Egy év a tanyán – „Senkit sem áltatok azzal, hogy ami szép, az nem nehéz”

Rajna Nóri kollégánk és férje gondoltak egy nagyot, és a városból nem is falura, hanem rögtön tanyára költöztek – harmincasként. Sorozatunkban a régi hagyományokat és a 21. század vívmányait elegyítő új életükbe pillanthatunk bele.

Piros-sárga Kádár-kocka az erdő közepén, négyezer négyzetméter, fúrt kút, a legközelebbi szomszéd kétszáz méterre, a város annál is messzebb. „Nézd csak, a végén itt fogunk kikötni” – ezzel az üzenettel küldtem el Tominak a sokadik ingatlanhirdetés mellékletét. Addigra minden napra jutott egy (számunkra) megfizethetetlen ház, beázott tető, huzatos nyílászáró és vizes fal. Hamar befutott az ugratásnak szánt üzenetre a válasz: „Ezt meg kell néznünk!”
Attól a pünkösdhétfőtől kezdve, hogy először kilátogattunk a tanyára, a bürokrácia bukkanóinak hála egy évet húzódott a beköltözés. Nagy döntésekkor pár nap is megforgatja az embert, nemhogy háromszázhatvanöt. Azzal nyugtattam magam, hogy sehol egy beázott tető vagy vizes fal, legfeljebb huzatos nyílászárók – és néma csend. Az bizony ki tudja kezdeni a nyüzsgéshez szokott városi lelket. Biztos, hogy jó lesz itt nekünk? Mármint nekem. Tomit nosztalgikus emlékek fűzték a tanyavilághoz, én a természet közelségét az erkélyajtón át élvezhettem a második emeleten. A szándék azonban megvolt bennem: ha már itt vagyunk, csináljuk jól.
Viharvert fóliasátor, harminchat, gondozásra váró gyümölcsfa, konyhakert a ház mellett, a kezemben kertészeti útmutató, vajon mit hogyan lehet. Milyen mélyre ültessem a magokat, hogy kikeljenek? Mennyit öntözzem? Melyik recept szerint rakjam el, hogy a legtovább elálljon? Úgy hittem, mindent kontrollálni kell, legyen tökéletes, az garantálja a sikert, végül aztán a természet átvette a tanítómester szerepét. És tanított is. Türelemre, hogy várnom kell, minden a maga tempójában növekedjen. ­Kitartásra, hogy bármilyenek is a körülmények, folytatni kell, ahogy a növény hajtásai teszik, pedig már lemondtunk róluk. A munka és a pihenés beosztásának fontosságára és az örömre, amikor az elültetett magból csodával határos módon termés születik. Alkalmazkodásra, hogy kiszakadva a rohanó mindennapokból, újra az évszak változásait kövessük. Azt, ami eredendően a ritmusunk.
De nem csupán a természetnek, a tanyának is lelke van. Itt semmi sem történik magától. A víz úgy jön, ahogy a kút akarja (vagy épp nem), kazánpakolás közben máig elérzékenyülök a termosztát gondolatára, és a hajnali hideg is az óra előtt ébreszt. Mióta itt élünk, senkit sem áltatok azzal, hogy ami szép, az nem nehéz.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .