„TIÉD A VILÁG”
Édesanyám háztartásbeli volt, és mindent megtett, hogy embert neveljen belőlem. Az édesapám nagyon szigorú volt, amikor elhatároztam, hogy fotós leszek, és eléálltam, hogy otthagyom az egyetemet, egy évig nem beszélt velem. Aztán egy véletlen folytán megemelte a felszerelést, amit nap mint nap hurcoltam, és azt mondta, „édes lányom, ha emellett te még gondolkozni is tudsz, akkor legyél fotós! Ha ezt kibírod, akkor tiéd a világ”. Az, hogy milyen ember lettem, gyakorlatilag az édesanyámnak és édesapámnak köszönhetem, illetve Piroska néninek, aki a Veres Pálné leánygimnáziumban tanított engem a negyvenes évek végén.
A LEGJOBB MESTEREK
Kémia szakos egyetemistaként elküldtek hathetes nyári gyakorlatra a Forte gyárba, hogy megtanuljam, mi a fotografálás. Addig még fényképezőgép sem volt a kezemben. Így kerültem a Magyar Fotóhoz, ahol a legjobb magyar fotósok – Vadas Ernő, Langer Klára, Reismann Marian, hogy csak a legkiemelkedőbbeket említsem – a fejükbe vették, hogy ezt a fiatal lányt, akinek fogalma sincs a szakmáról, megtanítják fotografálni. Ha én akkor nem velük találkozom, hanem másokkal, lehet, hogy másképpen alakul a pályám, és más lesz a művészetekhez való kapcsolatom is.
HUSZONÖT ÉV ISKOLA
A Magyar Fotó, később MTI Fotó hosszú-hosszú iskola volt számomra. A Papp Jenő, Szegedi Emil és a többi kolléga formálása alatt töltött huszonöt év alakította ki bennem az események és az emberek iránti szenvedélyt. Riporter voltam, mindenevő. Színház, kultúra, sport, politikai esemény ‒ mindent fotografáltam, ami egy hírügynökség profiljába illik.
