azzal a céllal készült, hogy kitegyem, a posztolás nálam érzelmi alapon működik. De olyan boldogsággal töltött el ez a kép, ritkán sikerül egy pillanatot ilyen jól elkapni. És igen, sosem posztolok róla, utoljára a Nők Lapjában mutattam meg, egészen pici korában. 

Nimród: Mikor?

Zséda: Talán egyéves korodban.

És azóta tudatosan nem mutattad meg őt? Vagy Nimród, te nem szeretted volna, hogy anyukád mutogasson? Amúgy tényleg, hogy hívod őt?

Nimród: Mamesz, Anya, Anyuka…

Zséda: De múltkor észrevettem, hogy muternak vagyok beírva a telefonjába. Nem akarok muter lenni!

Nimród: Jó, majd átírom. Szeretetből írtam be így. 

Zséda: Visszatérve a kérdésre, semmi olyat nem határoztam el, hogy nem fogom megmutatni…

Nimród: …csak azt nyilván elvárom, hogy szóljon előtte.

Zséda: Mindent engedélyeztetek vele.

Hiú vagy?

Nimród: Én? Kicsit igen!

Zséda: Megvannak a pózai, amikor fotózom, és mindig komoly.

Meg is kaptad a kommentek között, hogy mosolyoghatnál. 

Nimród: Láttam, igen!

Zséda: Nimród nagyon vicces, és sokat nevet, de a fotókon mindig kúlság van, semmi felesleges vigyor.

Nimród, szerinted mi a legjobb az anyukádban?

Nimród: Mostanában sok időt töltünk együtt, sokat beszélgetünk, szórakozunk, filmet nézünk. Nagyon szeretjük egymást, jó a viszonyunk. Tisztelem azért, amit elért, és ahol most tart. 

Mennyire követed a zenei munkásságát?

Nimród: Ha készül egy új dal, mindig megmutatja nekem. 

Zséda: És Nimród hallja is, mert otthon van a stúdió. Ő a médiafigyelőnk, naprakész a kattintásszámokból. Általában pozitív a véleménye, úgyhogy a korosztálya ízlésével kapcsolatban nem tudok következtetéseket levonni. Tényleg, melyik a kedvenc dalod? Azt ne mondd, hogy A szürke patás.

Nimród: Az se rossz! És ez az új anyag is tetszik. 

Zséda: A Fantomra gondolsz?

Nimród: Igen, arra! 

Zséda: Nagyon jó együttműködések lesznek a lemezen, például Solére-rel, Szűcs Krisztiánnal vagy Azahriah-val. Azzal nagyon menő voltam. Hálás vagyok a Dal­futárnak, hogy ez összejött, már csak a fiam miatt is.

Te nem érzed úgy, hogy Nimród generációja sokkal ­nyitottabb az idősebbek felé, mint az azt megelőzők?

Zséda: De! És például azt is sokkal jobban értik, miért készítünk albumot. Akár a fiatal művészek, akár Nimród is tudja, hogy a dalok közötti kohézió miért fontos az előadónak. Ezek nem csak dalok egymás után, ezeket valami összetartja, ami fontos képet ad egy korról és egy művészről. Ez a generáció tele van összművészekkel, számukra természetes, hogy zenét és videót is készítenek, vizuális világot építenek. Sok az olyan tehetség, aki több területen is alkot. És sokkal közelebb áll hozzám a zenéjük, mint az őket megelőző generációé. 

Mit hozott számodra ez az év?

Zséda: Nagy szélsőségeket, mélységeket és magasságokat éltem meg, főleg ami az év végét illeti. Érdekes, valahogy mindig az albumkészítéshez köthetők életem mérföldkövei. Három évig dolgoztunk a Kaleidoszkóp című lemezemen. Szeretem a kaleidoszkópot, a színek, alakzatok és formák játékát, ahogy az életünk kis szilánkjait jelképezi. Egy pici mozdulat, és teljesen más nézőpontból látjuk a dolgokat… és akár minden a helyére kerül. Úgy érzem, nagy rendezőelvek mentén halad az életünk, és valahogy én ennek be is hódoltam. Amin nem tudok változtatni, az nem véletlenül nem változik. Vannak dalok, amelyek soha nem akarnak megszületni, és van, amikor azt érezzük, olyan könnyű minden, mintha vezetnék a kezünket. A kaleidoszkóp kicsit tükör is, az életünk sokszínűségét tükrözi, de van benne önismereti utazás is az időről és a kapcsolatokról. Jó néhány szöveget én írtam, úgy érzem, sikerült jól megfogalmazni, hol tartok, és mi vesz körül globálisan.

Az önismeret, az időről való gondolkodás kapcsolatban áll a december végi kerek születésnapoddal? Éreztél késztetést valamiféle összegzésre?

Nem is az évek száma késztet összegzésre, hanem hogy mi mindent éltem meg. Most például a barátnőm elvesztését. Együtt nőttünk fel, ő a legnagyobb veszteségem, hihetetlen állapot, amibe kerültem. Sok minden történt az utóbbi három évben, átrendeződtek, kicserélődtek dolgok. A párom, Moldvai Márk producerként és zeneszerzőként is részt vett a lemez készítésében. Mellette az az alkotó és az az énekesnő vagyok, aki szeretnék lenni.

Tervezel valami nagyszabásút az ötvenedik születésnapodra?

Nagykoncertet tervezek, ez fontos nekem. Karácsony után, de a szülinap és szilveszter előtt rendezzük meg a Kongresszusi Központban. Összegzős koncert lesz, sok vendéggel. Szeretném jól megélni ezt a pillanatot. Nagy ajándéknak tartom, hogy együtt dolgozom azokkal az emberekkel, akikkel indultam, ez fontos háló, jó, hogy még mindig inspiráljuk egymást.

Szeretnéd, ha a fiatalokhoz is eljutna a zenéd?

Solére, azaz Szigeti Zsófi bevonását azért is találtuk ki, mert szerettem volna megnézni, hogyan dolgoznak. Jó volt látni a magabiztosságukat, tudtam tanulni tőlük. Nem is éreztük a korkülönbséget. Egyébként sokat változott maga az éneklés is az elmúlt időkben. Az én generációm sokkal hangosabban énekelt, az volt a lényeg, mekkora hangja van valakinek, mekkorát szól. Ők pedig mernek finomak és halkak lenni, és ez olyan jó. Az erő nem abban rejlik, valaki milyen hangos, hanem hogy milyen érdekes. Billie Eilish teljesen más zenei gondolkodást hozott, leginkább talán ő ennek a szimbóluma. A szopránság dívás irányba visz el. Viszont akik a beszédtartományban énekelnek, sokkal messzebbre tudnak jutni a közlésben. Persze azért szeretem megvillantani ezeket a magasságokat, de most mi is sokat játszottunk ezekkel a középhangokkal, és azok mai megszólaltatásával.

Értem, amit mondasz, de azért mégis elalélt a fél világ, amikor Celine Dion Párizsban elénekelte Edith Piaf dalát… 

És látod, milyen törékeny lehet egy élet! Erre is tanított ez az év. Egy énekesnőnek, főleg ebben az életkorban törékeny a pályája. Ki lehet fáradni ebben az egészben, a rengeteg stresszben, amit én is átéltem az elmúlt harminc évben. Azt vettem észre, hogy sokkal jobban kell vigyáznom magamra. Mondhatjuk, hogy már nagyon jól tudom a szakmát, de a hangommal dolgozom, és a lelkem van a hangomban. Nagyon el lehet kopni. Kell a lelki béke, családi háttér vagy valami máshonnan jövő biztonság, amivel egy énekes mindig oda tud állni az emberek elé, és azt érzi, fontos, hogy odaálljon. Senki ne gondolja, hogy azért csináltam lemezt, hogy történjen valami. Belső késztetésem van, muszáj elmondanom, ami bennem van. 

Mennyire akarsz még megfelelni a külvilágnak?

Ma már sokkal inkább az számít, hogy amit csinálok, az legyen igaz, valódi. Legyen érthető, legyen benne újdonság, legyen mai, de legyen benne korszellem és időtlenség is. Számomra nem azt jelenti a kortalanság, ha valaki ötvenévesen húsznak néz ki. Valahogy nekem mostanra teljesen eltűntek a korral kapcsolatos félelmeim. Mindahhoz, amit megéltem, ennyi év kellett. Ami pedig ezzel jár, azt inkább szépnek tartom, mint ijesztőnek. 

Az egyik új dalodban azt énekled, „sose hittem a véletlenben, elmegy tőle az életkedvem”. Hiszel a sorsszerűségben?

Biztos vagyok benne, hogy én is alakítom a sorsomat, de valamiféle rendezőelv mégiscsak felettem áll. Van, hogy csak nézek, ezt vajon miért hozta az élet, és utólag mindig kiderülnek az okok. De lehet, hogy egy szakember azt mondaná, egyszerűen csak rugalmas vagyok. 

Ahhoz mindenesetre még nagyon fiatal vagy, hogy elveszítsd a legjobb barátnődet.

Olyan volt nekem ő, mint a testvérem, tizenöt éves koromtól ismerem, együtt éltem meg vele nagyon sok mindent. Elképzelhetetlen volt, hogy az időskorunkat nem együtt visszük. Még nem fogtam fel, nem tudom, mikor fogom. Sokszor azt gondolom, értem, ami történt. Aztán a másik pillanatban az vezérel, hogy ebben is találjak valami értelmet. Az értelmetlenségben. Remélem, hogy most már jó neki. Annyi mindent éltünk meg együtt, a fantáziánkat, olvasmányainkat, színházat, filmet, a művészetet! Dalszövegeket írtunk. Kommunikációs szakemberként még a „zsédaságomban” is nagy szerepe volt. Ő a részem. Nem tudom azt mondani, hogy ő nincs, mert mindig élni fog bennem. Megtanított rá, hogy az igazi női barátságnak mély értéke van, mert olyan alapokon nyugszik, mint a kölcsönös tisztelet, az őszinteség és az empátia. Erőt ad a mindennapokban, mindig ott van, hogy meghallgasson, támogasson vagy együtt örüljön veled, inspirál és biztonságot ad. Közös növekedésre, tanulásra ösztönöz, egymás jobb verziójává válunk általa. 

Nem tudtam nem észrevenni, hogy a telefonod kijelzőjén egy jin-jang szimbólum díszeleg.

Idén szükségem volt egy olyan segítőre, aki összerendezi bennem mindazt, ami történt. Ő mondta, hogy tegyem ki ezt a szimbólumot, mert fontos nekem. Egyébként kiraktam a Szamothrakéi Nikét is, és néha magától átállítja magát a telefon. Mondom, a rendezőerők néha jobban tudják. 

Hogyan töltitek a karácsonyt?

Karácsonymániások vagyunk, novemberben már javában készülni szoktunk. Nagy a családunk, szerencsére velünk vannak a nagyszülők is, népes ebédekre, vacsorákra, sőt reggelikre is összegyűlünk. A szentestét Pápán töltjük, mindenki vicces karácsonyi pulcsiban ünnepel. És ezen az estén mindig elindulunk egy nagy közös sétára is. Sajnos az idén meghalt a vizslánk, de eddig mindig kutyával kerekedtünk fel az esti fényekben.  

Sikerül lelassulni az ünnepekre?

Én időben el szoktam kezdeni a készülést, mert decemberben mindig sok fellépésem van. Vigyázok arra, hogy ez ne legyen ideges állapot. Szeretem, hogy a családdal mindenhol bejglit és halászlét kóstolunk, és részletesen kielemezzük, melyik hogyan finomabb. Nagyon jó, hogy van kivel összejönni. Örülök, hogy hiába ünneplek az idén kerek születésnapot, anyukám még mindig ragaszkodik hozzá, hogy a karácsony nála legyen. És ez nekem is fontos. Ilyenkor én is kicsit gyerek lehetek. 

Fotó: Zsólyomi Norbert, Styling: Haberland Anita, Földi Fanni, Smink: Tégely Laura, Haj: Horváth Roland, Ruha: Asos, Van Graaf, Dior