Mindannyian szeretnénk elkerülni, hogy az ünnepeket kínzó tünetek keserítsék meg, így érdemes tudatosan tennünk azok megelőzéséért, vagy ha már jelentkeznek, akkor mielőbbi enyhítésükért. Megnéztük, hogyan előzhetjük meg a gyakori problémákat, és ha mégis kialakulnak, akkor miképp szüntethetjük meg ezeket.

Segítő fűszerek

Az ünnepek alatt jellemzően még akkor is többet eszünk a szokásosnál, ha amúgy próbálunk figyelni a mértékletességre. Ez vezethet ahhoz – pláne, ha az ételek zsírosabbak is –, hogy az étkezéseket követően hasi fájdalmak és puffadás, émelygés és diszkomfort­érzés, vagy akár hányinger is jelentkezik. Ilyen jellegű tünetek a nagy lakomák után azoknál is felléphetnek, akik amúgy egészségesek. Elkerülésüket valamilyen szinten már az is segíti, ha mellőzzük a túlzottan erős és csípős ízeket, és helyettük olyan fűszereket – például koriandert, köményt, édesköményt és ánizst – használunk, amelyek jótékonyan hatnak a gyomorra, vagy fokozhatják az emésztőnedvek elválasztását, oldják a görcsöket. Helyet mindegyiknek lehet találni, a koriander kerülhet például sült halra, a kömény elfér a töltött káposztában, az ánizs pedig kiválóan ízesítheti a mézeskalácsot. Ha mégis jelentkeznek gyomorpanaszok, és azok reggelre sem szűnnek meg, akkor segíthet egy csésze hideg kamillatea, amelynek görcsoldó és gyulladáscsökkentő hatása van. A gyógy­teák közül hasznos lehet még a borsmenta és az édesgyökér forrázata is, az előbbi főleg akkor, ha émelygés és hányinger is fennáll.

Gyógyító séta

Hirtelen jelentkező, komolyabb gyomorpanaszoknál segít­séget jelenthetnek a savlekötő, savcsökkentő készítmények, de ezekhez csak végszükség esetén szabad nyúlni.
– Ilyen gyógyszereket tartósan és kivizsgálás nélkül nem jó szedni, pláne nem önhatalmúlag. Erre azért kell figyelni, mert a gyomorpanaszokra kapható, vény nélküli készítmények csak pillanatnyi megkönnyebbülést eredményeznek, de a kellemetlen tünetek mögött álló esetleges betegséget jellemzően nem szüntetik meg. Ez azért is veszélyes, mert a háttérben akár komolyabb probléma – például reflux, gyomorfekély, krónikus gyomorgyulladás vagy valamilyen rosszindulatú betegség – is meghúzódhat, kezdetben csak enyhe tüneteket okozva. Ilyen helyzetekben a gyógyulási esélyeket ronthatja, ha a tényleges terápiák helyett valaki csak savcsökkentőket szed – mondja dr. Békássy Szabolcs háziorvos, üzemorvos, a Háziorvosok Online Szervezetének egyik alapítója.
Aki tudja, hogy hajlamos a fokozott savtermelésre és a gyomorégésre, annak az ünnepi időszakban még jobban figyelnie kell az étkezésekre és az elfogyasztott mennyiségekre. Ilyenkor pláne célszerű a rokonlátogatások közé beiktatni egy kis szabad levegőn való sétát, kocogást, kerékpározást vagy kirándulást. Emellett fontos figyelni a megfelelő folyadékfogyasztásra, és nem túlzásba vinni a kávézást.

 

Krémek, kencék, kenőcsök

Télen a hideg és alacsony páratartalmú levegő eleve a száraz bőr malmára hajtja a vizet, ehhez pedig hozzájönnek az ünnep előtti takarításból adódó rizikók. Ha az ilyen tevékenységekhez nem használunk gumikesztyűt, akkor a bőrünk olyan vegyszerekkel érintkezik, amelyek kikezdhetik, szárazzá és érzékenységtől függően akár sebessé is tehetik azt. Emiatt kell figyelni arra, hogy viseljünk gumikesztyűt, a kezünket pedig rendszeresen krémezzük. Ha a bőr annyira szárazzá vált, hogy berepedezik, tapintása pedig durva, esetleg már hámlani is elkezdett a felszíne, akkor a hidratálás még fontosabb, ilyenkor szükség lehet speciális kenőcsökre is. A megelőzésre idősebb korban még jobban kell figyelni, mert olyankor a bőr víztartalma törvényszerűen alacsonyabb, és csökken a benne lévő lipidek mennyisége. Emiatt eleve nagyobb eséllyel alakul ki bőrszárazság. Ha a panaszok nem szűnnek krémek és vény nélküli kenőcsök hatására, akkor fontos orvoshoz fordulni, mert előfordulhat, hogy a háttérben olyan probléma vagy bőrbetegség áll, amit külön is kezelni kell.

 

Kíméljük a kezet

A karácsony előtti nagytakarítás nagyon megterhelheti a kezet és a csuklót, könnyen kialakulhat ínhüvelygyulladás. Ennek tipikus jele az érintett terület fájdalma és duzzanata, ami közvetlenül is jelentkezhet ablakpucolás, komolyabb súrolás vagy bármilyen monoton munka után. Cukorbetegeknél az ínhüvelygyulladás az átlagosnál is gyakoribb, így a prevencióra nekik még jobban ügyelniük kell.
– A megelőzést segíti, ha a monoton munkák között szünetet tartunk, a kezünket pedig más irányba is alaposan átmozgatjuk, lazító kenőccsel átmasszírozzuk. Furcsán hangozhat, de a kezet és a csuklót érdemes a takarítás előtt picit bemozgatni, az izmokat úgymond bemelegíteni. Ha a panasz már kialakult, akkor elsődleges a kéz pihentetése, amit az is segíthet, ha az érintett részhez fáslival hozzárögzítünk egy egyszerű vonalzót. Ha ez nem elég, vagy a tünetek súlyosabbak, akkor gyógyászati segédeszközboltban beszerezhetők tépőzáras rögzítősínek – mondja dr. Podlovics Ágota reumatológus főorvos.
Kipróbálhatunk gyógynövényes, nemszteroid gyulladáscsökkentő krémeket és gyógyszereket is, amelyek recept nélkül kaphatók. Ha a panaszok ezek hatására sem rendeződnek, feltétlenül reumatológus vagy ortopédus szakorvoshoz kell fordulni.

 

Enyhet adó víz

Az ünnepi időszakban gyakoriak a koccintások, sokan pedig abban is hisznek, hogy egy-egy kupica pálinka segítheti az emésztést. A szeszes italok étkezések előtti fogyasztásának viszont nincs ilyen hatása, jótékonynak csak azért gondolhatjuk őket, mert az alkohol érzéstelenít, így miatta kevésbé érzékelhetők a gyomor- és bélrendszer túlterheléséből eredő tünetek. A helyzetet az is bonyolítja, hogy az alkohol átjárhatóbbá teszi a bélnyálkahártyát, így könnyíti a táplálék felszívódását. Ez azért probléma, mert a fontos tápanyagok enélkül is bejutnak a szervezetbe, viszont a fokozott átjárhatóság kedvez a káros vegyületek felszívódásának is.
– Ami szintén gondot okozhat, hogy éhgyomornál maga az alkohol is gyorsabban szívódik fel, és hatását gyorsabban, intenzívebben fejti ki. Emiatt szerencsésebb étkezések után koccintani, és alkoholt eleve csak mértékletesen fogyasztani. Érdemes figyelni arra, hogy az alkoholos italok mellé vizet is igyunk, ellensúlyozva ezzel azok vízhajtó hatását. Ha nem sikerül megelőzni a másnaposságot, akkor a folyadékpótlásra még nagyobb hangsúlyt kell fektetni, és lédús gyümölcsöket is fogyasztani, pihenni, friss levegőn sétálni. Jó hatása lehet azoknak az ételeknek – például a pattogatott kukoricának –, amelyek felszívják a gyomorsavat – mondja Békássy Szabolcs.

 

Mit viszünk a hátunkon?

A hosszas takarítás és az azzal járó hajlongás hát- és derékfájást okozhat, amit fontos komolyan venni. Ilyenkor a panasz jellemzően a gerinc és a háti izmok, inak és ízületek túlterheléséből ered, és állhat a hátterében konkrét izom- vagy szalaghúzódás is. A vödrök hurcibálásából eredő erőhatások akár egészen komoly fájdalmat is okozhatnak. Ugyanez a helyzet a gyerekek és az unokák emelgetésével, ami az ünnepek idején szintén gyakoribb lehet, ahogyan a nagyobb bevásárlások utáni féloldali cipekedés is.
– A túlterhelések, megerőltetések nyomán jelentkező hát- és derékfájást krémekkel és vény nélküli fájdalomcsillapítókkal csak rövid távon szabad kezelni, és ha a panasz nem szűnik meg hamar, akkor fontos orvoshoz fordulni, és a pontos okot feltárni. Ha kiderül, hogy a gyenge váz­izmok állnak a háttérben, akkor az életmódon kell változtatni, szükség esetén külön gyógytornát is végezni. Ha a probléma mögött reumatológiai vagy ortopédiai okok húzódnak meg, akkor fontos a szakorvosi segítség – mondja dr. Podlovics Ágota. A hát- és derékfájás megelőzését nagy általánosságban az segíti, ha kerüljük az elhízást, és törekszünk a hátizmok megerősítésére, figyelünk a helyes testtartásra. Ha bevásárolni indulunk, azt lehetőleg több szatyorral, illetve táskával tegyük, és a két oldalunkat egyformán terheljük. A hátizsák és a gurulós bevásárlókocsi még jobb megoldás.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .