A Digitális detox című francia vígjátéksorozatban két fiatal nő, Manon és Léa unokatestvérek. Miután az énekes Manon egyik fellépése katasztrofálisan sül el, és a lány megszégyenül, a felvétel vírusként terjed az interneten. Léa pedig addig üldözi, zaklatja online volt szerelmét, hogy a férfi feljelenti. Végül bevonulnak egy táborba, ahol kütyüfüggőket kezelnek. A programot egy szigorú egykori katonanő vezeti. „Lefogadom, hogy páran sírtak reggeli közben a mobiljuk nélkül” ‒ köszönti a résztvevőket, akik erre reflexből a zsebükhöz nyúlnak. Ám a rövidnadrágjukból áramütés érkezik: egy férfi kamerán keresztül figyeli őket, ő bünteti a mozdulatot. Ha valaki ebédnél megszokásból a tányérján lájkvadász stílusban rendezi el az ételt, újabb megrázó élményre számíthat.

Ki tudja, mi történik a világban?

„Mintha az egész civilizációnkat viszketőpor borítaná, és az elménk folyamatosan csak cikázna az újabb és újabb zavaró tényezők között – írja Tönkretett figyelem című könyvében Johann Hari újságíró. – Szeretnénk eltölteni pár meghitt órát a gyerekünkkel, de közben az e-mailjeinket nézzük, hogy lássuk, ha a főnökünk ír nekünk. Szeretnénk saját vállalkozásba kezdeni, de a terveink végül elvesznek a közösségi média tengerében. És ez társadalmi szintű válságokat is eredményez. Miközben az emberi fajt korábban soha nem tapasztalt veszélyek fenyegetik – ilyen például a klímaváltozás is –, passzívan állunk a legégetőbb problémáink előtt. Hogy miért? Részben azért, mert ha a figyelem romlik, a problémamegoldó készség is romlik.”
Hari besokallt. Foglalt magának egy kis szobát a tengerparton Provincetownban, Massachusetts államban, és diadalmasan bejelentette mindenkinek, hogy odaköltözik három hónapra okostelefon és internethasználatra alkalmas számítógép nélkül. Vitt magával egy halom klasszikus regényt, egy kőkorszaki tabletet tele hangoskönyvekkel és podcastokkal, illetve egy elnyűtt laptopot, amin csak a szövegszerkesztő futott.
„Kávézókban ücsörögtem, és vadidegenekkel csevegtem. Olyan dalok első sorai jutottak eszembe, amiket legutóbb gyerekkoromban hallottam. Elöntött a nyugalom. Pedig csak annyit tettem, hogy fogtam két fémdarabot, és otthon hagytam őket. Úgy éreztem magam, mintha korábban két kólikás csecsemőt próbáltam volna ellátni, akiket most hosszú évek után végre sikerült rábíznom egy bébiszitterre, és hirtelen újra megtapasztaltam, milyen is az élet az állandó ordítás és hányásfoltok nélkül. Reggelente megvásároltam három napilapot, elolvastam őket, aztán másnap reggelig fogalmam sem volt, mi történt a világban.”
Hamarosan viszont kopogtattak az elvonási tünetek. „Az első két hét mámora után a mobilom hiánya dühvel keveredő, elemi pánikkal tört rám. Mintha egy testrészem ­hiányzott volna. Ránéztem a szobában álló könyvhalomra, és rá kellett jönnöm, hogy Provincetownban addig kapkodó, hiperaktív módon olvastam: úgy futottam végig Charles Dickens regényén, mintha egy blog szövegéből próbáltam volna kibogarászni a legfontosabb információkat. Jó, oké, árva volt, értjük, mi a lényeg?”
Aztán az egyik nap két órát bóklászott a tengerparton úgy, hogy hagyta a gondolatait szabadon kalandozni, és döbbenten fedezte fel, ahogy szétárad benne a kreatív energia. Onnantól naponta több órát kóborolt. „Újabb és újabb ötletek kúsztak a tudatomba, egy háromórás séta során több összefüggést fedeztem fel, mint előtte egy hónap alatt. A koncentrációs képességem elképesztő fejlődésnek indult.”
Szerencsére a kreatív energiákról akkor sem kell lemondanunk, ha nincs arra három hónapunk, hogy a tengerparton ténferegjünk, mint Johann Hari. Már egyre többen szerveznek olyan offline programot, amellyel néhány órára lefékezhetjük a digitális mókuskereket.

Törzsközösség a belvárosban

„Te is észrevetted már, hogy az agyad pörög minden éjjel, a nyár feltartóztathatatlan sebességgel szalad el a fejed fölött, és néha arra sem emlékszel, mit ettél aznap reggelire? Átérezzük. Friss huszonévesként, budapesti egyetemistaként a mi életünkben csak a rohanás állandó. De szeretnénk megtalálni azt a formulát, amivel a fiatalkori pörgésbe és az aktív, online jelenlétbe lelassulást csempészhetünk” – hirdették meg a Slow Zone – Lassulj le a belvárosban! című délutánt a szervezők, a Slone – Slow Zone eseménysorozat alapítói. Az érdeklődőket Agócs Márton „akusztikus minikoncertjével”, társasjátékokkal, linómetsző workshoppal, fotókiállítással, jógával és pihenősarokkal várták.
Tartottak a témáról kerekasztal-beszélgetést is. Az egyik résztvevő, Fézler Georgina, a Slow Social mozgalom megálmodója korábban ügynökségnél dolgozott, ám a folyamatos online jelenlét és tartalomgyártás miatt már fiatalon a kiégés fenyegette, ezért váltott inkább. Rab Árpád jövőkutatóra hivatkozott, aki szerint a digitalizáció mellett nagy a jelentősége annak is, hogy tovább élünk, és többen vagyunk, mint az elődeink. Több helyen kell lennünk, több emberrel tartjuk a kapcsolatot. Ezért a tudatosság első lépése, ha végiggondoljuk, hogyan szűkíthetnénk ezt a kört.
Vida Kamilla költő, újságíró arra mutatott rá, hogy az állandó teljesítménykényszer rendszerszintű probléma, ami a társadalom és a gazdaság működésére ­vezethető vissza.
– Hiába szeretnénk lelassulni, az, hogy a nyolcórás munkaidőn túl, például a villamoson is a munkahelyi e-maileket intézzük, már akkor is természetes, ha alkalmazottként dolgozunk. Ráadásul a nőket otthon még a láthatatlan munka is sújtja. Szóval én abban hiszek, hogy az életmódváltás helyett főleg a politikai válaszok jelenthetik a megoldást – mondta.
Arra a kérdésre, mikor érezték magukat utoljára igazán a jelenben, a harmadik vendég, Ungvárszki Dániel videós influenszer azt a két hetet említette, amit nyáron fesztiválozással töltött.
– Az első nap letöröltem az összes közösségi médiás alkalmazást, és sétálófröccsel a kezemben üldögéltem a fűben. Mindenféle magasztos gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy az ember törzsközösségekbe teremtetett, és mindent elrontottunk, de majd én kiköltözöm az erdőbe. Büszke voltam magamra, hogy le tudtam lassulni, és ki tudtam lépni az életemből, de ez egy nyaraláson végtelenül könnyű. Az igazi kérdés az, hogy akkor is megtalálod-e az egyensúlyt, amikor kedd reggel egyik helyről a másikra rohansz. Nem tudom, ez lehetséges-e, de érdemes törekedni rá.