Nekem még mindig szokatlan a szakállad.
Én már megszoktam. 2017-ben növesztettem meg, az István, a király című rockopera alkalmából, amelyben Koppányt alakítottam. A rendező, Székely Kriszta biztatott, hogy egy darabig ne borotválkozzam, mert úgy hitelesebb leszek a lázadó vezér szerepében. Először tiltakoztam, mert csak néhány szál akaródzott kinőni, de a bemutatóra megerősödött a szakállam. A feleségemnek tetszik, úgyhogy meghagytam.

Most szinte csak operettben játszol. Kényszerűség ez, vagy lehetőség?
Én inkább lehetőségnek élem meg. A Lili bárónőben kezdtem, aztán jött a Csókos asszony, A bajadér, és most a Cirkuszhercegnőre készülünk. Az operett teljesen más éneklési technikát kíván, tanulni kellett hozzá, de egyáltalán nem bánom. Szerencsére musical is adódik, ott a Carmen, a Jekyll és Hyde, és jelenleg is játszom a Monte Cristo grófjában. A két műfaj bizonyos értelemben nehezíti, de segítheti is egymást. Már jönnek a fiatalok, hiszen a musical elsősorban nekik való, nem játszhatom negyvenvalahány évesen én Rómeót. Ők fogják bevonzani a fiatal közönséget. Szeretem a fiatalokat, végtelenül tehetségesek és energikusak, később esetleg szívesen vezetném is őket intézményi keretek között, a terveimben ez szerepel.

Hogy kerül egy bonviván a Szent ­Angéla ferences gimnáziumba? Éppen itt adtál jótékonysági koncertet, utána beszélgetünk.
Itt nyílt meg két fotóművész barátom – egyikükkel együtt is zenélünk – kiállítása, és kicsit muzsikáltunk a megnyitón a Magnificat zenekarral. Az éneklésbe természetesen a diákokat is bevontuk. Mára fontos küldetésemmé vált, hogy a lelki életet, de főként a hitet valahogy bekapcsoljam a zenélésbe.

Úgy tudom, az Oltári srácok című koncertmusical, amit tizennyolc évvel ezelőtt játszottatok a Thália Színházban is, a vallás, a hit köré szerveződik. Éppen most újítjátok fel…
Az előadásban egy amerikai popzenekar az utolsó koncertjén búcsúzik a közönségétől, miközben az öt zenész eljátssza, elénekli, mi több, eltáncolja az életét. Elsősorban azt, miként élik meg a hitüket, hogyan kerültek szoros kapcsolatba Istennel, és ez milyen nehézségeken segítette át őket. Szól többek közt társválasztásról, barátságról, családról, rengeteg életszerű szituációról, és lehetőleg a nézőket is bevonjuk, néhányukat felhívjuk a színpadra. Amikor annak idején bemutattuk ezt az előadást a Thália Színházban Kerényi Miklós Mátéval, Mészáros Árpád Zsolttal, Serbán Attilával és Szabó Dáviddal, még teljesen új volt a koncertszínház műfaja Magyarországon. Talán csak a Mindhalálig Beatles című koncertmusical előzte meg. Éppen ezért nem is reménykedtem a sikerben, úgy gondoltam, egy ilyen Istent dicsőítő előadásnak, ahol a fiatalok csápolnak és eksztázisba esnek, még nem jött el az ideje nálunk. Nagyon amerikai íze volt, nem véletlen, hogy a New York-i Broadwayről érkezett. Ennek ellenére óriási sikert aratott, ez minket lepett meg a legjobban.

Kinek az ötlete volt, hogy felújítsátok?
Mészáros Árpi találta ki, hogy az ötvenedik szülestésnapján legyen egy Oltári srácok blokk is a koncertünk dalai között. És annyira jól éreztük magunkat, miközben zenéltünk, olyan szép emlékeket idézett fel, hogy utána Kerényi Miklós Máté felvetette, mi lenne, ha újra összeállnánk mi öten, az „oltári srácok”. Mindenki örült neki, még Szabó Dávid is megígérte, hogy hazajön a kedvünkért Amerikából, mert ő évek óta kint él. Egyedül a tánctól féltünk, mert ez még fiatalon is gondot okozott, a koreográfus, Tihanyi Ákos nem győzött felrohangálni a próbák után a színigazgatóhoz, aztán mi is, egyenként, hogy ezzel a tánccal gond lesz, nem hisszük, hogy meg tudjuk csinálni. Olyan érzésem volt, hogy kicsit megúszósra sikerült az az előadás, de újranézve a felvételeket meglepően profi. Most pedig Ákos asszisztense, Szűts Riti azzal biztatott minket, hogy az izommemória tárolja a koreográfiát, vissza fog jönni, ahogy elkezdjük a próbákat, és így is lett. Már az első próba megnyugtatott, azonnal éreztem a lábamban a lépéseket. Szegény Dávidot sajnálom csak, mert ő videóról próbál, egyelőre Amerikában, de nemsokára megérkezik, és indulhat a turnénk. Már két Erkel színháznyi jegy elkelt, és hét vidéki nagyvárosba is elvisszük az előadást. Jó buli lesz!

Az életben is jó barátok vagytok?
Elsősorban színházi kapcsolatok ezek, eredetileg az éneklés és a színpad hozott minket össze, de mindent tudunk egymásról, és ha úgy adódik, órákat beszélgetünk, míg csak egyikünk fel nem áll, hogy indulnia kell. Ezenkívül a hitünk köt össze minket. Hogy jó és fontos, amit csinálunk.