– Amikor az egyházak kezdték visszakapni az iskolákat, és sok körzeti sulit felszámoltak, ezzel egy időben szinte észrevétlenül elit iskolák szerveződtek. A családunk fogta a fejét: akkor most hová kerüljenek a gyerekek? Persze jó lenne egy ilyen elitebb iskolába bejutni, talán ott jó a háttér és biztonságos a közeg, nem utolsósorban nyilván jók a tanárok – ilyesmit latolgattunk. Mit ad isten, egy ilyen kiszemelt szuper iskolában a szomszédunk gyakorlati foglalkozásokat vezet, és mint külsős oktató, megdöbbenéssel tapasztal bizonyos dolgokat. Például, hogy ebben az elitnek ki­kiáltott suliban minden alkalommal intenzív fűszagot érez! És nem csak ő egyedül. Hát ilyen helyre semmiképpen nem visszük a gyereket. De akkor hová? Jókat hallunk az egyik református iskoláról. Bár családunk mindkét ágában vannak papi emberek, egyházfiak, kórusvezetők, a mi hitéleti intenzitásunk – meséli az apuka – kimerül a templomba járásban, de csak jeles ünnepeken. Mindkét gyerekünk egyszerre jelentkezett a jó hírű református gimnáziumba. Kis gimnazista, nagy gimnazista. A felvételi beszélgetéshez kell majd egy kis egyháztörténet és néhány híres református ember. Ezzel az első két ismerettel megbirkóztunk. Ám a harmadik, az erősen ajánlott (bár nem kötelező), az a rendszeres templomba járás volt. Hát ez már nehezebb. De biztosra akartunk menni – nevet az apuka –, és az egész család vasárnaponként eljárt a templomba. A két nagyobb gyerekkel nem volt semmi baj. Érdekeltek is voltak. De mit csináljunk az ötévessel? Üsse kő, jöjjön ő is. Azt is megengedtük neki, hogy bevihet egy matchboxot. ­„Psszt… nem szabad leejtened, érted? És az énekeskönyvek között a padon tologatva nem szabad brümmögnöd – megígéred?” Megígérte. Járt hát a „szent család” az istentiszteletekre. A nagyok csendben figyeltek, a kicsi csendben tűrt. Erről­ azután nem is esett szó. A nagyokkal egy-két dolgot – mi miért van, miért olyan puritán a református templom? – megbeszéltünk, de a kicsivel nem értekeztünk egyházi témákról. Ő csak „túlélt” a templomban. A spórolás jegyében tavasszal elkezdtem kerékpárral járni, a gyerekülésben a kicsivel, aki a munkahelyemhez közel járt óvodába – mesél tovább az apuka.