Noha a karácsonyi asztal annál szebb, minél többen ülik körbe, ha sokan vagyunk, az bizony konfliktusok forrása is lehet. Ehhez – bár ilyesmi egyébként a „legjobb családban” is bőven akad – még csak szőnyeg alá söpört súlyos problémákra vagy mélyben meghúzódó ellentétekre sincs szükség. Ez a cikk nem traumák feldolgozásáról, mérgező családtagokról vagy családi kapcsolataink néha elkerülhetetlen megszakításáról szól. Sokkal inkább azokról a csörtékről, amelyekbe különösebb ok nélkül belekeveredhetünk az ünnepek alatt, pedig jobb volna megúszni őket. Az összezörrenéshez néha elég az is, hogy az asztalt három-négy generáció tagjai ülik körbe, és mindenki más elvárásokkal, igényekkel és az ünnepről alkotott eltérő elképzelésekkel foglal helyet mellette.
A nemzedékek egymás mellett élése az utóbbi néhány évben igen népszerű téma. Egyre többet olvasunk arról, hogy a különbségekből adódó nehézségeken az egymás iránt tanúsított türelem segíthet át. Az ünnepek idején viszont sokszor éppen ebből van kevesebb, miközben sok családban íratlan szabály: vágjunk jó képet mindenhez.
– Nagyon gyakori jelenség, hogy az ünnepek során a családokban uralkodik egy ki nem mondott elvárás, miszerint csak a pozitív dolgokra szabad koncentrálni, és kifejezetten stresszes lehet már önmagában ennek az elvárásnak is megfelelni – kezdi Fábián Fruzsina pszichológus, klinikai szakpszichológus- és párterapeuta-jelölt. – Az ünnepi időszakban emellett sokszor eleve érzékenyebbek vagyunk, így veszünk részt egy-egy összejövetelen, és ilyenkor már egy kisebb szikra is elég ahhoz, hogy akár nagyobb konfliktus robbanjon ki.”
Mi tagadás, néha tényleg olyan, mintha puskaporos hordón ülne a vendégsereg, és mindenkinél lenne tűzszerszám is. Ilyenkor egyszerű generációs különbségekből is könnyen tör ki veszekedés. Figyelem! A generációk évenkénti felosztása egyes forrásokban egy-két évvel eltérhet a most közölttől, és mint minden kategorizáció, a generációelmélet is általánosít. Családtagjaink viselkedése nem feltétlenül „tipikus”.
„Gyerekek, nem kell már nekem semmi”
A klasszikus sóhajt, ami esetenként leg-idősebb családtagjaink ajkáról szakad fel, a fiatalok többnyire passzív agressziónak, esetleg mártírkodásnak érzik. Pedig megpróbálhatnák megérteni is a nagy- vagy dédszülőket.
Legidősebb családtagjaink – az úgynevezett veterán generáció tagjai (az 1925 és 1945 között születettek) – jó eséllyel nélkülözéssel és fenyegetettséggel teli gyerekkorból jöttek. Akkor az ünnep nem elsősorban az ajándékozásról szólt. Nekik már a ma megszokott ajándékdömping is idegennek hathat. Egy idős ember emellett fizikailag és érzelmileg is kimerültebb lehet, és aki esetleg betegséggel küzd, annak talán eszébe jut saját mulandósága. Harmadrészt idős családtagunk vélhetően tényleg nem vágyik már tárgyi ajándékra, sokkal inkább arra, hogy hétköznap is emeljük fel a telefont, és ameddig lehet, vegyünk részt az életében. Neheztelés helyett ezért kezeljük inkább empátiával a fentihez hasonló, jelzésértékű mondatokat. Ha pedig tárgyi ajándékot adunk, tegyük személyessé. Hasznos egy meleg takaró, az viszont, ha az unokák, dédunokák neve is bele van hímezve, a szívet is melengeti.
„Kislányom, miért nem szóltál, hogy segítsek összekapni a lakást?”
Az ilyen típusú „ártatlan kérdésektől” az embernek azonnal görcsbe rándul a gyomra, nem igaz? A megbántódás teljesen érthető: tényleg övön aluli arra célozni, hogy nem takarítottunk elég alaposan. Érdemes viszont – miután hamar világossá tettük, hogy ez az este nem a szabadkozásé lesz – kicsit megnézni azt is, mi az, ami miatt épp ez a mondat csúszott ki baby boomer (1946 és 1964 között született) családtagunk száján.
A népes baby boomer generáció óriási versenyben nőtt fel. Talán ezért is olyan fontos sokuk számára „mások véleménye” és az, hogyan ítélik meg őket. Nem ritka, hogy ők is folyton összehasonlítgatják magukat másokkal, és nagy elvárásokat támasztanak önmagukkal, illetve családtagjaikkal szemben is. Ráadásul e nemzedék női azok, akiknek már mindennapi rutin lett a főállású munka és az otthoni teendők közti egyensúlyozás. Talán emiatt esik nehezükre elfogadni némelyeknek, hogy az ünnep hétrét görnyedés nélkül is lehet szép. Helyénvaló egy ilyen kérdés? Természetesen nem. Ha mi készülünk épp „csak úgy feltenni” valami hasonlót, inkább hagyjuk. Ha pedig nekünk szegeztek ilyesmit, feleljük azt, hogy biztosan lehetett volna szebben is, de nekünk így jó, mert több időt tudunk arra szánni, ami boldoggá tesz minket. Például a jó hangulatú ünneplésre.
„Mi még hógolyóztunk a téli szünetben, nem egész nap a telefonunkat nyomkodtuk…”
Bosszantó, amikor X generációs (1965 és 1979 között született) rokonunk egész este csípős megjegyzéseket tesz a gyerekünkre, amiért az nem kipirult arccal szaladgál odakinn, hanem a „telefonját nyomkodja”. A folyamatos szurkálás akkor is zavaró, ha egyébként minket is bosszant ez a jelenség.
Pedig családtagunk kötekedése mögött valódi aggodalom húzódhat! Az X generációsok az utolsó, a digitalizációba még nem belenőtt nemzedék, tagjai ráadásul éppen abban a korban vannak mostanság, amikor az ember erős nosztalgiát érez a gyerek- és fiatalkora iránt. Hiszen olyan jó volt, igen, régen minden jobb volt! Milyen kár, hogy a mai gyerekek ezt már nem élhetik át…
Mit tehetünk, hogy ilyen megjegyzések miatt ne robbanjon ki felesleges konfliktus? Beszélgessünk a vacsoránál mindenki kedvenc gyerekkori emlékeiről, karácsonyairól. Ki fog derülni, hogy a telefonja fölé görnyedő gyereknek is bőven vannak olyan jó élményei, amelyekben a szóban forgó rokon is saját emlékeire ismerhet.
„Tényleg megint ilyen marhaságot vettetek a gyereknek?”
Ha valakit dorgáltak már meg nagyszülőként, amiért „nem megfelelő” ajándékot hozott unokájának, legalább egy kiadós és érthető karácsonyi megbántódáson már túl van. Pedig az Y generációs (azaz az 1980 és 1994 között született) szülő nem feltétlenül akart undok lenni, lehet, hogy csak a megfelelési kényszer szólt belőle. Az ipszilonokra óriási nyomás nehezedik, ha gyereknevelésről van szó, és nemcsak a sokféle trenddel, de saját, otthonról hozott pakkjukkal is dűlőre kell jutniuk, ha szeretnének hiteles szülők lenni. Amikor azt tapasztalják, hogy mások (akár csak egy ártatlan gesztussal) keresztülhúzzák szépen építgetett gyereknevelési terveiket, felmegy bennük a pumpa.
Ha gyereknek veszünk ajándékot, akkor is egyeztessünk a szüleivel, ha meggyőződésünk, hogy pontosan tudjuk, mire van szüksége. Ha pedig a mi gyerekünk kapott hupilila, világítós, fülsiketítő hangot adó akármit, miközben eddig mi kizárólag fajátékokat mutattunk neki, gondoljunk arra, milyen sikernek könyveljük majd el, ha széles látókörű, elfogadó felnőttet sikerült nevelnünk belőle.
